4p
2003 vége óta nem látott a világ 30 dolláros hordónkénti olajárat, most már csak centekre vagyunk tőle. Semmi sem utal a fordulatra, az elemzők közül egyre többen 20 dollárra várják a fekete arany árát - a magyar autósok örülhetnek, hacsak a bivalyerős dollár meg nem eszi a nyereségüket.

Hetedik napja esik az olaj ára, egyre közelebb járunk a 30 dolláros szinthez. Miközben az olajtermelők továbbra is fékezés nélkül öntik a nyersanyagot a piacra, a kereslet nem nő. Sőt, a kínai gazdasággal kapcsolatos növekvő aggodalmak sokkal inkább arra utalnak, hogy a vártnál is kisebb lehet a világgazdaság kőolaj-igénye a közeljövőben. A dollár eközben megállás nélkül erősödik, ami szintén lenyomja az olajárat.

Az amerikai West Texas Intermediate kőolajfajta ára kedd reggel a hordónkénti 30 dolláros szint közelébe bukott kedden, 30,40 dollár közelében volt az árfolyam alja.

A WTI árának alakulása 2016-ban - friss árfolyamok >>

Ahogy az ilyenkor lenni szokott, hirtelen előkerültek a jövőbe látó elemzők: míg korábban csak néhányan tudtak elképzelni kettesel kezdődő hordónkénti árat, most egyre többen várják már akár 20 dollárra is a jegyzést. (Ha egyszer bekövetkezik majd a régóta várt, de eddig még a kanyarban sem látszó fordulat, ők az elsők között adnak majd egymásra licitálva 100 dolláros prognózist.)

Ami biztos: egyelőre semmi jele annak, hogy változás közelegne a piacon. Sem az OPEC, sem az OPEC-en kívüli országok nem beszélnek a termelés csökkentéséről, a piaci részesedésért vívott harcban ezt senki sem merné egyedül meglépni. Az Egyesült Államok már olajexportőrként is teszteli a piacot. Ráadásul Irán hamarosan teljes erőbedobással tér vissza az olajtermelésbe a szankciók feloldása után. A dollár is további erősödésre van ítélve, ahogy az amerikai monetáris politika szigorodik - különösen a kínai jüannal szemben, amelyet egyelőre eredmény nélkül próbál megvédeni az ország teljes vezetése szóval és a devizatartalék felhasználásával. És bár a világgazdaság összességében egész szépen élénkül, és Európa is jól teljesít, a kereslet hirtelen élénkülésére kár lenne számítani.

Akkor az autósok most örülhetnek?

A tartósan alacsony olajárral jól járhatnak a magyar autósok - a nagy kérdés az, hogy az olajár esése mellett hogyan alakul a másik, a hazai üzemanyagárakat nagy mértékben befolyásoló tényező, a dollár forintárfolyama. 2016-ban vegyesen mozgott a forinttal szemben az amerikai fizetőeszköz, az elmúlt napok árfolyamemelkedése mindenesetre a magyar autósok ellen dolgozik, faragja az olajpiacon felmerülő esetleges árelőnyt.

USD/HUF 2016-ban - friss árfolyamok >>

A dollár erősödése mellett a forint gyengülése is az árfolyam további emelkedését valószínűsíti: szakértők hosszú távon mindenképpen gyengülő pályán látják a forintot, elsősorban gazdasági okokból, mint a strukturális változások hiánya, illetve hogy a forint gyengülése nem áll ellentétben kormány gazdasági terveivel.

Most szerdán azonban még biztosan jól jönnek ki a végén az autósok a folyamatokból: a benzin és a gázolaj ára is csökken a kutakon. A továbbiakban pedig az a kérdés, milyen tempóban éri el a 20 dolláros szinteket az olajár - ha elég gyorsan, akkor további komoly árcsökkentés is jöhet a magyar kutakon.

Merjünk olajba fektetni?Mostanában a csapból is az folyik, hogy az olaj mennyire olcsó, korábban az arany volt a középpontban, de számos más árupiaci termék is sok éves mélyponton van. Mit jelent ez a magyarországi árupiaci alapok számára, mibe fektetnek ezek a konstrukciók? Árupiaci alapok: az év befektetése, vagy kollektív öngyilkosság? >>

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG