5p
Karácsony óta közel 450 millió forintért vásárolt a Jászai Gellért több mint 40 százalékos tulajdonában lévő és általa irányított informatikai cég. Ebben forrásaink szerint alapvetően ez játszhatott szerepet, hogy minél magasabb a saját részvények aránya, a tulajdonosok – köztük is Jászai Gellért és Mészáros Lőrinc érdekeltségei – egy darab részvényére annál magasabb osztalék jut.
Jászai Gellért, a 4iG több mint 40 százalékos tulajdonosa és elnök-vezérigazgatója (Fotó: Konzum)

Az első tájékoztatást a saját részvényei vásárlásáról december 23-án tette közzé a 4iG a Budapesti Értéktőzsde honlapján. Az akkori ügyletben 120 ezer darabot vett, 598 forintos átlagáron. Majd ezt megismételte még hét alkalommal, az utolsó ilyen tranzakcióra hétfőn került sor. Összesen 688 544 darab saját részvényt vásárolt a 4iG, ezek átlagára a számításaink szerint 651,85 forint volt.

A 4iG részvényesei – akik közül messze Jászai Gellértnek, az informatikai cég elnök-vezérigazgatójának a legnagyobb, 40 százalékot meghaladó a tulajdoni hányada – tavaly szeptemberben egy rendkívüli közgyűlés keretében hatalmazták fel a Jászai által elnökölt igazgatóságot arra, hogy a következő másfél évben a cég mindenkori alaptőkéje 25 százalékának megfelelő darabszámú, egyenként húsz forint névértékű törzsrészvényeit megvásárolja. (Ez a lehetőség és százalékos limit egy az egyben megfelel a hatályos Polgári törvénykönyvben előírtaknak.)

Ez a 4iG esetében jelenleg névértéken 470 milliós felső korlátot jelent, tekintve, hogy az informatikai cég alaptőkéje jelenleg 1,88 milliárd. A közgyűlés azt is megszabta, hogy a cég a vásárlást megelőző tőzsdei záróárnál legfeljebb 30 százalékkal adhat többet a saját részvényeiért.

Mivel a szeptemberi közgyűlésen a részvényesek 3 milliárdos tőkeemelésre, valamint 30 milliárd forint értékű – a Magyar Nemzeti Bank tavaly júliusban elindított programja keretében kibocsátott – úgynevezett növekedési kötvények értékesítésére is az áldásukat adták, annak érdekében, hogy a T-Systems Zrt. két hónappal korábban, július elején kilátásba helyezett felvásárlásának anyagi hátterét megteremtsék, logikusnak tűnt, hogy ugyanezen célt szolgálta a saját részvények vételére adott felhatalmazás. Magyarul, hogy azokkal is lehessen fizetni, a vételár egy részét ily módon rendezze a cég.

A T-Systems adásvételétől december 10-én elálltak a felek, a 4iG és a T-Systems anyacége, a Magyar Telekom (a visszalépés valószínű okairól az Mfor.hu részletesen beszámolt). Alig két héttel később a 4iG mégis elkezdte vásárolni a saját részvényeit. Azok megszerzésére hét ügyletben több mint 410 milliót költött, amelyet követően jelenleg 3,13 százaléknyi saját részvényt birtokol, azaz még távol sem használta ki a közgyűlés által kapott lehetőséget.

De vajon miért vásárol a 4iG, ha nem jött össze a T-Systems-deal?

Az egyik magyarázat lehet, hogy ugyan az „Év üzlete” nem jött össze, azért vannak más, igaz, kisebb kaliberű célpontok, amelyek vételárának kifizetésekor jól jöhetnek a saját részvények. Lapunk információi szerint jelenleg több megvásárlandó céget is vizsgál a 4iG.

A másik ok lehet az árfolyamkarbantartás, ami egy törvényes lehetőség arra, hogy ha egy tőzsdei cég túl alacsonynak ítéli részvényei piaci árát, akkor azt vételeivel feljebb tornássza – természetesen nyilvánosan bejelentve a tranzakció tényét.

Forrásaink szerint azonban ez nem volt szempont. Már csak azért sem, mert a logika fordított: a 4iG azt használta most ki, hogy saját részvényeihez viszonylag olcsón hozzájuthat. A számításaink szerint kijött 651,85 forintos átlagárnál alacsonyabbra utoljára 2019 márciusában volt példa. Azt követően pont a T-Systems megvásárlásának eshetőségére indult felfelé a jegyzés, majd esett nagyot a tranzakció meghiúsulásának bejelentésére.

Ugyanakkor a részvények visszavásárlása arra is alkalmas, hogy a forgalomban lévő értékpapírok csökkentésével növekedjen az egy részvényre jutó nyereség, mivel így kevesebb papírra jut ugyanakkora profit.

Forrásaink szerint alapvetően ez játszhatott szerepet az utóbbi hetek vételeiben, nevezetesen, hogy minél magasabb a saját részvények aránya, a tulajdonosok egy darab részvényére annál magasabb osztalék jut. Márpedig azt Jászai Gellért tavaly decemberben egy interjúban egyértelművé tette, hogy a 2019-es csúcsév után osztalékot akarnak fizetni. Épp a T-Systems-ügylet lefújását követően jelezte előre a cég, hogy 2019-es nyeresége huszonötször (!) magasabb lehet a 2018-asnál. S ne feledjük: amellett, hogy Jászai érdekeltségei több mint 40 százaléknyi 4iG-pakettet birtokolnak, Mészáros Lőrincé közel 10 százaléknyit.

Tilalmi időszakba léptünk

A részvényvisszavásárlásnak ugyanakkor van olyan hatása is, hogy erősítse a befektetők bizalmát a kibocsátó céggel szemben. Eszerint amikor egy társaság nagy összegben vásárol vissza saját részvényeket, akkor azt jelzi a piac felé, hogy pénzügyileg stabil, hisz a saját teljesítményében, illetve a piacon elért eredményei biztatóak. Ez pozitív kilátást közvetít a befektetők számára, ez erősítheti az ő bizalmukat, amelynek következtében az árfolyamok is felfelé indulhatnak. Márpedig ez jól jöhet egy olyan társaságnak, amely éppen cégvásárlásokra készül – úgy, hogy a vételár egy részét vagy egészét saját részvényeivel rendezné, azokból ugyanis magasabb ár esetén értelemszerűen kevesebbet kell adnia.

Mindenesetre most egy ideig biztos, hogy nem duzzasztja tovább a sajátrészvény-állományát a 4iG. A tőzsdei szabályok szerint ugyanis effajta tranzakció a negyedéves gyorsjelentés megjelentetése előtt 30 nappal már tilos. Márpedig az informatikai társaság előrejelzése szerint február 28-án teszi közzé a 2019-es főbb gazdálkodási mutatóit.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 44750 44490 45010 +0,61% 0 0 8 875 149 220 HUF 2026-07-20 17:05:29
MOL 4224 4152 4224 +1,39% 0 0 2 899 234 968 HUF 2026-07-20 17:05:22
MTELEKOM 2636 2620 2648 -0,15% 0 0 488 359 946 HUF 2026-07-20 17:05:22
RICHTER 11930 11900 12070 -0,42% 0 0 2 052 850 250 HUF 2026-07-20 17:06:30
OPUS 371 368 373 +0,41% 0 0 15 914 849 HUF 2026-07-20 17:05:20
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Szépen végigmasírozta a napot a forint
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 19:15
Vegyesen alakult a magyar fizetőeszköz árfolyama a főbb devizákkal szemben hétfőn estére reggelhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Pörögtek a dollártízmilliárdok a világbajnokság alatt
Eidenpenz József | 2026. július 20. 19:02
A Polymarket és a Kalshi forgalma a világbajnokság miatt rekordokat döntött, ez volt a legnagyobb profitot hozó sportesemény eddig. A világbajnok csapatra 4,3 milliárd dollárnyi tipp született, de ezen kívül külön az egyes meccsekre, gólarányokra, góllövőkre és számos más dologra kötött üzletek értéke is hatalmas. Pedig csak a világbajnokság alatt két újabb országban tiltották le ezt a típusú fogadást.
Részvény / Deviza / Áru Nap végére elnyugodott a BÉT
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 18:06
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 619,56 pontos, 0,44 százalékos emelkedéssel, 141 600,83 ponton zárt hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Nem érződik a BÉT-en, hogy hétfő van
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 15:07
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,75 pontos nyitás után tovább emelkedett hétfőn kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Vajon miért lőtt ki hétfőn a budapesti tőzsde?
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 12:04
Mert ez történt.
Részvény / Deviza / Áru Durva csúcson a gázár is
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 11:08
Közel dupla az ár a tavaly ilyenkorinak.
Részvény / Deviza / Áru Pest egyelőre a víz felett, de az európai tőzsdék elmerültek hétfő reggel
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 09:58
Friss piaci hírek.
Részvény / Deviza / Áru Így indítja az új hetet a forint – nincs ok ünnepelni
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 06:59
Friss hétfő reggeli árfolyamok.
Részvény / Deviza / Áru Bekavartak a kínaiak az amerikai tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 18. 08:40
Gyengüléssel zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Mit művelt a forint a hét utolsó napján? Nézze csak az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. július 17. 18:33
Volt már jobb hete a forintnak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG