2p
Rosszul indult az euró napja, a forint is tovább esett, újabb kétéves mélypontra került ezzel a magyar deviza a közös pénzzel szemben.

10:25

Az ukrán helyzet piaci értelemben átlépte a határokat, az orosz mellett a lengyel és magyar eszközök értékvesztése is főként az ottani történések számlájára írható. Persze a továbbra is a lazább kamatpolitikát preferáló MNB-s kommentek sem segítenek a hazai devizának a „viharos” időkben, és a gyengülés mértékét Varga miniszter úr után már a kormánypárt sem hagyta szó nélkül - írja friss elemzésében Bámli Károly. A Commerzbank szakembere azt írja: nyilván a monetáris politika nem reagálhat a napi történésekre, de ha a piacok azt látják, hogy a monetáris politika nem helyez kellő súlyt a külpiaci történésekből eredő kockázatokra, akkor nem lehet meglepő,hogy a magyar eszközök is nyomás alá kerülnek.

1,5%-ot gyengült a forint 24 óra alatt, és bár ez elmarad a január 29-i mértéktől, de a ma reggeli szintekről már nehezebb lehet a visszaút a 300-as szint irányába. A 315 lehet a következő mérföldkő egy újabb gyengülési hullámban a 320-as előtt.

10:00

A francia szolgáltatószektorból az előrejelzéseknél sokkal gyengébb adat érkezett - ez arról tanúskodik, hogy az európai növekedés továbbra is igencsak törékeny, az erős eurót pedig megszenvedi a tagállamok gazdasága. A piaci várakozások szerint az EKB már nem halogathatja sokáig a beavatkozást, akár nem-szokványos eszközöket is elő kell vennie, ha már nincs hova vágni az alapkamatot. Az adatközlés után az euró 0,2 százalékot esett a dollárral szemben, 1,37-ig bukott a jegyzés.

Friss árfolyamok >>

A forint is igen gyengén kezdte a napot, tovább emelkedett az euró árfolyama: 314,70-ig húzott a közös pénz, innen fordult vissza a jegyzés.

Friss árfolyamok >>

Varga Mihály csütörtökön újra beszélt arról: a forint árfolyamának változása nem fog nagyobb hatást gyakorolni a költségvetésre. A miniszter a forint gyengülésének két okáról beszélt, az egyik az ukrajnai politikai események, a másik az amerikai pénzcsapok elzárása - az okok között nem szabad azonban megfeledkezni az egyre csökkenő alapkamat miatt szűkülő magyar hozamelőnyről sem.

Délután az amerikai maginflációról és a munkanélküli segélyért folyamodók számáról érkezik jelentés, és a Philly Fed feldolgozóipari indexet is közlik.

Címkék: Deviza / Áru

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Deviza / Áru Még ennél is jóval magasabb üzemanyag-árakat jósolnak a jövő hétre
Privátbankár.hu | 2016. október 1. 16:59
Míg az MTI a mától érvényes adóemelés miatt 339-340 forintos benzint és 345-346 forintos gázolajat jelzett előre, addig a GKI Energia szerint a közeljövőben 345 és 355 is lehet a két fontos üzemanyag ára. Az üzemanyagok ugyanis drágultak valamelyest a világpiacon, főleg a hét második felében.
Deviza / Áru Két kézzel szórja a pénzt a tűzre a kínai jegybank
Privátbankár.hu | 2016. február 7. 12:04
Tovább zuhan a kínai devizatartalék, miután a jegybank rengeteg pénzt éget el a piacon a jüan stabilizálására.
Deviza / Áru Őrülten vették az olajat, de a forint és az OTP is kapós volt
Privátbankár.hu | 2015. június 10. 18:53
Az OTP jól teljesített, a többi magyar részvény már nem annyira. A forint ezúttal erősödni tudott, az euró nem ment tovább. Nap közben három százalékos emelkedésben is volt a kőolaj, de ezután kissé lecsendesedett.
Deviza / Áru Hol van a mi forintunk? Lengyelország jobban teljesít
Privátbankár.hu | 2015. április 24. 16:17
Lehet, hogy mi erősnek érezzük a forintot 300 forint alatti euróárfolyamok mellett, de az-e valójában? A lengyel zloty árfolyamából ítélve nem igazán, sőt, inkább gyenge. A trend ráadásul ebbe az irányba mutat. Nemrég az egy főre jutó GDP-ben is megelőztek minket.
Deviza / Áru De jó, hogy nincs devizahitelünk – végképp megállíthatatlan a frank
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 17:00
Miután a svájci jegybank tovább növelte a negatív kamatozású betétek körét, rég nem látott mértékben esett a svájci frank árfolyama, ám csak fél napig. Sokak szerint az SNB már ellőtte minden puskaporát, semmit sem tud tenni az erősödés megállítására. Az ország drágán megfizet az erős frankért, öt éve először recesszióba süllyedhet.
Deviza / Áru Újból a vas és acél országa lehetünk
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 15:58
Acélmű épül Miskolcon, a projekt megvalósulásával újraéledhet a nehézipar Diósgyőrben - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára.
Deviza / Áru Tovább adják a forintot: ma is gyengülünk
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 09:34
Megint 301 forintál jár az euró jegyzése, több régiós devizával együtt gyengülünk.
Deviza / Áru Európában is a kőolajért megy a harc - bíróságra citálják a németeket
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 07:50
A cseh kormány bírósági úton követeli vissza azt a kőolajat, amelyet Csehország a közelmúltban csődbe jutott német Viktoriagruppe raktáraiban helyezett el.
Deviza / Áru Elhagyta magát a forint - frissítve
Privátbankár.hu | 2015. április 22. 13:54
Az előző két nap komoly erősödése után ma visszaesett a forint, az euró árfolyama 300 körül van ismét.
Deviza / Áru Zseniális devizaügylet, vagy a következő svájci frank bukta?
Fellegi Tamás | 2015. április 21. 16:24
Devizapiaci szereplők egyre gyakrabban emlegetnek egy ügyletet, amiben nagyon bíznak. Sokak szerint biztos pénzt lehet vele keresni kis kockázattal. Ez nem más, mint a török líra vétele az euróval szemben. A januári óriás svájci frank bukta után ezeket az ügyleteket illik óvatosabban kezelni, most megnézzük, itt miről is van szó.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG