2p
Kis csökkenés lehet délelőtt az európai tőzsdéken, délután azonban nagyon fontos döntés és sajtótájékoztató lesz. Ha nem áll elő valamivel az EKB, a befektetők fel fogják adni Európát egy szakértő szerint.

Szakértők szerint a nap elején kisebb csökkenés várható az európai tőzsdéken. Nagy várakozás előzi meg az EKB kora délutáni kamatdöntő ülését. Az Európai Központi Banktól gazdaságösztönző, új mennyiségi monetáris enyhítő eszközök bejelentését várják a piacok.

"Nagy jelentőségű ülésről van szó" - mondta a Dow Jones hírügynökségnek Paul Zemsky, a 30 milliárd dollár vagyont kezelő Voya Investment Management befektetési szakembere. Az EKB elnökének legutóbbi kijelentései várakozásokat keltettek a piacokban.

"Amennyiben az EKB nem áll elő valami ilyesmivel, a befektetők egyszerűen fel fogják adni Európát" - mondta.

Európában egyre nő a deflációs félelem: visszaestek a termelői árak, már az EKB első embere, Mario Draghi is beszélt arról, hogy alacsony növekedés és defláció fenyegeti az eurózóna gazdaságát. Egyre nő a nyomás az Európai Központi Bankon, hogy nyúljon új eszközökhöz a gazdaságélénkítés érdekében, indítsa be a monetáris lazítást.

Délután háromnegyed kettőkor jelentik be a kamatdöntés eredményét, fél háromkor kezdődik Draghi sajtótájékoztatója.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 30820 30580 30970 -0,48% 30810 30820 6 477 244 200 HUF 2025-08-21 16:09:06
MOL 3004 3000 3016 -0,07% 3002 3004 1 156 578 926 HUF 2025-08-21 16:07:54
MTELEKOM 1986 1966 1994 +0,10% 1984 1986 317 723 776 HUF 2025-08-21 16:08:55
RICHTER 10700 10620 10750 -0,37% 10700 10720 1 041 289 590 HUF 2025-08-21 16:09:08
OPUS 584 581 588 -0,34% 581 583 42 238 668 HUF 2025-08-21 15:53:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Az OTP- és a Richer-papírok is kevesebbet érnek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 21. 12:55
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 2,29 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hat okból nem élhet évi száz százalékos hozamból
Eidenpenz József | 2025. augusztus 21. 10:21
A kriptovaluták óriási lehetőségeket és bukásokat is rejtenek. Ezek közé tartoznak a DeFi-szektor mostanában kimagasló hozamai is. A három számjegyű értékeket azonban erős fenntartásokkal kell kezelni, mert gyakran nem fenntarthatók, különleges esetekre vonatkoznak, vagy esetleg nem is igazak.
Részvény / Deviza / Áru Újabb csúcsok felé veszi az irányt a hazai részvénypiac?
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 21. 08:41
Enyhe negatív korrekcióval indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Nehéz elhinni, hogy milyen erős lett a forint hirtelen
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 21. 07:30
Erősödött kissé reggelre a forint.
Részvény / Deviza / Áru Augusztus 20-án sem pihentek az amerikai brókerek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 21. 06:32
Vegyesen zártak szerdán a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Hullámzóan indult a tengerentúli tőzsdék napja is
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 20. 16:18
Vegyesen indítottak az amerikai értékpapírpiacok szerdán. 
Részvény / Deviza / Áru A nyugat-európai tőzsdék egyáltalán nincsenek ünnepi hangulatban
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 20. 10:01
Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán. Londonban a FTSE index 0,20 alapos, a frankfurti DAX index 0,85 gyakorlat, a CAC-40 index pedig0,59 gyakorlat gyengült a kereskedés kezdetén.
Részvény / Deviza / Áru Csak a kínaiak tudják tartani a lépést az ausztrálokkal
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 20. 09:12
Vegyesen mozogtak a vezető ázsiai tőzsdeindexek szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Nem aludta szépre magát éjjel a forint
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 20. 08:06
Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru New Yorkot is elbizonytalanította Donald Trump
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 20. 07:54
Vegyesen zártak kedden a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.  
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG