3p

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

Közzétette negyedéves eredményét az Apple, és bizony nagy a visszaesés a korábbiakhoz képest, legfeljebb nem akkora, mint az elemzői várakozás. A tőzsdék mindazonáltal továbbra is a magasban, itthon a Molt veszik ma lelkesen. A devizapiacok megnyugodtak: nem mozdul sem a font, sem a török líra a korábbi heves kilengések után.

Úgy tűnik, a brit események hatására a piac szereplők lemondtak arról, hogy a jegybankok belátható időn belül elszánják magukat bármiféle kamatemelésre, így az olcsó pénz állandósul, a tőzsdék mi mást tehetnének, mint fennragadnak a nagy magasságokban. Amerikában viszonylag szokatlan kép alakult ki, amint az alábbi grafikon is mutatja: az S&P 500 gyakorlatilag megállt a tetőn.

S&P 500

Az utóbbi napokban teljesen megszűnt a mozgékonyság, igaz, hogy előtte ott volt a nagy Brexit-pánik. Egyébként a mi Richterünk is valahogy így jár csúcsra: már bő egy éve elérte történelmi csúcsát, és onnan igen lassan araszolt felfelé eddig, bár most a 6000 forintos ár fölött akár be is gyorsulhat, egy egyedi részvényt azért könnyebben elkap a befektetők hevülete.

A BÉT-en egyébként ma a Mol mutat jól: 17 835 forintig emelkedik, miközben a Richter és az OTP kismértékben esnek. Európában is kitart az öröm: fél százalék fölötti emelkedéseket láthatunk ma délelőtt. Ha ez így folytatódik, lassan az európai indexek is elérik idei csúcsaikat, lerázva a Brexit hatásokat.

A leglényegesebb esemény ma azonban az Apple negyedéves jelentése. A cég árbevétele 15 százalékkal esett vissza az egy évvel korábbihoz képest 42,4 milliárd dollárra, ami minden, csak nem örömteli, de az elemzők még rosszabbra számítottak. Az előző negyedévben ugyanez az adat 13 százalék volt, ami 2003 óta az első visszaesés a cég történetében. A cég egy részvényre jutó eredménye 1,42 dollárra esett az egy évvel ezelőtti 1,85 dollárról.

A cég vezetője, Tim Cook ugyanakkor javított az előrejelzéseken, optimistább az idei várható eredményeket illetően, mint az előző negyedév után. Az eredmény csökkenése megállhat, stabilizálódhat, így a cég klasszikus fejőstehénné alakul, stabil nyereséggel és osztalékkal. Mostanában, a 0 kamatok időszakában az osztalék-kilátásokat nagyon becsülik a befektetők, az indikatív ár alapján úgy tűnik, ma nagy emelkedéssel nyithat a papír.

Apple

Az árfolyamot a legpesszimistább időszakban is megtartotta a 92 dolláros szint, amíg fölötte van, nincs nagy baj. Fölfelé rövidtávon a 200 napos mozgóátlag jelent ellenállást, ezt ma akár meg is tesztelheti a papír, ha kitart a jókedv.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 38480 37600 38500 +1,93% 0 0 17 638 714 040 HUF 2026-01-16 17:05:13
MOL 3532 3462 3576 +1,09% 0 0 7 473 258 214 HUF 2026-01-16 17:13:40
MTELEKOM 1920 1900 1920 +1,05% 0 0 446 488 350 HUF 2026-01-16 17:05:01
RICHTER 10470 10360 10490 +1,16% 0 0 2 495 427 440 HUF 2026-01-16 17:05:23
OPUS 548 545 553 0,00% 0 0 138 440 614 HUF 2026-01-16 17:05:24
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Rekord közelben zártak az amerikai tőzsdék
Privátbankár.hu | 2026. január 17. 08:38
Gyakorlatilag stagnáltak pénteken záráskor a New York-i tőzsde irányadó mutatói.  
Részvény / Deviza / Áru Szánkózni ment a forint pénteken
Privátbankár.hu | 2026. január 16. 18:21
Alig volt érdemi elmozdulás az árfolyamokban.  
Részvény / Deviza / Áru Durroghatnak a pezsgők, újabb történelmi csúcs született Budapesten
Privátbankár.hu | 2026. január 16. 18:14
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1631,31 pontos, 1,35 százalékos emelkedéssel, 122 311,20 pontos új történelmi csúcson zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Belehúzhatnak az amerikai tőzsdék a nagy leállás előtt
Privátbankár.hu | 2026. január 16. 16:16
Pluszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Hurráhangulat a pesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. január 16. 11:56
Emelkedés, és még több emelkedés.
Részvény / Deviza / Áru Elfüstölhet a pénzünk egy politikai aktivista miatt – újabb leállás jön
Czwick Dávid | 2026. január 16. 10:28
Alig több mint két hete az újévi ünnepnap miatt álltak le a pénzpiacok világszerte, előtte pedig karácsonykor. Ezúttal az Egyesült Államokban lesz teljes leállás és erről leginkább egy egykori politikai aktivista tehet. A hétvégével együtt így három napig nem lesz tőzsdei kereskedés az USA piacain, ami akár saját befektetéseinket is veszélyeztetheti. Ismét készülni kell a volatilitásra és a pozíciók óvatos menedzselésére.
Részvény / Deviza / Áru Visszafogott a hangulat az európai tőzsdéken, a BUX is húzza a lábát
Privátbankár.hu | 2026. január 16. 09:38
Nyitás utáni helyzetjelentés péntek reggel.
Részvény / Deviza / Áru Befagyott péntekre a forint is
Privátbankár.hu | 2026. január 16. 07:44
Ennyiért adják pénteken az eurót, a dollárt és a svájci frankot.
Részvény / Deviza / Áru Visszapattant az amerikai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. január 16. 06:32
Jól zártak csütörtökön a főbb mutatók.
Részvény / Deviza / Áru A forint is érzi, hogy kicsit engedett a tél szorítása
Privátbankár.hu | 2026. január 15. 19:12
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG