4p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A Facebook-tól kikerült adatok körüli botrány nyomán mélyrepülésben a cég részvénye, de magával húzza lefelé a többi amerikai technológiai részvényt is. Az európai tőzsdék kisebb elánnal, de szintén lefelé tartottak délután, a BUX index viszont alaposan alulteljesítő volt. A bitcoin megint megjárt egy mélypontot, majd felpattant, aminek oka lehet.

A Facebook részvénye este hatkor 6,6 százalékos mínuszban volt Amerikában, egyesek szerint ez a mai három, mások szerint öt éve nem látott zuhanás a cég életében. Az oka, hogy kiderült, 50 millió ügyfél adatai kerültek ki a társaságtól 2016-ban egy másik céghez. Amely történetesen éppen Donald Trump kampányán dolgozott akkor.

A részvény az egész tech-szektort, majd az egész amerikai részvénypiacot magával rántotta. De legalább ekkora jelentőségű, hogy gőzerővel folyik a kereskedelmi háború, az egyes országok minden követ igyekeznek megmozgatni Donald Trump büntetővámjai ellen. Ráadásul az elnök a hétvégén egy sor Twitter-üzenettel növelte az amerikai politikában amúgy is egyre súlyosabb káoszt.

Az S&P 500 index 1,6, a Nasdaq technológiai tőzsde indexe 2,2, a Dow Jones Ipari Átlag 1,4 százalékos mínuszban van most. Az európai tőzsdék is csúnya mínuszban, a német index 1,4, a francia 1,1, a brit 1,7 százalékkal esik. A brit részvények helyzetét súlyosbítja, hogy előrehaladás mutatkozik a Brexit-tárgyalásokban. Az angol font viszont drágult.

Mol, OTP két jóbarát

A lengyel tőzsdeindex 1,6, a román 0,5, a cseh 0,2 százalékkal esett ma. Így a BUX index 3,1 százalékos esése csúnya alulteljesítés, a legrosszabb Európában, de talán globálisan is.

A Mol és az OTP fej fej mellett zuhant, 3,7, illetve 3,6 százalékkal, 2900, illetve 11 310 forintra. A Richter 2,2 százalékkal 5445-re esett, a Telekom kissé emelkedni tudott. Az Opus 7,6, a Konzum 5,0, az Appeninn 6,1 százalékkal került közelebb a nullához.

További árfolyamok

Az euró/forint 30 fillérrel feljebb, 311,0 forintnál áll, fizetőeszközünk enyhén gyengült. Ez főleg annak fényében nagy teljesítmény, hogy fél-egy százalékkal esik sok feltörekvő piaci deviza, mint a török líra, az orosz rubel, a brazil vagy a dél-afrikai pénz. A cseh, lengyel, román fizetőeszközök ugyanakkor stabilak, mint a forint.

Miért ez az ijedtség?

A piacok idegességét persze növelheti az is, hogy szerdán a Fed az USA-ban kamatdöntő ülést tart, várhatóan emelik is a kamatot. Szokás szerint a piacok minden szóra nagyon figyelnek majd, a kérdés, három vagy négy emelés lesz az idén. A hazai tőzsde, különösen a kormányfő baráti köréhez tartozó cégek alulteljesítése pedig nyilván a választásoknak is köszönhető, amik mindig bizonytalanságot jelentenek. A tőzsdék rendszerint nem kedvelik a bizonytalanságot.

G20 a kriptókról

A dollár ismét gyengülő pályán van, fél százalék körül veszít értékéből. Ez az aranynak jót tett, de a többi árupiaci termék árát nem tudta megmozgatni, az olaj fél százalék körüli mínuszban jár. (A WTI 62, a Brent 66 dollárnál.) Nagyot esett a búza és az élő sertés ára.

A bitcoin árfolyama vasárnap 7350 dollár környékén újra mélypontot ütött, február 6-a óta nem volt ilyen alacsonyan. Ma viszont magához tért, most 8360 dollár. A kriptodevizák körül záporoznak a hírek, az egyik, hogy a G20 csúcstalálkozón Mark Carney (BoE) pozitívan nyilatkozott róluk. A G20 találkozón irányelveket fogadhatnak el a kriptodevizák szabályozásával kapcsolatban. Egy másik, hogy a Google és a facebook után a Twitter is tiltaná a kripto-reklámokat.

Száguld a félelem-kindex

A kriptodeviza-sajtót bejárta, hogy megvan, mi okozta valójában a bitcoin-mélyrepülést: a 2015-ben becsődölt MtGox tőzsde felszámolása során lefoglalt, óriási mennyiségű (400 millió dollárnyi) bitcoin és bitcoin cash eladása. Február 5-én például 18 ezer bitcoin eladására adhatott megbízást a felszámoló, de más nagyobb esések is gyanúsan egybe esnek a tranzakcióival.

Az idegesség és bizonytalanság jele, hogy nagyon megugrottak a volatilitás-indexek, amelyeket a február eleji részvénypiaci eséseknél is sűrűn emlegettek. Az amerikai VIX, a “félelem-index” 37, az európai VSTOXX 23 százalékkal ment feljebb.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41850 41660 42190 +0,12% 0 0 9 668 388 450 HUF 2026-11-02 17:10:45
MOL 4950 4940 5020 -1,00% 0 0 2 436 842 491 HUF 2026-11-02 17:06:17
MTELEKOM 2876 2790 2878 +2,71% 0 0 1 638 034 806 HUF 2026-11-02 17:10:58
RICHTER 13000 12730 13080 +0,39% 0 0 1 406 060 890 HUF 2026-11-02 17:05:21
OPUS 192 190 201 -1,94% 0 0 44 567 613 HUF 2026-11-02 17:05:20
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Helyrehozza-e a Tisza kormány az előd-kormányok húsz éves jogsértését?
Zelei Béla | 2026. november 2. 18:53
A 2027-es költségvetési tervek megismerése után sem felhőtlen a kárpótlásijegy-tulajdonosok öröme.
Részvény / Deviza / Áru Nézze, hogyan kezdte a forint a novembert
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:40
Erősödött a forint a főbb devizákkal hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Budapestig ért az amerikai befektetők derűje
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:48
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 72,68 pontos, 0,05 százalékos emelkedéssel 145 330,02 ponton zárt hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Mit láthatnak a befektetők? Kitört az optimizmus egy nappal az amerikai félidős választások előtt
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:01
Kiváló hangulatban kezdték el a hétfői kereskedést az amerikai befektetők. Eközben az olajárak óriásit zuhannak.
Részvény / Deviza / Áru 70,7 millió eurós tőkeígérvénnyel indulhat az O3 Partners megújulóenergia-infrastruktúra alapja
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 15:34
Két nagy intézményi befektető írt alá befektetési vállalást az ELO3 Green Energy Fundban – az alap célmérete 100 millió euró.
Részvény / Deviza / Áru Lehangoló képet nyújt eddig a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:53
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a mínusz 1,28 pontos nyitás után csökkent hétfőn kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Megugrott a forgalom a magyar tőzsdén, az OTP uralta a kereskedést
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 12:54
Jelentősen élénkült a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén októberben: a részvénypiac havi forgalma 24 százalékkal, 701,8 milliárd forintra emelkedett szeptemberhez képest. A napi átlagos kereskedési volumen közel 30 százalékkal, 33,4 milliárd forintra nőtt. A fokozott befektetői aktivitás ellenére a BUX index minimális csökkenéssel zárta a hónapot – közölte hétfőn a BÉT.
Részvény / Deviza / Áru Az OTP és a Magyar Telekom húzza a BUX-ot
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:42
A minimális csökkenéssel induló BUX hétfő délelőtt már 0,41 százalékos emelkedésben volt. A vezető részvények közül az OTP és a Magyar Telekom erősödött, miközben a Mol és a Richter veszített értékéből.
Részvény / Deviza / Áru Súlyos bűnözési hullám a kriptóknál – lehet védekezni?
Eidenpenz József | 2026. november 2. 10:21
A Binance múlt heti drámája után, de már korábban is az lehetett az ember benyomása, hogy egyetlen lépést sem lehet tenni a kriptovaluta-piacon, mert folyton meghekkelik, kirabolják a befektetőket. Szinte mindennaposak a súlyos károkat okozó incidensek, de a helyzet – eddig – nem feltétlen romlott. Mindenképp érdemes áttekinteni, milyen védekezési módszereket érdemes alkalmazni a károk elkerülése érdekében.
Részvény / Deviza / Áru Nehezen indult a november a tőzsdént
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:32
Vegyesen indult a hét az európai tőzsdéken, a BUX minimális csökkenéssel nyitott. Eközben jelentősen esett az olaj és a földgáz ára, miután enyhültek az Iránnal kapcsolatos geopolitikai aggodalmak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG