2p
Csúnya dolgot csinált a VW, jogosan szakad, és viszi le a DAX-ot a mélybe. Amerika is esett, a BUX nem mozdul, Norbi viszont zuhan.

Pénteken letört a DAX: 10 ezer pont alá esett és ott is zárt. A többi európai index kisebb emelkedési kísérletét elnézve ma talán visszakapaszkodna a szintre, de közbeszólt a Volkswagen botrány. A patinás autógyártó nagyon súlyosat vétkezett: meghamisította az Amerikában eladott dízelautóinak károsanyag-kibocsátási adatait. Ez egyrészt elképesztő összegű büntetést vonhat maga után, másrészt a cég hírnevét lerombolja, így a ma reggel kialakult 20 százalékos zuhanás indokolt a papír esetében. Ez viszont pont elég a 30 komponensű DAX-ban ahhoz, hogy a letörést kiteljesítse: az index 9850 pont körül van.

Friss árfolyamok >>>

Pénteken Amerikában is 1 százalék fölötti esések jöttek össze zárásra, miután a piac úgy értékelte, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő FED leginkább bizonytalan, tanácstalan, ezért nem nyúlnak a kamathoz, nem pedig jól megfontolt gazdasági érvek alapján. A legtöbb ázsiai index is esett, de a belföldi kínai indexek enyhe emelkedéssel zártak.

A hazai börze egyetlen érdemi eseménye a Norbi Update részvényének 8 százalékos zuhanása. A papír feltehetőleg azért esik, mert a Buda-Cashnél beragadt papírokat a felszámoló most már tömegesen transzferálja át más brókercégekhez, így tulajdonosaik szabadon rendelkezhetnek velük, és sokan feltehetőleg eladási kényszerben vannak, hogy a bedőlt brókercégnél keletkezett veszteségeiket fedezzék.

A forint újabb kísérletet tesz az erősödésre: az euróhoz képesti árfolyam bekukkantott 310 alá, ami az utóbbi hetek legerősebb értéke.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45520 45400 45900 -0,63% 0 0 10 647 712 740 HUF 2026-06-29 17:05:04
MOL 3676 3622 3714 +0,22% 0 0 2 398 840 662 HUF 2026-06-29 17:07:42
MTELEKOM 2646 2600 2692 -1,19% 0 0 1 509 115 190 HUF 2026-06-29 17:05:27
RICHTER 12070 12040 12300 -1,55% 0 0 1 722 411 980 HUF 2026-06-29 17:13:41
OPUS 358 340 358 +1,42% 0 0 31 072 819 HUF 2026-06-29 17:13:22
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mit tudott hétfőn a forint? Nézze meg az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 18:51
Vegyesen alakult a forint jegyzése a főbb devizákkal szemben hétfő kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Európát követte a budapesti rossz hangulat
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 18:30
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 708,16 pontos, 0,51 százalékos csökkenéssel, 139 081,97 ponton zárt hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Jól indított Amerika, drágul az olaj
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 16:40
Pluszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Közölték a profik: valami nagy fordulat jöhet az aranynál
Czwick Dávid | 2026. június 29. 15:34
Hiába temették a legfényesebb nemesfémet? Ugyan volt jó néhány nehéz napja az elmúlt időszakban az aranynak, most valami olyan készül a fémpiacon, ami teljesen átírhatja az idei várakozásokat. A világ nagy bankházai egybehangzóan úgy látják, hogy az arany árfolyama előtt szabad az út, és a következő hónapokban ismét masszív, kétszámjegyű felértékelődési szakasz várhat rá. Ha beigazolódnak az elemzői jóslatok, akkor vastagon kárpótolhatja híveit az idei hullámvölgyekért cserébe.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírják a meleget a budapesti befektetők
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 14:52
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 2,52 pontos nyitás után csökkent hétfőn kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Igencsak adják a blue chipeket
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 13:06
A kereskedés félidejében nagy mínuszban a Magyar Telekom és a Richter. A Mol és az OTP viszonylag tartja magát. 
Részvény / Deviza / Áru A magyar tőzsde kissé pesszimistább hangulatban indította a hetet
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 09:42
A hazai index gyengülése azért nem vészes. A főbb részvények közül ugyanakkor csak a Magyar Telekom nyitott erősödéssel, de aztán a telekomunikációs részvény is visszaadott valamennyit az erejéből.
Részvény / Deviza / Áru Az európai hőségben csak támolyognak a tőzsdék
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 09:25
Az európai részvénypiacok vegyesen nyitottak csekély indexmozgással. Az energiaárak emelkedtek, az arany ára csökkent.
Részvény / Deviza / Áru Júliustól új szelek fújnak a banki devizaváltásban
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 08:54
Már az idővel is versenyeznek a bankok az ügyfelekért a kedvezményes devizaváltásban. Nem is olyan régen erre még egyáltalában nem volt lehetőség idehaza, mostanra azonban egymásra licitálva kínálják ezt a hazai bankok. Egyre feljebb emelik a kedvezményes kereteket, júliustól pedig már az órát is átállítják, hogy náluk váltsanak – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből.
Részvény / Deviza / Áru A forint tartja magát a hőségben
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 06:35
Bár a hétvégén újra lőtte egymást Irán és az Egyesült Államok, egyelőre nincs piaci pánik. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG