3p
Új rekordot döntött az euró/forint 330,75-nél, de az MNB egyelőre nem adja jelét annak, hogy ez zavarná. Donald Trump egyik embere viszont nyomatékosan kijelentette, hogy az elnök nem foglalkozik a tőzsdékkel, a vámokat ettől függetlenül alakítja. A zloty különösen nagyot esett ma.

A forint ma is új mélypontra érkezett, 330,75 az árfolyam új csúcsa, este 330,30-on állt. Ez 0,4 százalékos gyengülés, ennyit süllyedt egyébként ma a cseh korona is. A lengyel zloty pedig 0,8 százalékot vesztett értékéből, a jelenség tehát újfent régiós.

Az egyik hír szerint az MNB elnöke nem jelenik meg a költségvetési bizottság előtt szerdán, ennek jelentősége azonban csekély. Aznap a jegybank legutóbbi ülésének jegyzőkönyvét is közzé fogják tenni, ezt viszont kíváncsian várják az elemzők.

Általános véleménynek tűnik, hogy a forint gyengülését elsősorban a feltörekvő piacokkal kapcsolatos nemzetközi befektetői hangulat okozza. De az MNB most még viszonylag könnyen megállíthatja, ha akarja. Később pedig az infláció várható erősödésével szükség lehet határozottabb jegybanki intézkedésre. (A témáról délután itt írtunk bővebben.)

Mit nekem tőzsde

A BUX index az európai átlaghoz hasonlóan, 0,7 százalékkal esett, az OTP és a Mol árfolyama is pont ennyire süllyedt (10 140, illetve 2704 forintra). A Richter 0,3 százalékkal esett 5085-re. Az Opus 2,2 százalékkal esett.

További árfolyamok itt láthatók

A kereskedelmi háborút emlegetik megint, ami miatt ma ismét pirosba borultak a tőzsdék, estek az indexek. Donald Trump amerikai elnök kereskedelmi szakértője, Wilbur Ross kijelentette, hogy a vámok kérdésében nem veszik figyelembe a tőzsdék aktuális állapotát, “nincs olyan szintje a részvénypiacnak, amely megváltoztatná az ezzel kapcsolatos politikát”. (Trump tavaly még szívesen tulajdonította saját érdemének a tőzsde emelkedését.)

Nagyot esett az euró

“Kezeket fel, vagy agyonlövöm magam” – így jellemezte az egyik német kommentátor Horst Seehofer német belügyminiszter eljárását, aki lemondását helyezte kilátásba, ha Merkel kancellár nem enged a menekültkérdésben. Mások szerint barátra és ellenségre egyaránt tüzel.

A német koalíció széthullásának lehetősége mindenesetre biztops, hogy szintén nem vidította fel a tőzsdei befektetőket, az euró is jókorát esett ma. A német DAX, bár reggel jóval alacsonyabbról indult, végül 0,6 százalékos eséssel végzett, a francia mutató 0,6, a brit 1,2 százalékkal esett.

Ázsiai vérfürdő

Az USA-ban az S&P 500 index 0,4, a Dow Jones ipari átlag 0,5 százalékos mínuszban van. A Nasdaq Composite index csak 0,2 százalékkal süllyedt, a technikai részvények egy része az Apple, az NVIDIA és a Cisco vezetésével emelkedik.

Az olajrészvények gyengélkednek, miután az olaj mínuszban tölti a napot. A japán Nikkei index reggel 2,2, a Shanghai Composite 2,5 százalékot zuhant.

Ugrott kicsit a bitcoin

Az NVIDIA a kriptodevizák miatt is emelkedhetett. A bitcoin ugyanis, amely néhány napja még éves mélypontján járt 5800 dollár közelében, ma reggel pedig 6300 körül volt, délután hirtelen 6600 fölé ugrott. Ez 4-5 százalékos napi emelkedés. Különösebb eseményről nem tudni, de a kriptodevizák forgalma is erős.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42490 41500 42490 +3,94% 0 0 18 454 723 960 HUF 2026-06-12 17:05:14
MOL 3826 3820 3960 -2,65% 0 0 2 037 486 054 HUF 2026-06-12 17:07:25
MTELEKOM 2730 2702 2740 +1,49% 0 0 2 457 863 112 HUF 2026-06-12 17:05:16
RICHTER 11930 11700 11950 +2,40% 0 0 1 102 608 070 HUF 2026-06-12 17:05:24
OPUS 347 333 374 -5,83% 0 0 95 624 670 HUF 2026-06-12 17:11:49
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Változékony hete volt a magyar tőzsdének
Privátbankár.hu | 2026. június 14. 10:03
A hét végén sikerült hajrázni egyet.
Részvény / Deviza / Áru Kilőttek a SpaceX részvényei, Elon Musk már a Marsra vinné az embereket
Privátbankár.hu | 2026. június 13. 14:46
A kibocsátási árhoz képest mintegy húsz százalékos árfolyamemelkedéssel zárták az első tőzsdei kereskedési napot pénteken a SpaceX űrkutatási vállalat részvényei, aminek nyomán az alapító-résztulajdonos Elon Musk vagyona a nap végére meghaladta az 1000 milliárd dollárt.
Részvény / Deviza / Áru Közel a nagy megállapodás? Szépen zárta a napot a New York-i tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. június 13. 09:09
Emelkedtek pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói az amerikai-iráni megállapodás közeledésének hírére.
Részvény / Deviza / Áru Csúcsot döntött a forint az euróval szemben
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 18:46
Erősödött pénteken a magyar fizetőeszköz a főbb devizákkal szemben a délelőtti jegyzéséhez képest a bankközi piacon. A forint az euróval és a svájci frankkal szemben idei legerősebb árfolyamát érte el.
Részvény / Deviza / Áru Szépen zárta a hetet a BUX
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 18:15
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2195,99 pontos, 1,64 százalékos emelkedéssel 135 724,68 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Nyögvenyelősen indult a nap az amerikai tőzsdéken
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 16:44
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Csányi Sándor lehet elégedettebb, mint Hernádi Zsolt
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 15:15
A Budapesti Értéktőzsdén szárnyaló blue chipek közül az OTP jobban drágul nemcsak a Molnál, hanem a Magyar Telekomnál és a Richternél is.
Részvény / Deviza / Áru SpaceX-tőzsdei bevezetés: határ a csillagos ég?
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 12:33
A SpaceX iránt óriási az érdeklődés. A Rocket Lab mintáját követi a cég.
Részvény / Deviza / Áru Valami bűzlik? Ha Putyinék ezt tényleg meglépték, beleremeghet az aranypiac
Czwick Dávid | 2026. június 12. 11:58
Vlagyimir Putyin Oroszországa egyetlen mozdulattal gallyra vágja az arany piacát? Az orosz elnök egyik tárcavezetője nemrég brutális „manőverrel” sokkolta még a tapasztalt profikat is. Az elmúlt időszakban az iráni konfliktus miatt már így is sanyargatott arany árfolyamának akár a kegyelemdöfést is jelentheti, ha helytálló az orosz elnök emberének közlése. Mindenki dobja előbb az aranyat, majd a maradék nemesfémet? Mutatjuk, hogy mit érdemes tudni a részletekről!
Részvény / Deviza / Áru Félidőben is jó formában a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 11:48
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe dél előtt nem sokkal, 135 305 ponton állt, 1,3 százalékos pluszban. A részvénypiac forgalma délelőtt 7,3 milliárd forint volt. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG