4p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Meglepően hirtelen távozott a Google három alapítója közül kettő a társaság felső vezetői közül. Az azonnali hatályú szakítást egyelőre jól fogadta a tőzsde, mert lehet, hogy a műszaki zseniknek az adminisztratív teendők hiánya egyenesen szárnyakat ad. Meglepően hirtelen kilábaltak a tőzsdék az eheti gödörből is, az OTP ára valósággal robbant.

A hétfői és keddi csúnya esések után, amit főleg Donald Trump harcias kijelentései, a kereskedelmi háborúval kapcsolatos pesszimizmus okozott, szerdán jött az enyhülés. A Bloomberg megszellőztette, hogy Trump fellépései ellenére azért a felek továbbra is dolgoznak legalább egy előzetes szerződés tető alá hozásán.

Az európai indexek jellemzően egy-másfél, az amerikai társaik 0,5-0,8 százalékos pluszban vannak. Itthon a BUX index 2,4 százalékkal lőtt ki, az OTP ára pedig valósággal robbant. A részvény új rekordja záróáron 14 870 forint, de a Mol is 1,6, a Richter 1,9 százalékkal drágult. A forint is erősödött, 331 forint közelében kár az euró.

További árfolyamok itt láthatók

Távozott a Google három alapítója közül kettő, Larry Page és Szergej Brin a társaság kedd esti bejelentése szerint. Az azonnali hatályúnak nevezett visszalépés egy 21 éves korszak végét jelezheti. Hasonló ahhoz, ahogy Jack Ma az internetes kereskedő óriás, az Alibaba vezetéséből vonult hátrébb korábban – írta a Financial Times.

Már korábban megtörtént?

Egyáltalán nem jellemző a vezető amerikai technológiai társaságok életében hogy ilyen egyszerűen elsétáljanak a vezetők – írta a lap. Talán csak Bill Gates csinált hasonlót, amikor 2006-ban visszavonult a Microsoft napi vezetésétől.

Alphabet-árfolyam (Tradingview.com)

A Google részvényei emelkedéssel reagáltak a hírre, mintegy két százalékos pluszban járnak ma. A Google lépése egyben egy új korszak kezdetét is jelentheti sokak szerint . A feltételezések szerint Larry Page és Szergej Brin valójában már korábban visszavonultak az üzlettől, csak most tették ezt hivatalossá.

Egészségügy? Önvezetők?

A Google céget az Alphabet holding négy évvel ezelőtti megalakítása óta Sundar Pichai vezeti. A másik két menedzser az Alphabet elnöke és vezérigazgatója voltak. Most Sundar marad a csúcsmenedzser.

A Google lépése egyben egy új korszak kezdetét is jelentheti a Financial Times szerint. Bár a Google bevételeinek több mint 90 százalékát még mindig az internetes üzletág adja, a feltételezések szerint a cég teljesen más irányokba is terjeszkedni készül. Ilyen az egészségügy vagy az önvezető autók.

Laboratóriumok és találmányok

Larry Page eddig is kevéssé érdeklődött a napi üzlet iránt. Ő inkább egyfajta feltaláló alkat, aki technológiai áttöréseket próbál elérni egy sor iparágban. Volt, aki egyenesen korunk Thomas Edisonjának nevezte. Brin is inkább a Google X laboratóriumai környékén mozgott.

A befektetők leginkább azon tanakodnak, hogy az Alphabet-Google csoport nagyszabású terveinek és találmányainak sorában vajon mi lesz a következő. A cégnek szokása korábbi terveket feladni, projekteket leállítani és újakat elővenni a tarsolyából. A fő pénzkereseti forrás, a Google internetes üzletág azonban változatlan.

Tőkeerősek a fiúk

De az alapítók követhetik például Bill Gates példáját, aki erősen csökkentette Microsoft-részesedését és inkább személyes vállalkozásaiba csoportosította át a tőkéjének egy részét. Tőkéjük van, Page és Szergej Brin részesedése jelenleg 11,4 százalékos a vállalatban, ami most mintegy 101 milliárd dollárt ér. Bár a két szakemberre az Alphabet Holding vezetésében már nincsen szükség, tulajdonosok maradnak. A szavazati jogok 51 százalékát ellenőrzik (elsőbbségi részvényekkel).

A világ összes információja

Az is elképzelhető, hogy miután a napi kötelezettségeik csökkentek, Page megvalósítja a Google híres régi tervét a világ összes információjának rendszerezéséről. A két tudós támogatottsága a részvényesek körében állítólag szilárd.

Hihetetlen történet, amelyben két, az egyetemről kirúgott diák megalkotta a világ legnagyobb társaságát – méltatták a tevékenységüket. A cég indításánál üzleti angyal-befektetők bábáskostak 1998-ban, közöttük Jeff Bezos, az Amazon feje.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41850 41660 42190 +0,12% 0 0 9 668 388 450 HUF 2026-11-02 17:10:45
MOL 4950 4940 5020 -1,00% 0 0 2 436 842 491 HUF 2026-11-02 17:06:17
MTELEKOM 2876 2790 2878 +2,71% 0 0 1 638 034 806 HUF 2026-11-02 17:10:58
RICHTER 13000 12730 13080 +0,39% 0 0 1 406 060 890 HUF 2026-11-02 17:05:21
OPUS 192 190 201 -1,94% 0 0 44 567 613 HUF 2026-11-02 17:05:20
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Helyrehozza-e a Tisza kormány az előd-kormányok húsz éves jogsértését?
Zelei Béla | 2026. november 2. 18:53
A 2027-es költségvetési tervek megismerése után sem felhőtlen a kárpótlásijegy-tulajdonosok öröme.
Részvény / Deviza / Áru Nézze, hogyan kezdte a forint a novembert
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:40
Erősödött a forint a főbb devizákkal hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Budapestig ért az amerikai befektetők derűje
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:48
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 72,68 pontos, 0,05 százalékos emelkedéssel 145 330,02 ponton zárt hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Mit láthatnak a befektetők? Kitört az optimizmus egy nappal az amerikai félidős választások előtt
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:01
Kiváló hangulatban kezdték el a hétfői kereskedést az amerikai befektetők. Eközben az olajárak óriásit zuhannak.
Részvény / Deviza / Áru 70,7 millió eurós tőkeígérvénnyel indulhat az O3 Partners megújulóenergia-infrastruktúra alapja
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 15:34
Két nagy intézményi befektető írt alá befektetési vállalást az ELO3 Green Energy Fundban – az alap célmérete 100 millió euró.
Részvény / Deviza / Áru Lehangoló képet nyújt eddig a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:53
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a mínusz 1,28 pontos nyitás után csökkent hétfőn kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Megugrott a forgalom a magyar tőzsdén, az OTP uralta a kereskedést
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 12:54
Jelentősen élénkült a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén októberben: a részvénypiac havi forgalma 24 százalékkal, 701,8 milliárd forintra emelkedett szeptemberhez képest. A napi átlagos kereskedési volumen közel 30 százalékkal, 33,4 milliárd forintra nőtt. A fokozott befektetői aktivitás ellenére a BUX index minimális csökkenéssel zárta a hónapot – közölte hétfőn a BÉT.
Részvény / Deviza / Áru Az OTP és a Magyar Telekom húzza a BUX-ot
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:42
A minimális csökkenéssel induló BUX hétfő délelőtt már 0,41 százalékos emelkedésben volt. A vezető részvények közül az OTP és a Magyar Telekom erősödött, miközben a Mol és a Richter veszített értékéből.
Részvény / Deviza / Áru Súlyos bűnözési hullám a kriptóknál – lehet védekezni?
Eidenpenz József | 2026. november 2. 10:21
A Binance múlt heti drámája után, de már korábban is az lehetett az ember benyomása, hogy egyetlen lépést sem lehet tenni a kriptovaluta-piacon, mert folyton meghekkelik, kirabolják a befektetőket. Szinte mindennaposak a súlyos károkat okozó incidensek, de a helyzet – eddig – nem feltétlen romlott. Mindenképp érdemes áttekinteni, milyen védekezési módszereket érdemes alkalmazni a károk elkerülése érdekében.
Részvény / Deviza / Áru Nehezen indult a november a tőzsdént
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:32
Vegyesen indult a hét az európai tőzsdéken, a BUX minimális csökkenéssel nyitott. Eközben jelentősen esett az olaj és a földgáz ára, miután enyhültek az Iránnal kapcsolatos geopolitikai aggodalmak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG