1p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Durván esett a Budapesti Értéktőzsde forgalma júniusban az előző hónaphoz képest, az első félév forgalmi adatai már markáns visszaesést mutatnak az előző év azonos időszakához viszonyítva. A BÉT honlapján közölt összesítés szerint júniusban - kétszeres árfolyamértéken számolva - 352 milliárd forint értékben születtek üzletek a részvénypiacon, ez 8,6 százalékkal alacsonyabb a májusi forgalomnál.

Az év első hat hónapjában 2741 milliárd forintot tett ki a részvények adásvétele, ami 28,4 százalékkal elmarad a tavalyi első félév forgalmától. Júniusban a teljes azonnali piaci forgalom - amely a részvényeken kívül a befektetési és kárpótlási jegyek, a certifikátok, az állampapírok, a vállalati kötvények és a jelzáloglevelek adásvételét is magában foglalja - 365 milliárd forint volt, 9,4 százalékkal alacsonyabb az előző havinál.

Az első félév 2845 milliárd forintos összforgalma pedig 30 százalékkal alacsonyabb a múlt év első hat hónapjának forgalmánál. A külföldi részvényekkel júniusban 1,2 milliárd forint, az év eleje óta 7,35 milliárd forint - kétszeres - értékben kereskedtek a tavaly novemberben indult, erre szakosodott BÉTa piacon.  A részvényárfolyamok emelkedtek júniusban. A tőzsde részvényindexe, a BUX egy hónap alatt 1241 ponttal, 7,7 százalékkal nőtt, a hónap utolsó kereskedési napján 17.341 ponton állt.


A BUX értékének változása 1998-tól /Forrás: BÉT/

A brókercégek közül júniusban az Erste Befektetési Zrt. érte el a legnagyobb részvénypiaci forgalmat, 52,4 milliárd forintos adásvétellel. A második helyen a Concorde Értékpapír Zrt. végzett 49,3 milliárd forintos forgalommal, a harmadik helyen az Equilor Befektetési Zrt. áll 34,7 milliárd forinttal. A negyedik és ötödik helyet a Wood and Company és a Buda-Cash Brókerház szerezte meg, az előbbi forgalma 32,4 milliárd forint, az utóbbié 31,7 milliárd forint volt. Az előző hónapban a sorrend Concorde, Erste, Wood, UniCredit, Equilor volt.

A származékos piacon a devizák és a BUX határidős forgalma visszaesett, míg a határidős részvényeké emelkedett júniusban. A devizák határidős lejárataira 201,2 milliárd forint értékben születtek üzletek a májusi 218,5 milliárd forint után. A részvények határidős lejárataira 83,8 milliárd forint értékben kötöttek üzleteket, szemben az előző havi 69,7 milliárd forinttal. A határidős BUX forgalma 26,9 milliárd forintra csökkent a májusi 31 milliárd forintról. Az áruszekcióban 6,25 milliárd forint értékben kötöttek gabonaügyleteket júniusban a májusi 5,73 milliárd forintos forgalom után.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41800 41500 42740 -2,22% 0 0 16 195 554 940 HUF 2026-10-30 17:09:03
MOL 5000 4986 5050 -0,99% 0 0 2 111 180 810 HUF 2026-10-30 17:08:01
MTELEKOM 2800 2750 2800 +1,16% 0 0 1 330 803 978 HUF 2026-10-30 17:05:23
RICHTER 12950 12800 13170 -1,15% 0 0 4 091 088 910 HUF 2026-10-30 17:12:00
OPUS 195 192 200 +0,41% 0 0 26 495 390 HUF 2026-10-30 17:08:41
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Ritka jó hetet zárt a pesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 09:21
Növekvő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX pénteken 145 257,34 ponton zárt, 3208,75 ponttal, 2,26 százalékkal magasabban az előző hetinél.
Részvény / Deviza / Áru Nagyot csalódtak a befektetők: összeroskadt az amerikai technológiai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 08:56
Gyengüléssel zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru A dollár és a svájci frank is kifogott a forinton októberben
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 18:39
Az euróval szemben 0,3 százalékot erősödött, a dollár ellenében viszont 1,1, a svájci frankkal szemben pedig 2,7 százalékot gyengült a forint októberben. A hónap utolsó kereskedési napján sem alakult ki egyértelmű irány a hazai fizetőeszköz piacán.
Részvény / Deviza / Áru Eladási hullám söpört végig a budapesti tőzsdén, nagyot esett az OTP
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 18:07
Több mint 1900 pontot veszített értékéből pénteken a BUX index, miután a kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat a Budapesti Értéktőzsdére is átterjedt. A vezető részvények közül az OTP szenvedte el a legnagyobb visszaesést, egyedül a Magyar Telekom tudott erősödni.
Részvény / Deviza / Áru Kétezer milliárd dollár tűnhet el a technológiai óriások piaci értékéből
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:49
Több mint 2000 milliárd dollárral csökkenhet októberben a Nasdaq 100 index tagvállalatainak összesített piaci értéke. A befektetők egyre nagyobb aggodalommal figyelik a technológiai óriások mesterségesintelligencia-beruházásait, amelyek megtérülése bizonytalan, miközben a finanszírozási költségek és az eladósodottság kockázata emelkedik.
Részvény / Deviza / Áru A történelem messze legnagyobb hackertámadását hajtották végre, magyarok is érintettek
Eidenpenz József | 2026. október 30. 15:49
Az eddigi legnagyobbnál négyszer hatalmasabb hackertámadást hajtottak végre egy kriptovaluta-tőzsde ellen, amelyet a magyarok is előszeretettel használnak. A Binance mindenkit kártalanítani készül a saját tartalékalapjából, de az esetnek messzire vezető következményei lehetnek. A kriptovaluták zuhannak. A Polymarketet is érte támadás.
Részvény / Deviza / Áru Bezuhantak a technológiai részvények Amerikában
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 15:33
Jelentős eséssel indult a pénteki kereskedés a New York-i tőzsdéken, elsősorban a technológiai részvények gyengülése miatt. A Nasdaq több mint két százalékot veszített értékéből, miközben a közel-keleti feszültségek hatására az olajárak közel két százalékkal emelkedtek.
Részvény / Deviza / Áru Pénteki pánik perspektívában a magyar tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 14:44
Több mint 1,3 százalékos mínuszban állt pénteken kora délután a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A vezető papírok közül az OTP szenvedte el a legnagyobb visszaesést, egyedül a Magyar Telekom tudott erősödni.
Részvény / Deviza / Áru Egyértelműen lefelé vette az irányt a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 11:56
A BUX 1,2 százalékos mínszban, 145 435 ponton a tőzsdei kereskedés felénél.
Részvény / Deviza / Áru Felpezsdítette a befektetők vérét a Starbucks
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 11:26
Ez még úgy is igaz, hogy közben csökkentek a kávézólánc bevételei.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG