3p
Az évtized legmagasabb profitját érte el tavaly a vállalatcsoport: a csoport nettó eredménye elérte a 307 milliárd forintot. Átrendeződés történt a downstream és az upstream üzletágakban is, utóbbi vált a társaság fő készpénzforrásává. A tervek szerint jövőre tovább növelik az eredményt, és több osztalékot is fizet majd a társaság.
(Fotó: Wikimedia Commons)

A Mol-csoport nettó eredménye 2017-ben elérte a 307 milliárd forintot (1,11 milliárd dollár), ami 18 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, ezzel az évtized legmagasabb profitját sikerült elérni, olvasható a BÉT honlapján. A tisztított, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredmény (EBITDA) meghaladta a 672,7 milliárd forintot (2,44 milliárd dollár), ami így 14 százalékkal volt több az előző évhez képest. Az első félév eredményei miatt ráadásul a Mol már egyszer módosította az EBITDA-várakozását, 2 milliárd dollárról 2,3 milliárd dollárra.

Forrás: Mol Csoport

A konszolidált, nemzetközi számviteli elvek (IFRS) alapján készült jelentés szerint az értékesítés nettó árbevétele 1120,7 milliárd forint volt tavaly a negyedik negyedévben, az éves nettó árbevétel pedig 4130,3 milliárd forint, az előző évi 3553 milliárd forint után. A szabad cash flow termelés 21 százalékkal nőtt tavaly, és szintén lényegesen meghaladta az éves célkitűzést.

Eltolódtak a hangsúlyok

A kutatás és termelés (upstream) üzletág főként a magasabb Brent és gázárak miatt 234,8 milliárd forint (854 millió dollár) speciális tételek nélküli EBITDA-t ért el, ami 26 százalékkal lett magasabb, mint 2016-ban. Ezzel az ágazat cash flow termelése gyakorlatilag megkétszereződött, így ez vált a vállalatcsoport fő készpénztermelőjévé.

Forrás: Mol Csoport

A feldolgozás és kereskedelem (downstream) üzletág újrabeszerzési árakkal becsült "tiszta" EBITDÁ-ja 324,3 milliárd forint (1,17 milliárd dollár) volt tavaly, ez a szegmens adta a csoportszintű EBITDA csaknem felét. Az üzletág a korábbi magas szintről további 2 százalékkal növelte hozzájárulását a csoportszintű eredményekhez, a hatékonyságot növelő belső programok és a továbbra is kedvező külső környezet miatt.

Forrás: Mol Csoport

A korábbi kiskereskedelmi részlegből kialakított fogyasztói szolgáltatások üzletág 97,3 milliárd forintos (358,3 millió dollár) EBITDÁ-t ért el, ami 17 százalékkal magasabb az előző évi eredménynél, és a jelentés szerint ezzel jó úton halad a 2021-re kitűzött 450 millió dolláros EBITDA eléréséhez.

3 nap alatt 11 forinttal lett olcsóbb a benzin, és még nincs vége >>>

Mik a tervek?

Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgató értékelése szerint a 2018-as évet szintén erőteljes lendülettel kezdték, de a vállalat még jelentős befektetési döntések előtt áll. Céljuk, hogy idén legalább 2,2 milliárd dolláros EBITDA-t érjenek el, amellyel fedezhetik az átalakítási projektek finanszírozását, miközben növelik a részvényeseiknek fizetendő osztalékot.

Mindeközben: Oroszország épp lenyúlja a szíriai olaj– és gázlelőhelyeket

A hatalmon levő rezsim szövetségesei szolgálataikért szinte széthordják Szíriát. Úgy látszik, az olaj– és gázkitermelést az oroszok, a telekommunikációt az irániak, a finomítókat és az elektromos hálózatot talán szintén Irán kapja. Lehet, hogy az irániak tőkehiánya miatt végül az oroszok sokkal nagyobb szeletet kapnak a tortából? A Privátbankár.hu cikkéért kattints ide! >>>

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 44750 44490 45010 +0,61% 0 0 8 875 149 220 HUF 2026-07-20 17:05:29
MOL 4224 4152 4224 +1,39% 0 0 2 899 234 968 HUF 2026-07-20 17:05:22
MTELEKOM 2636 2620 2648 -0,15% 0 0 488 359 946 HUF 2026-07-20 17:05:22
RICHTER 11930 11900 12070 -0,42% 0 0 2 052 850 250 HUF 2026-07-20 17:06:30
OPUS 371 368 373 +0,41% 0 0 15 914 849 HUF 2026-07-20 17:05:20
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Szépen végigmasírozta a napot a forint
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 19:15
Vegyesen alakult a magyar fizetőeszköz árfolyama a főbb devizákkal szemben hétfőn estére reggelhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Pörögtek a dollártízmilliárdok a világbajnokság alatt
Eidenpenz József | 2026. július 20. 19:02
A Polymarket és a Kalshi forgalma a világbajnokság miatt rekordokat döntött, ez volt a legnagyobb profitot hozó sportesemény eddig. A világbajnok csapatra 4,3 milliárd dollárnyi tipp született, de ezen kívül külön az egyes meccsekre, gólarányokra, góllövőkre és számos más dologra kötött üzletek értéke is hatalmas. Pedig csak a világbajnokság alatt két újabb országban tiltották le ezt a típusú fogadást.
Részvény / Deviza / Áru Nap végére elnyugodott a BÉT
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 18:06
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 619,56 pontos, 0,44 százalékos emelkedéssel, 141 600,83 ponton zárt hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Nem érződik a BÉT-en, hogy hétfő van
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 15:07
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,75 pontos nyitás után tovább emelkedett hétfőn kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Vajon miért lőtt ki hétfőn a budapesti tőzsde?
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 12:04
Mert ez történt.
Részvény / Deviza / Áru Durva csúcson a gázár is
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 11:08
Közel dupla az ár a tavaly ilyenkorinak.
Részvény / Deviza / Áru Pest egyelőre a víz felett, de az európai tőzsdék elmerültek hétfő reggel
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 09:58
Friss piaci hírek.
Részvény / Deviza / Áru Így indítja az új hetet a forint – nincs ok ünnepelni
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 06:59
Friss hétfő reggeli árfolyamok.
Részvény / Deviza / Áru Bekavartak a kínaiak az amerikai tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 18. 08:40
Gyengüléssel zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Mit művelt a forint a hét utolsó napján? Nézze csak az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. július 17. 18:33
Volt már jobb hete a forintnak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG