2p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Az afrikai Ghána eddig egy egész másik termékről volt híres: a kakaóról, miközben aranyban is bővelkedik. Gazdasági növekedése most azonban 10 százalék közelébe növekedett, köszönhetően a felfutó olajexportnak. Van honnan emelkedni, nem gazdag ország, bár Afrikán belül eddig sem volt rossz helyzetben.

Ugrás Afrikában

A ghánai olajra az utóbbi években kezdtek rákapni az olajcégek: a brit Tullow Oil és az olasz ENI az utolsó két évben új fúrásokat indítottak a felfedezett olajmezőkön, és meg is indult a kitermelés. Az ország elnöke szerint jórészt ennek köszönhetően 8,3 százalék lesz a gazdasági növekedés idén, szemben a korábban számított 6,8 százalékkal. A szám különösen úgy szép, hogy az előző két évben csak 3,6 százalék volt az adat.

Ezzel a számmal az ország magasan kiemelkedik a Világbank által számolt afrikai átlagból, amelyet 3,2 százalékra becsülnek az idei évre (egyébként nem rossz egy egész kontinensnek, nagyjából 50 országgal). Egy, a CNBC által idézett elemző szerint a gond az, hogy a gazdaság más ágazatiban nem olyan nagy a növekedést, az adatot egyelőre jórészt az olajszektor dobja meg.

Arany, olaj

2016-ban egyébként az arany volt Ghána legfőbb exportterméke, 42 százalékos részesedéssel. Ezt követte 18 százalékkal a kakaó, majd 9 százalékkal az olaj, ez az, ami most jócskán megugrik. Ghána egyelőre a szegényebb közepes jövedelmű országok közé tartozik egy főre jutó 1610 dolláros tavalyi össztermékével, miközben az IMF szerint a fejlődő országok átlaga 4960 dollár, viszont Afrikában ez nagyjából a 20. helyet jelenti.

Kakaó

Az ország kakaótermelése mindeközben problémákkal küzd, ami az olaj miatt nekik talán nem akkora gond, a világnak, mint kakaó fogyasztónak azonban igen. Ghána és a szomszédos Elefántcsontpart biztosítják a világ kakaótermelésének 60 százalékát, de a növekvő városiasodás veszélyezteti a termelést, mivel egyre kevesebben akarnak a kakaó termesztésével foglalkozni alacsony jövedelmezősége miatt.

Az éghajlatváltozás is gondot okoz: kevesebb a csapadék, mint korábban. Az idei termés 700 ezer tonna lehet a Reuters adatai szerint a korábban várt 850 ezer tonnával szemben, köszönhetően a gyér csapadéknak. A kakaó ára ennek megfelelően egyéves csúcsra emelkedett, igaz, tavaly az utóbbi 10 év viszonylatában alacsony volt az ár.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41750 41110 42200 -0,24% 0 0 11 510 135 430 HUF 2026-11-03 17:06:17
MOL 5050 4942 5065 +2,02% 0 0 6 188 456 823 HUF 2026-11-03 17:12:04
MTELEKOM 2930 2860 2930 +1,88% 0 0 1 085 639 684 HUF 2026-11-03 17:07:18
RICHTER 13000 12840 13070 0,00% 0 0 2 603 442 380 HUF 2026-11-03 17:05:52
OPUS 196 190 196 +2,50% 0 0 9 283 966 HUF 2026-11-03 17:05:05
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru A csepergő eső sem mosta el a forintot
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 19:10
Vegyesen alakult a magyar fizetőeszköz árfolyama a főbb devizákkal szemben kedden estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Két legény volt talpon ma a BÉT-en
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 17:52
A Mol és a Magyar Telekom húzta fel a BUX-ot – mondta Takács András, az Equilor Befektetési Zrt. részvényelemzője kedden az MTI-nek. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 745,42 pontos, 0,51 százalékos emelkedéssel, 146 075,44 ponton zárt kedden.
Részvény / Deviza / Áru Fittyet hánytak az amerikai tőzsdék a félidős választások reggelére
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:23
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok kedden.
Részvény / Deviza / Áru Hasítanak a Mol-papírok
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 14:44
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 2,85 pontos nyitás után emelkedett kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Kíméletlen mészárlás: ilyen súlyos csapás rég nem érte az aranyat és az ezüstöt
Czwick Dávid | 2026. november 3. 14:28
Amíg Ön őszi szünetre vonult, vagy éppen halloweeni mulatságban töltötte az idejét, addig megnyílt a föld az árupiacon, amit főleg a nemesfémek szenvedtek meg. Az arany unciánkénti világpiaci ára kőkeménynek hitt szintet bukott el, de az ezüst még rosszabbul járt. Utóbbi piacán ráadásul egy vészjósló mutató is bejelzett. De elérték-e a gödör alját a legfontosabb nemesfémek? Vagy újabb lejtmenetre kell készülni? Ezekre is keressük a választ.  
Részvény / Deviza / Áru Gyanúsan nagy a csend a pesti kereskedők körében
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 12:54
Forgalom is alig volt a Budapesti Értéktőzsde keddi kereskedési napjának első félidejében.
Részvény / Deviza / Áru Mentőövet dobtak az ipari óriások tegnap Amerikának
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 08:38
Újabb gyatra napot tudtak le a tengerentúli piacok, csak a Dow Jones erősödött.
Részvény / Deviza / Áru Nem lesz jobb a kedve, ha rápillant a forintra – ennyit ér kedd reggel
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:53
Így változott este óta a helyzet a bankközi devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Kilőtt az Apple, újabb rekord miatt dörzsölheti markát a cég
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:04
Rendkívüli eredményekről jelentett a világ egyik legértékesebb techcége. 
Részvény / Deviza / Áru Helyrehozza-e a Tisza kormány az előd-kormányok húsz éves jogsértését?
Zelei Béla | 2026. november 2. 18:53
A 2027-es költségvetési tervek megismerése után sem felhőtlen a kárpótlásijegy-tulajdonosok öröme.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG