3p
Kivárás volt a részvénypiacokon az amerikai elnök keddi beszéde előtt, a tőzsdeindexek alig változtak. Ismét 308 forint felett az euró, eléggé drága az olaj, magához tért kissé a Magyar Telekom.

Mivel kedden Donald Trump elnök beszédet fog mondani a kongresszusban, és a tőle várt intézkedések emelték új csúcsokra az utóbbi időben a részvényárfolyamokat, nem csoda, hogy ma inkább kivárás volt a részvénypiacokon. A nyugat-európai indexek közül a DAX és az FTSE 100 0,2 százalékkal felment, a francia CAC nem változott. Az amerikai indexek is teljesen visszafogottak voltak, a vezető indexek (S&P 500, Dow, Nasdaq) elmozdulása kevéssel hat óra után az egy ezreléket sem érte el.

A BUX index egész nap szerény pluszban volt, de a végére az is nulla közelébe süllyedt, pontosabban pár pontos, minimális mínuszba. A cseh és lengyel indexek szerény mínuszban, a román viszont 0,7 százalékos pluszban végzett.

Magához tért a Telekom, erős a forint

A főbb BUX-papírok közül a Richter 0,6 százalékkal 6470-re esett, a Magyar Telekom egy százalékkal 495-re emelkedett. A Mol és az OTP alig mozdult el, az olajcég kissé süllyedt 20 840-re, a bankpapír öt forinttal 8740-re emelkedett. A forint erősebb lett, az euró majdnem egy forinttal lejjebb, 307,60 körül járt este.

Warren Buffett cége bejelentette, hogy megduplázta az Apple-ben levő részesedését. A részvény azonban csak kis mértékben emelkedik. A Tesla 4,6 százalékos mínuszban van, állítólag egy nagy bankház közölt róla pesszimista elemzést. A Deutsche Bank másfél százalékos pluszban van a zajló leépítésekkel kapcsolatos hírekre.

Rengeteg az olajlong

Egy Reuters-hír szerint azért emelkedett ma az olaj ára, mert egy hír szerint a múlt héten újabb történelmi csúcsra emelkedett az olajra szóló long pozíciók mennyisége, ami a befektetők áremelkedésbe vetett bizalmát jelzi. Vagyis ma azért vették, mert múlt héten is nagyon vették. Ez kicsit olyan, mint a régi viccben, ahol az amerikai telepesek azért vágják nagyon a fát, mert az indiánok szerint kemény tél lesz, az indiánok szerint pedig azért várható kemény tél, mert a fehérek nagyon vágják a fát.

Az olaj mindenesetre fél százalék körüli pluszban van, az utóbbi hetekben megszokott sáv teteje körül, a WTI 54,20, a Brent 56,60. Az olaj gyengült, ami segített a nemesfémeknek is emelkedni.

Jelentett az INA, jön a Mol-gyors

Újra profitról tudott beszámolni az INA a KBC Equitas szerint, amire 2012 óta nem volt példa. A 2016-os nettó nyereség 101 millió kuna volt, szemben a 2015-ös 1,4 milliárd kuna veszteséggel. Az eredmény elérését a stabilizálódó szíriai helyzet, illetve az emelkedő olajár is segítették.

A Mol holnap hajnalban teszi közzé a gyorsjelentését, több brókercég is kedvező számokat vár tőle.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42930 42890 43400 +0,63% 42930 42940 8 556 589 240 HUF 2026-11-05 15:20:55
MOL 4992 4954 5090 -2,12% 4988 4992 3 301 822 218 HUF 2026-11-05 15:21:41
MTELEKOM 2876 2872 2938 -1,51% 2872 2876 826 432 150 HUF 2026-11-05 15:21:01
RICHTER 12970 12850 13000 +0,54% 12960 12970 563 405 280 HUF 2026-11-05 15:20:09
OPUS 206 196 214 -3,95% 207 208 29 719 906 HUF 2026-11-05 15:20:35
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG