5p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Sz.-F. Zsolt Sándor 7,7 milliárd forintot nyúlt le az ügyfelektől, az egész cégháló több mint tízmilliárdot. Jól hangzó külföldi nevek mögé bújtak, és mellbevágó, havi kilenc százalékos hozamot ígértek akkor, amikor a banki kamat évi kettő. Mintegy kétezer károsult biztosan van, de valószínűleg több is.

Nem kevesebb, mint 1,251 milliárd forintra büntetett különböző cégeket és személyeket az MNB. Messze kimagaslik az eddigi eljárások köréből, a Kulcsár-ügy óta nem volt ekkora nagyságrendű ügy, ami általános tapasztalatokkal is szolgál – mondta el Windisch László, az MNB illetékese sajtótájékoztatón. (A képen balra.)

A Fortress Holdings LLC, a Flow Money Kft. és Ltd., valamint magánszemélyek összesen több mint tízmilliárd forintot vettek át gyanútlan ügyfelektől, tőkegaranciával, hozamgaranciával, ami azonban teljesen irreális volt, havi (!) kilenc százalékot ígértek most, amikor a banki kamatok 1-2 százalék körül járnak. A felügyeleti szerv megállapította, hogy rosszhiszeműen jártak el. Három másik országba is átvezettek a szálak.

Csak másfél milliárd került elő

Az elkövetők bankszámláin csak 1,5 milliárd forintot foglaltunk le, ami alapja lehet a befektetők kártalanításának és kisebb részben a felügyeleti bírságnak is – mondták el. Az ügyfeleket, vagy inkább áldozatokat arra biztatják, hogy jelentkezzenek az illetékes rendőri szerveknél.

 

Általános tanulság, hogy az alacsony kamatkörnyezetben, növekvő kockázati éhség mellett elszaporodhatnak a hasonló esetek, ahol rosszhiszemű csalók igyekeznek kihasználni az ügyfelek helyzetét. A hasonló visszaéléseket egyébként egyértelműen tiltja a Büntető Törvénykönyv (engedély nélküli, jogosulatlan pénzügyi tevékenység), de általában más bűncselekmények is megvalósulnak, mint a csalás. Az elkövetők ugyanis eleve tudják, hogy nem fogják tudni visszafizetni az összegeket.

 

A kisembereken csattan az ostor?

Évente 10-20 hasonló eset is az MNB elé kerül, tízmilliárdos nagyságrendben, egyes elkövetőknek a jelek szerint már kész receptjei vannak. Az áldozatok sokszor okozottan kiszolgáltatott, kispénzű, pénzügyileg képzetlen, tájékozatlan ügyfelek, ezért az MNB nyomatékosan szeretné rájuk felhívni a figyelmet.

Hogyan lehet megismerni a hasonló csalókat? Általában nagyon rövid időre nagyon magas hozamot ígérnek, mint itt is a havi kilenc százalékkal. Az senkit ne tévesszen meg, ha elégedett ügyféllel találkozik, mert egy darabig mindig kifizetik az ügyfeleket, „beetetésként”, illetve amíg jönnek bőven újabbak. Gyanús az is, ha nagyon agresszív marketinggel találkozunk, a cégnek pedig nincsen rendes infrastruktúrája, irodája, az ügyfelekkel például kávézókban tartja a kapcsolatot. Sokszor közvetítőket is megtévesztenek, irreálisan magas jutalékot ígérve nekik.

Nem létezik, de azért hasonlít

Az MNB honlapján van egy „figyelmeztetések” menüpont, illetve le lehet kérdezni a piaci szereplők engedélyeit is, meg lehet győződni arról, legális-e a cég – mondta el Windisch. (A kissé áttekinthetetlen honlap felugyelet.mnb.hu aloldalán, a „piaci szereplők” menüpontban – a szerk.) Az MNB az utóbbi időben tíz határozatban közel kétmilliárd forintnyi bírságot szabott ki, ezen ügyek során 13 milliárd forintnyi forrást vontak el az ügyfelektől – tették hozzá.

A Fortress-ügyben szövevényes céghálót alakítottak ki, amelyben nem létező cég (Fortress Insurance Company) vitte a főszerepet, amely nevében és logójában is hasonlított egy USA-beli pénzügyi társaságra – mondta el Végh Richárd.(Az első képen középen.) Volt még a listán máltai bejegyzésű társaság, illetve a hazai Flow Money Kft. és a brit Flow Money Inc., mint közvetítők, amelyek magas jutalékot kaptak. Összesen több mint tízmilliárd forintért gyűjtöttek össze befektetéseket. Több számlát zároltak magyarországi hitelintézeteknél és külföldi felügyeletek is zároltak ottani (máltai, osztrák) számlákat. A zárolt másfél milliárd azonban csak a töredéke a teljes összegnek.

Zsoltika a nagy hunyó

Részben azért, hogy megtévesszék a befektetőket, nemzetközi pénzügyi csoport látszatát keltették a szereplők. Bebizonyosodott azonban, hogy semmilyen külföldi hatóságtól nem rendelkeztek engedéllyel. Az MNB februárban megtiltotta a cégeknek a tevékenységet, ennek ellenére később is folytatták. Többször adtak ki sajtóközleményt is.

Az ügyben központi szerepet kapott Sz.-F. Zsolt Sándor, aki legalább 1055 befektetővel került kapcsolatba, és ennek során 7,7 milliárd forintot vett át közvetve vagy közvetlenül pénzeszközöket. 2013 novemberét követően Sz.-F. Zsolt Sándor tevékenységét a Fortress Holdings LLC nevében folytatta, legalább 1606, legfeljebb 1654 olyan befektető lehetett, akik ezzel a társasággal álltak kapcsolatba, és ennek során mintegy 2,7 milliárd forintot adták át közvetve vagy közvetlenül.

Eltartott egy darabig a felgöngyölítés

A minimális befektetési összeg félmillió forint volt, de igen magas összeggel is szálltak be személyek. A zárolt összegből az MNB nem tud senkit kártalanítani, azt polgári jogi eljárásban lehet majd kérni – hangzott el.

Újságírók szerint már tavaly nyáron is nyilvánosságra kerültek ennek a „cégcsoportnak” az ügyei, mégis hosszú hónapokig eltartott, amíg a tiltásig és a rendőrségi feljelentésig eljutottak. Az MNB szerint már korábban is tájékoztatták a közvéleményt és ideiglenes intézkedéseket tettek, mindent megtesznek a gyors lebonyolításért.

Piramis ez, nem szövőgyár

Nem találtak arra utaló jelet, hogy ténylegesen is befektettek volna a szereplők, tehát inkább klasszikus piramisjátékról volt szó, ahol az új belépők pénzéből fizetik ki a régieket. Arra a kérdésre, hogy az érintett elkövetők szabadlábon védekeznek-e vagy sem, és ha igen, akkor ezalatt is folytatják-e áldásos tevékenységüket, az MNB nem tartotta magát illetékesnek nyilatkozni.

Sokkal több befektető érintett általában, mint amennyit feltárnak, magas a látencia – mondták el. Körülbelül kétezer befektetőre vonatkozó szerződéseket foglaltak le, de valószínűleg vannak többen is.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Ugrásszerűen megnőtt a mobiltelefonnal fizetők száma
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 17:35
A Mastercard ma közzétette a bankkártya használattal és attitűdökkel foglalkozó kutatásának eredményeit, amely immár 17 éve térképezi fel a magyar városi lakosság fizetési szokásait. A kutatás tapasztalatai szerint 2025-ben az elektronikus fizetési megoldások használata Magyarországon minden vizsgált szegmensben növekedett. A legjelentősebb előrelépés a mobilfizetés területén történt, de a felmérés szerint a digitalizáció új területeken is gyorsan terjed – például a közösségi közlekedésben vagy a SZÉP-kártya használatában.
Személyes pénzügyek Elrajtolt a tavasz legizgalmasabb pénzügyi versenye
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 11:11
Tizenkettedszer is elrajtolt a Privátbankár.hu által szervezett Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! pénzügyi tudatossági verseny. A második online fordulóban már szóbeli feladatok is várnak a gimnazista csapatokra.
Személyes pénzügyek Nagy pofonba szaladhat bele, aki nem nézi át az adóbevallását
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 12:54
Kedvezményekről lehet lemaradni, büntetéseket összeszedni, ha csak leokézzuk a NAV tervezetét.
Személyes pénzügyek Nem ébrednek fel a rémálomból a benzinkutakon a piaci árak
Privátbankár.hu | 2026. március 16. 16:04
Újabb áremelkedés jöhet a védett áron kívül.
Személyes pénzügyek Siessen: a NAV-tól már csak ma kérheti bevallását ebben a formában
Privátbankár.hu | 2026. március 16. 08:23
Elektronikus eleérhetőség nélkül még ma éjfélig adott a lehetőség.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2026 tavasz – 1. forduló
Privátbankár.hu | 2026. március 16. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2026 tavaszi diákverseny 1. fordulója a gimnáziumok diákjainak!
Személyes pénzügyek Ezek a legtanulságosabb esetek az Otthon Start igénylése kapcsán
Herman Bernadett | 2026. március 15. 10:41
A lakáshitelpiac 80 százalékát ma már támogatott hitelek teszik ki. Sokaknak a 10 százalékos önerő előteremtése is gondot okoz – mondja Kói Tibor, a CIB Bank Lakossági Hiteltermékek vezetője. 
Személyes pénzügyek Hiába a védett ár – a hazai árak relatíve korántsem olcsók
Privátbankár.hu | 2026. március 14. 10:30
Az uniós átlaghoz képest összehasonlítva drágulást láthattunk.
Személyes pénzügyek Itt a lakásbiztosítási kampány: megéri átnézni a szerződéseket
Herman Bernadett | 2026. március 13. 15:31
A várakozásokkal szemben élénkebb az idei lakásbiztosítási kampány, mint a 2025-ös. Az átlagdíj a kampányban 38 ezer forint – mondják az alkuszok. 
Személyes pénzügyek Netrisk: tízből heten váltottak biztosítót 2026-ban
Privátbankár.hu | 2026. március 11. 13:48
Már több mint 112 ezer új lakásbiztosítási kalkulációra került sor az idei kampány időszakában a Netrisknél. Március első hetéig 10-ből 7-en váltottak biztosítót, új kötések esetében pedig átlagosan 18 ezer forintot tudtak megspórolni azok, akik kihasználják ezt a lehetőséget. Az átlagdíj március első hetéig 37 500 forint volt, ami lényegében megegyezik az egy évvel korábbi szinttel. A mostani kampányban eddig a fővárosban és Pest vármegyében található lakóingatlanokra kötötték a legtöbb új biztosítást a Netrisken keresztül.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG