2p
Keményebb hatósági fellépést sürgetett a szoba- és lakáskiadókkal szemben Deák Imre, a Danubius Hotels Nyrt. vezérigazgatója a Gazdasági Rádiónak adott interjújában.
Hotel Annabella, Balatonfüred

Az árak nem nőnek, de több a vendég

Az első féléves számok alapján kijelenthető, hogy már harmadik éve tart a nagyon lassú, de biztos növekedés a szektorban - annak ellenére, hogy még mindig nincs árnövekedés, hanem csak a volumen növekszik.

Hiányoznak az oroszok - bezzeg a lakáscserélők jönnek

A csoport eredményei még nem érik el a 2000-es évi szintet; Deák Imre szerint nagyon hiányoznak az orosz vendégek, akik komoly vevőkört jelentettek a csoport gyógyszállóiban. Úgy véli, talán visszafordítható ez a folyamat, mostanában megállt a csökkenés.

A helyzetet az is nehezíti, hogy „vadkapitalista” körülmények között működhetnek az Airbnb-n kiadott szálláshelyek, ezzel nagyon komoly versenyhátrányba kerülnek a szabályozott piacon dolgozó kereskedelmi szálláshelyek. Várják a NAV határozottabb, az Ubernél már megtapasztalt fellépését - mondta.

Maszek szállásadók

Az Airbnb olyan a szállásadóknak, mint az Uber a taxisoknak: a nagyobb hotelek forgalmát is veszélyezteti a jóval alacsonyabb áraival. Mára több mint 4500, főként budapesti szálláshelyet kínál az egyik legnagyobb közösségi közvetítő oldal. Az egyelőre inkább a fiatalok körében kedvelt megosztóoldalra feltöltött magánlakások elsősorban a hostelektől és az alacsony besorolású hotelektől csábítják el a vendégeket. Korábbi összeállításunk >>

Előbb-utóbb át kell rendezni a portfóliót

Ami a terveket illeti: ahol a leggyorsabb a megtérülés, oda ruháznak be. Budapesten a Hilton, a margitszigeti szállodák és Hévízen az Aqua, illetve Balatonfüreden Marina és Annabella lehet célpont - azt is elmondta azonban, hogy előbb-utóbb elkerülhetetlen, hogy a Danubiusnál valamiféle portfoliórendezés meginduljon.

A teljes beszélgetést a Gazdasági Rádió honlapján hallgathatja meg >>

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 21520 21500 21670 -0,09% 0 0 3 373 765 380 HUF 2025-01-06 17:10:15
MOL 2792 2770 2796 +0,43% 0 0 1 322 630 398 HUF 2025-01-06 17:11:25
MTELEKOM 1288 1276 1298 +0,78% 0 0 526 341 448 HUF 2025-01-06 17:05:18
RICHTER 10630 10550 10760 +0,66% 0 0 1 377 783 880 HUF 2025-01-06 17:05:27
OPUS 521 520 529 -0,76% 0 0 116 348 656 HUF 2025-01-06 17:05:18
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Jobb, ha lefekvés előtt nem nézi meg, mennyibe kerül egy euró
Privátbankár.hu | 2025. január 6. 18:59
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben hétfő estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Csak az OTP lógott ki a sorból a parketten
Privátbankár.hu | 2025. január 6. 17:45
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 198,23 pontos, 0,25 százalékos emelkedéssel 79 973,37 ponton zárt hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru A poklot és a mennyet is megjárta a forint, a BUX ismét egy lélektani határ körül cirkál
Csabai Károly | 2025. január 6. 12:11
A hazai fizetőeszköz gyenge kezdés után nagyot korrigált, az euróval szembeni árfolyama a 416-os szint közeléből a 414-es alá ment, míg a dollárral szembeni visszazuhant a 400-as határig. A felemás globális tőzsdei mozgások közepette a BUX emelkedik. Az arany és az energiafajták (olaj, gáz) ára viszont esik, míg a kriptoeszközök közül a bitcoin és a solana erősödik, az ether gyengül.
Részvény / Deviza / Áru Betesz egy bulizós zenét, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
Privátbankár.hu | 2025. január 6. 08:06
Erősödött kissé a forint árfolyama hétfő reggelre a főbb devizákkal szemben a péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Még nézni is fáj: megint csúnyán elverték a forintot
Privátbankár.hu | 2025. január 3. 18:23
Gyengült pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
Részvény / Deviza / Áru Csak a Mol állta a sarat pénteken
Privátbankár.hu | 2025. január 3. 18:16
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 12,61 pontos, 0,02 százalékos csökkenéssel, 79 775,14 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Három dolog nyomasztja a forintot, nagyot zuhant a Tesla
Eidenpenz József | 2025. január 3. 12:37
A részvénypiacok nem jól kezdték az évet, de mintha a második napon javulás következne. A BUX most nem néz ki olyan fényesen, a Gránit Bank részvénye viszont jól debütált. A forint egyenesen megroggyant, már 415 felett is előfordult az euró. A kamatok nyomasztják a piacokat, akciózásra kényszerül az Apple, csalódást okozott a Tesla.
Részvény / Deviza / Áru Depressziósan kezdte az új évet a forint
Privátbankár.hu | 2025. január 2. 19:08
Gyengült a forint csütörtökön, az év első kereskedési napján a kora reggeli jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.
Részvény / Deviza / Áru OTP-részvényes? Akkor joggal lehet rosszkedve
Privátbankár.hu | 2025. január 2. 17:59
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 461,09 pontos, 0,58 százalékos emelkedéssel, 79 787,75 ponton zárt csütörtökön
Részvény / Deviza / Áru Lionel Messi tőzsdére vitte az ingatlanjait, egy befektetés túlszárnyalta a bitcoint is
Eidenpenz József | 2025. január 2. 12:43
A tőzsdeindexek nincsenek rózsás hangulatban, de a BUX emelkedni tud, a befektetők keresik az olaj- és gázipari részvényeket. Stagnál a forint, elkerülhetjük a recessziót, Lionel Messi tőzsdére vitte az ingatlanjait. Egy termék túlszárnyalta a bitcoint is 2024-ben, a Mikulás pedig megsemmisített 200 milliárd dollárt az év végén.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG