4p
Ma Európában jó a tőzsdék hangulata, a főbb indexek fél-egy százalékos pluszban vannak. Ennek a Kínából érkező makroadat lehetett a fő oka, valamint az, hogy a héten legalábbis stabilizálták a jüant. Az arany és az ezüst száguld, az olaj éjjel összeomlott. Jobban megadóztatják a húst?

A keddi esés után szerdán emelkedés következett az USA-ban, bár az ipari részvények (a Dow Jones index) végül kis süllyedéssel zártak. Ma a határidős indexek határozott emelkedést mutatnak.

Az európai indexek nagy része fél és egy százalék közötti pluszban van. Ezt azzal magyarázzák, hogy a jüan már stabil, a kínai export pedig magas szinten van. Itthon a BUX index szerény, negyed százalékos pluszban van. A Telekom és a Mol húzzák, az OTP és a Richter stagnálnak.

1. Kína tovább játszik a jüannal?

A hét elején a kínai jegybank engedte a dollár/kínai jüan árfolyamot hét fölé kúszni, vagyis leértékelődni a fizetőeszközét. Ez kisebbfajta tőzsdepánikot okozott, mert a kereskedelmi háborúban lényegében újabb frontot nyithat. Ez abból is látszik, hogy USA deviza-manipulátornak bélyegezte Kínát. (A deviza leértékelése ugyanis az exportot ösztönzi.)

Azután a héten a kínai jüan stabilitásának, stabilizálásának is volt köszönhető, hogy valamelyest magukhoz tértek a tőzsdék. De ha megnézzük a grafikont, az is látszik, hogy a hétfőihez hasonló magasságban van az árfolyam. (Azaz, mélységben a jüan.) A kínai központi bank ma a jüan középárfolyamát ma is a hetes szint felett határozta meg.

A mai kínai exportadat viszont eléggé kedvező lett, emelkedésről tanúskodott, ami pozitív hírnek számít.

USD/jüan (Grafikon: Tradingview.com)

2. Megvan a magyar inflációs adat

A pénzromlás üzeme Magyarországon éves szinten 3,3 százalék lett, szemben a 3,4 százalék körüli várakozásokkal. A csekély eltérés miatt érthető módon a forint is csak kicsit változott. Valamelyest erősödött, 325,10 az euró. Az árfolyam bő egy hete a 328-at is elérte, azóta lassan erősödik.

3. Itt vannak a magyar gyorsjelentések

Jelentett tegnap este a Magyar Telekom és a Waberer’s, az előző pozitív meglepetést okozott, az utóbbi állítólag inkább negatívat. A telekomcég 1,7 százalékos pluszban van. A szállítmányozási vállalat részvénye mínuszban kezdett, de nullába sikerült visszaküzdenie magát.

Péntek reggel az OTP jelent, a Mol és a Richter már megvolt.

4. 1500 felett az arany, lezuhant az olaj

Az utóbbi napok tőkepiaci turbulenciái újra felfelé lökték az arany és az ezüst árfolyamát. A sárga fém átlépte az 1500 dollárt, a szürke a 17-et.

Szaúd-Arábia viszont újabb OPEC-ülést sürget, mivel az árak nyomottak. Az olaj az utóbbi napokban nagyot esett a rossz növekedési kilátások és a kereskedelmi háború, az amerikai-kínai viták miatt. A szerdai amerikai készletadatok sem voltak túl fényesek. Éjszaka mintegy öt százalékot zuhant a fekete arany.

Amerikai sovány sertés tőzsdei határidős ára (Grafikon: Tradingview.com)

5. Vége lesz a húsevésnek?

Az ENSZ arról tárgyal, hogy a húsfogyasztás sokkal, de sokkal nagyobb szén-dioxid kibocsátást okoz, mint a növények fogyasztása. Az élelmiszer-fogyasztási és termesztési szokások radikális megváltoztatására szólítanak fel. Az egyre környezettudatosabb németeknél pedig a hús ÁFÁ-jának magas szintre emelése van napirenden.

Mindez a tőzsdei agrárcégek, gyorsétterem-láncok és szupermarketek életében is hozhat változást, ha megvalósul. Az amerikai határidős sertésárakon ez egyelőre valószínűleg nem érezteti hatását. Ezek esnek ugyan hetek óta, de ez szezonális. Amint a grafikonon is látható, szeptember-októberre, a grillezési szezon végére minden évben le szokott esni az ár. Késő tavasszal, kora nyárra pedig felmegy.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41200 41200 43400 -3,42% 0 0 20 170 222 730 HUF 2026-11-05 17:14:32
MOL 4982 4954 5090 -2,31% 0 0 5 725 005 498 HUF 2026-11-05 17:14:56
MTELEKOM 2870 2836 2938 -1,71% 0 0 1 335 607 350 HUF 2026-11-05 17:05:13
RICHTER 12970 12850 13000 +0,54% 0 0 1 515 191 270 HUF 2026-11-05 17:12:49
OPUS 200 196 214 -6,74% 0 0 69 115 139 HUF 2026-11-05 17:08:12
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mennyiért veszik az eurót? Nézze meg az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:49
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Átfordult az olaj: beomlottak az árak, bedobták az új arab tervet
Czwick Dávid | 2026. november 5. 18:29
Meglehetősen jól indult a november annak, aki az olajárak esésében érdekelt. A olajpiacon ugyanis a korábbi magabiztos emelkedéssel elért árszintek néhány nap alatt eltűntek a színről. A hirtelen fordulat mögött több, egyszerre érvényesülő körülmény húzódik meg. Emellett napvilágot látott egy olyan nagyszabású közel-keleti stratégiai terv is, amely tovább enyhítheti az idei év egészét meghatározó olajpiaci patthelyzetet. Az olajhatalmak lépése a novemberben eddig látott világpiaci ármozgással kiegészülve hamarosan a kőolajból előállított finomított termékek árát is kedvezően érintheti – fogyasztói szempontból.     
Részvény / Deviza / Áru Pocsék volt a nemzetközi hangulat, a Mol jelentését várják a befektetők
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:13
Így zárt a tőzsde csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Drágult az olaj és az arany, így ébredt Amerika
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:18
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG