3p
Tegnap 6 illetve 7 százalékkal zuhant a főbb olajfajták ára, ami különösen érdekes annak tükrében, hogy október óta már eleve rengeteget esett az ár. Az amerikai tőzsdéken is pánikszerű eladás volt, immár sokadik napja, a pénzügyminiszter kapkodása és Trump elképesztő intézkedései csak rontottak a helyzeten.

Olajpánik

Ilyen karácsony valószínűleg még nem volt globális piacok fennállása óta: az elmúlt hónapok esése igazi karácsonyi pánikká alakult mind az olaj, mind az amerikai részvények piacán. A Brent típusú olaj 6 százalékkal 50,77 dollárig, az amerikai WTI 7 százalékkal 42,50 dollárig zuhant.

Ezzel az áresés október eleje óta immár 40 százalék fölötti: az amerikai WTI esetében 45 százalék, azaz szűk 3 hónap alatt majdnem megfeleződött az olajár. Ha jobban megnézzük a fundamentumokat, nem is annyira a mostani esés meglepő, hanem az azt megelőző emelkedés.

Egy biztos: Amerika olajkitermelése olyan gyorsan növekszik, hogy az ország a világ legnagyobb olajkitermelőjévé vált, megelőzve Szaúd-Arábiát és Oroszországot, és minden jel arra mutat, hogy rövidtávon szinte korlátlanul növelhető a texasi palaolaj kitermelés, így a túlkínálat biztosított a következő időszakban.

Olajat öntött a tűzre

Az olaj mellett az amerikai tőzsdék is zuhantak, immár sokadik napja egyfolytában, amire 2008 óta nem volt példa. Az amerikai pénzügyminiszternek is 2008 juthatott az eszébe, mert vasárnap körbetelefonálta a bankokat, hogy nincs-e náluk baj. Ezzel olajat öntött a tűzre, úgy tűnik, sem, az elnöknek, sem a pénzügyminiszternek nem magyarázta el senki, hogy egy hatalmasra fújt lufi nagyot durran a részvénypiacokon is, és ehhez nem kell semmilyen gazdasági válság.

Betelt a pohár

Az elnök viszont annál több lépést tett, ami megrettenti a befektetőket: a jegybankot fenyegeti, bele akar avatkozni a monetáris politikába, emellett képes a mexikói fal miatt megbénítani a kormányzat egy részének működését, és végül teljesesen váratlanul kivonja csapatait Szíriából és Irakból, anélkül, hogy konzultált volna más országokkal arról, hogy ki veszi át a békefenntartást. Eddig a piacok elnézték az elnök különös kijelentéseit és lépéseit, de úgy tűnik, most betelt a pohár.

Magas lóról nagyot esni

A konkrét számok: az S&P 500 index közel 3 százalékkal esett 2351 pontig, ezzel csak decemberben bő 15 százalékkal került lejjebb, a tetőhöz képest pedig majdnem 20 százalékkal. Az emelkedés persze 10 év alatt olyan gigantikus volt (800 pontról indult az index), hogy hosszú távon természetes ennyi visszaesés, most viszont rendkívül rövid idő alatt zajlott le.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40430 40250 41390 -1,87% 40400 40430 15 473 432 160 HUF 2026-11-06 14:00:04
MOL 4850 4812 4980 -2,65% 4848 4854 2 441 970 746 HUF 2026-11-06 14:00:04
MTELEKOM 2910 2822 2940 +1,39% 2900 2910 1 247 981 858 HUF 2026-11-06 13:58:25
RICHTER 12900 12820 12980 -0,54% 12880 12900 1 057 353 190 HUF 2026-11-06 13:59:54
OPUS 206 200 208 +2,99% 205 206 51 982 409 HUF 2026-11-06 13:59:17
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Budapestet és Európát is elérte a tőzsdei zuhanás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:49
Körülért a világon a New Yorkból indult hullám, vöröslenek az árfolyamok világszerte.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:46
Dráguló devizák.
Részvény / Deviza / Áru Eltűnt 2,5 ezer milliárd dollár az amerikai tőzsdéről
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:20
Zuhanórepülés a technológiai részvények piacán.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért veszik az eurót? Nézze meg az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:49
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Átfordult az olaj: beomlottak az árak, bedobták az új arab tervet
Czwick Dávid | 2026. november 5. 18:29
Meglehetősen jól indult a november annak, aki az olajárak esésében érdekelt. A olajpiacon ugyanis a korábbi magabiztos emelkedéssel elért árszintek néhány nap alatt eltűntek a színről. A hirtelen fordulat mögött több, egyszerre érvényesülő körülmény húzódik meg. Emellett napvilágot látott egy olyan nagyszabású közel-keleti stratégiai terv is, amely tovább enyhítheti az idei év egészét meghatározó olajpiaci patthelyzetet. Az olajhatalmak lépése a novemberben eddig látott világpiaci ármozgással kiegészülve hamarosan a kőolajból előállított finomított termékek árát is kedvezően érintheti – fogyasztói szempontból.     
Részvény / Deviza / Áru Pocsék volt a nemzetközi hangulat, a Mol jelentését várják a befektetők
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:13
Így zárt a tőzsde csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Drágult az olaj és az arany, így ébredt Amerika
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:18
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG