4p
Négyből négy brókercég kedvezően fogadta a Mol jelentését, általában kellemes meglepetésnek tartják, az idei prognózisok azonban kissé borúsabbá teszik a képet. A célárak széles sávban szóródnak, de az átlaguk 3400 forint felett, a maximum pedig 3750 forintnál áll. Két nagy cég is ennyire becsüli a részvények értékét.

Ma hajnalban közzétette eredményét a Mol, amelynek fogadtatása kedvező volt. Négyből négy brókercég is a várakozásoknál jobbnak ítélte a számokat, és a részvény a tőzsdén pluszban kezdte a napot. Igaz, ez később mérséklődött, de térségünkben mindenütt süllyednek a tőzsdeindexek, esik a BUX is. Délben így is 0,4 százalékos emelkedést mutatott a részvény, 2906 forinton állt.

Tíz éve nem látott nyereség a Mol-nál – írta reggel az Equilor Befektetési Zrt. A Mol a vártnál kedvezőbb negyedéves számokat tett közzé, az éves célkitűzések közül szinte mindegyiket sikerült elérnie szerintük. Egyedül a kitermelési szintet nem sikerült teljesítenie. “Az Upstream EBITDA-ja jelentősen emelkedett, míg a Downstream meglepetésre éves bázison növekvő eredményről jelentett” – írták. A fogyasztói szolgáltatások szegmens újabb erős negyedévet zárt.

Az olajtársaság közzétette 2018-as előrejelzéseit is, “melyek közül a CCS EBITDA akár csalódáskeltő is lehet. Véleményünk szerint a konzervatívabb érték az idei év környezeti kihívásaival magyarázható” – írják. Megjegyzik, hogy nem érkezett új információ az extra osztalékról.

Equitas: nem tűnik drágának

A KBC Equitas szerint is sikerült kellemes meglepetést okoznia a Molnak. “A konszenzusban leginkább figyelt, készletátértékelési hatástól tisztított (CCS) EBITDA közel 4 százalékkal a várt feletti, a nettó profit pedig 13 százalékkal. A jelentés miatt összességében inkább az árfolyam emelkedése lenne indokolt, bár a menedzsment alacsonyabb idei éves eredményvárakozása hűtheti azért a kedélyeket” – írják.

A részvény az Equitas szerint nem tűnik drágának a szektortársakhoz képest. Úgy számolnak, hogy “a rendes papíronkénti 86 forintos osztalékon felül akár további 35 forintot is kifizethet majd idén a vállalat”. Megjegyzik, hogy az INA-val kapcsolatos hír is árfolyamkatalizátor lehet.

Reális érték 3550 forint?

“Kereskedési ötletünk stratégiáján egyelőre nem változtatunk” – írják. A brókercég korábban vételre javasolta a papírokat, 3550 forintos “reális értékkel” és 2750 forintos stop loss-szinttel. De a következő hetekben felülvizsgálni készül reálisérték-várakozását.

Aktuális árfolyamok

Erste: 10-40 forintos pluszosztalék?

Jó eredmény a Mol-tól – kezdi az Erste Befektetési is a napot. A Mol a nettó profit soron (77 milliárd forint) meghaladta mind a piac (68 milliárd forint) mind az Erste (56 milliárd forint) várakozását. Üzemi szinten is enyhe javulást láthattunk a nagyobb (27 milliárd vs. 17 milliárd) egyszeri leírások ellenére. A pénzügyi eredmény is nagyot javult, segített az adófizetés és a kisebbségi részesedés alacsonyabb szintje is.

“Mindent egybe vetve ez egy nagyon erős eredmény” – értékelik. “A 80 forintos normál osztalék mellé várhatóan 10-40 forintos rendkívüli osztalékra is számíthatnak a befektetők. Az árfolyamnak összességében emelkedéssel kellene reagálnia a hírre” – írták még reggel.

Random: várakozásoknak megfelelően erős

Az Erste hírlevelében minden reggel közzétesz egy “intézményi ajánlások” nevű táblácskát, ebben a Mol célára 3750 forint, igaz, még szeptember 29-i dátummal. Ez 29 százalékkal van a mostani tőzsdei ár felett.

Gyakorlatilag a várakozásoknak megfelelő, erős tavalyi évet zárt a Mol – írta a Random Capital reggel. Továbbra is nagyon erősnek ítélik a készpénztermelő képességét és szerintük is izgalmas sztori lehet a rendkívüli osztalék. “Probléma ugyanakkor, hogy a 2018. évről már közel sem gondol ilyen szépeket a vezetőség. Alacsonyabb EBIDTA, növekvő CAPEX és kisebb nettó készpénztermelés jellemezheti a Mol-csoportot a 2018. évben” – teszi hozzá a Random.

Sok szép célár van még

A Mol honlapján van egy “Részvényelemzők és célárak” című táblázat, amelyben 11 adat szerepel, az említett Erste-becslés benne van, az Equitas-é viszont nincsen. A célárak átlaga 3411 forint, a maximum 3750 (Erste és BOFA Merrill Lynch), a minimum 2813 (Renaissance Capital), de ez utóbbi elavultnak tűnik, majdnem egy éves. A célárak így mintegy 17,6 százalékkal vannak a tőzsdei ár felett.

Az ajánlások többsége tavaly október-november-decemberben készült, az előző gyorsjelentés környékén, és vélhetően nemsokára frissíteni fogják. Némelyiknél azonban kérdéses, hogy csak elfelejtették év végén frissíteni, vagy az elemző véleménye azóta is változatlan.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Trumpnak New Yorkban is kicsengettek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:03
A Dow Jones közel fél százalékot veszített az értékéből pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Budapestet és Európát is elérte a tőzsdei zuhanás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:49
Körülért a világon a New Yorkból indult hullám, vöröslenek az árfolyamok világszerte.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:46
Dráguló devizák.
hírlevél
top 24
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG