5p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Tízmilliószoros nap van ma. A gyanútlan netező évente többször is belefuthat ebbe a kifejezésbe, felmerült a gyanú, hogy még a Magyar Nemzeti Bank is számon tartja ezeket a napokat. Egyáltalán mit is jelent ez a kifejezés? Ilyenkor erősebb az UV-sugárzás? Vagy ez is olyan, mint a péntek 13-a? Tartanunk kellene valamitől? Vagy pont ma érhet minket óriási szerencse?

Mit jelent és honnan ered?

A tízmilliószoros napok a buddhista vallás legfontosabb ünnepei. A tibeti holdév 4 nagy ünnepet tart számon, amely Gautama Sziddhárta, azaz Buddha életének egy-egy fontos eseményéhez kapcsolódik. Ezt a négy napot a tibeti hagyomány nagy Buddha-napoknak nevezi, amelyek buddhista ünnepnapok is egyben. (A tízmillószoros napokat más néven Dharmacsakrának is hívják.)

Az első tízmilliószoros nap: vaj-mécsesek, a csodák ünnepe (Chotrul Düchen). A vallás szerint Buddha olyan csodákat visz véghez, amelyekkel követőinek hitét megszilárdítja. Ezen a napon (az az első holdhónap 15. napja)  a tibetiek hagyományosan jakvajból, növényi olajból tisztított vajból készített gyertyákat, virág, madár,  fa alakú lámpásokat gyújtanak, hogy megemlékezzenek Buddha csodálatos tetteiről.

A második: a születés, a megvilágosodás és a halál napja (Saka Dawa Düchen)  tavasz végén vagy nyár elején van, a tibeti holdnaptár szerint teliholdkor van (a negyedik holdhónap 15. napja). Buddha 35 éves korára eljut a teljes lelki megállapodás és megvilágosodás szintjére. A buddhisták ekkor böjtöt tartanak és felajánlásokat tesznek minden lény javára. Ázsiában ezen a napon szokás kismadarakat vásárolni, hogy aztán szabadon engedhessék őket, így vezetve a szabadsághoz, a boldogsághoz, végső soron a megvilágosodáshoz.

A harmadik: az imakerék ünnepe (Chokhor Düchen) a hatodik holdhónap 4. napja van. Buddha először forgatja meg a Dharmacsakrát (magyarul sors kereke). Ekkor mondja első szent beszédét a Négy Nemes Igazságról, ezt tartják a buddhista tanítások alapjának.

A negyedik tízmilliószoros nap: a mennybemenetel napja (Lhabab Düchen),  a kilencedik holdhónap 22. napján van. Buddha 41 évesen a mennybe emelkedett, hogy az isteneknek tanításokat adjon, és köszönetet mondjon édesanyjának a Szamszárából való szabadulást, majd egy különleges létrán visszajön a mennyből.

A buddhizmus szerint ezeken a napokon minden dolog, ami történik velünk, legyen az pozitív vagy negatív cselekvés, gondolat, hatványozottan felerősödik.  Úgy tartják, ilyenkor ajánlatos kizárólag a pozitív gondolatokra koncentrálni, jót kívánni önmagunknak, környezetünknek és a világnak.

Tízmilliószoros napok 2018-ban:

  • március 2.
  • május 29.
  • július 16.
  • október 30.

Matolcsyéktól sincs távol az ezotéria?

A Portfolió szúrta ki még 2015-ben, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) több olyan fontos bejelentést is tett, ami épp egy tízmilliószoros napra esett. Aztán a Népszabadság írt arról 2016-ban, hogy a „véletlen” egybeeséseknek a bejelentések és a tízmilliószoros napok között talán mégis közük van egymáshoz. A napilap akkor azt írta, a jegybanki munkatársak között már egy ideje beszédtéma volt, hogy a vezetésnek nem mindegy, ezeken a napokon mit kommunikál az MNB.

A jegybank akkor úgy reagált: a cikk állításai abszurdak, nem hiedelmek, hanem megalapozott szakmai munka mentén folytatja tevékenységét a jegybank. Egyébként pedig szinte nincs is olyan nap, amikor a nemzeti bank ne tenne közzé legalább egy közleményt.

Könyv, bejelentések, eredmény a tízmilliószoros napokon

De hogy jön az ezotériához az MNB tevékenysége? 2015-ben például március 5-re esett az első tízmilliószoros napra. Ekkor az MNB egy új közgazdasági és monetáris politikai szakmai könyvsorozatot indított útjára. Ezt maga Matolcsy György jegybankelnök sajtótájékoztatón jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök jelenlétében. Az első kötetet egyébként maga Matolcsy jegyezte, Egyensúly és növekedés címmel.

Aztán 2015 június 2-án bejelentették, hogy átalakítják a jegybanki eszköztárat, november 3-án pedig azt, hogy kivezetik a növekedési hitelprogramot, helyette bevezetik a növekedéstámogató programot.

Egyensúly és növekedés (Fotó: Privátbankár.hu)

A következő tízmilliószoros napon, július 20-án Balog Ádám alelnök távozott, az MKB Bank elnök-vezérigazgatója lett. Ezen a napon jelentették be azt is, hogy együttműködési megállapodást kötnek a Corvinus Egyetemmel, az MNB irodát nyit Hamburgban.

2016. február 22. az MNB rekordméretű, 95 milliárd forintos 2015. évi nyereségről számolt be. 2016. május 21-én (szombaton) az MNB üdvözölte, hogy a Fitch Ratings végre felminősítette a Magyarországot, 2016. július 8-án pedig bejelentették, hogy több tízezer késedelmes jelzáloghitelest vagy már felmondott hitellel rendelkező adóst keresnek meg szeptember végéig a kereskedelmi bankok a jegybank ajánlásait végrehajtva.

2018-as tízmilliószoros napok: nincs nagy durranás

Idén március 2-án volt az első tízmilliószoros nap. Ekkor a jegybank három új ajánlást adott ki (Iránymutatást az ingatlanértékeléssel, a magas arányú nem teljesítő hitellel, illetve a projekthitelek értékelését érintő kockázatok kezelésével kapcsolatban.)

A május 29-ra eső második tízmilliószoros napon a fogyasztóbarát lakáshitellel kapcsolatban adtak ki közleményt. Mindössze annyit közöltek, hogy május végére meghaladta a 100 milliárd forintot a bankok, takarékszövetkezetek által folyósított minősített fogyasztóbarát lakáshitelek állománya.

És ma? Július 16-án a zálogkölcsönök nyújtásának feltételeiről adtak ki egy ajánlást.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Van egy jó hírünk azoknak, akik kiszorultak az Otthon Start Programból
Privátbankár.hu | 2025. október 20. 07:32
Az óriási érdeklődést kiváltó Otthon Start hitel megjelenése mellett intenzív maradt a verseny a piaci feltételű lakáshitelek piacán is – hívja fel a figyelmet Barát Mihály, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakújságírója. Ez érthető, hiszen bár a támogatott kölcsön feltételrendszerét minél rugalmasabbra igyekezett szabni a kormány, a lakáshitelben gondolkodók jelentős része továbbra is a piaci feltételű konstrukciókból kell, hogy válasszon.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2025 ősz – 1. forduló
Privátbankár.hu | 2025. október 20. 06:50
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2025 őszi diákverseny 1. fordulója a technikumok és szakképző iskolák diákjainak!
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2025 ősz – pótjelentkezés
Privátbankár.hu | 2025. október 20. 06:00
2025 ősz – technikumoknak és szakképző iskolák diákjainak.
Személyes pénzügyek A 3 százalékos lakáshitel a SZÉP kártyáknak is gellert adhat
Privátbankár.hu | 2025. október 18. 09:42
A szeptember 1-től igényelhető első lakás megszerzését támogató Otthon Start hitelprogram várhatóan jelentősen megemeli majd a SZÉP kártyák forgalmát is. Az év elejétől lakásfelújításra is fordítható juttatási forma eddig is népszerű volt, egyrészt dinamikusan bővült az év során az újonnan regisztrált elfogadóhelyek száma, zömmel felújításhoz lehetőséget adó barkács- és bútoráruházakkal, másrészt akár a 30-50 ezer forintos átlagos kosárméretet is elérte a vásárlások összege. Az új lakáshitel újabb lendületet adhat a lakásfelújítási rohamnak, hiszen a frissen vásárolt lakásokat be is kell rendezni ahhoz, hogy otthonná változzanak.
Személyes pénzügyek Ebben az országban a legjobb nyugdíjasnak lenni
Privátbankár.hu | 2025. október 18. 08:28
Portugália a világ legjobb helye most a boldog nyugdíjas évek eltöltéséhez. Igaz, a 44 országot felölelő kutatásból kimaradtak a skandináv államok, amelyek hagyományosan az élen szerepelnek kimagasló szolgáltatásaik miatt.
Személyes pénzügyek Mekkora személyi kölcsönre elég az új átlagkereset?
Privátbankár.hu | 2025. október 17. 14:12
Idén augusztusban bruttó 683 300 forint volt a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagkeresete, míg a nettó átlagkereset 472 600 volt  közölte a KSH péntek reggel. Ekkora jövedelemmel akár 15 millió forint személyi kölcsönt is felvehetnek az igénylők.
Személyes pénzügyek Magyarországon landolnak a nyugat-európai bankszámlás csalásokból származó piszkos pénzek
Herman Bernadett | 2025. október 15. 12:58
Az elmúlt egy évben 7,4 milliárd forint ellopását akadályozta meg az Erste azzal, hogy az ügyfelei ellen irányuló pénzügyi támadások, csalárd tranzakciók 90 százalékát ki tudta szűrni. A bűnözők azonban rendre új módszerekkel próbálkoznak, legújabban befektetési tanácsadónak, rendőrnek, sőt, a KiberPajzs munkatársának adják ki magukat – hangzott el az Erste Bank sajtótájékoztatóján.
Személyes pénzügyek Erős érv az adómentesség, félmillió közelében jár a TBSZ-ek száma
Barát Mihály Tamás | 2025. október 15. 10:22
Látványosan megugrott a június végéig tartó egy év alatt a tartós befektetési számlák (TBSZ) száma. Az év derekán már közel félmillió ilyen számlát vezettek a pénzügyi – illetve befektetési – szolgáltatók, közel kétötödével többet, mint 2024. derekán. A TBSZ-számlákon lévő vagyon is szép ütemben nő, június végén meghaladta a 7100 milliárd forintot. A TBSZ-ek nyitását maguk a szolgáltatók is erősen ösztönzik, több helyen futnak akciók. A BiztosDöntés.hu összegyűjtötte ezeket.
Személyes pénzügyek Konfliktusok helyett kontinuitás: mit adhat a bizalmi vagyonkezelés?
PR | 2025. október 14. 16:21
Kár lenne pusztán adóoptimalizációs eszközként tekinteni a bizalmi vagyonkezelésre (bvk), hiszen sokkal több ennél: tulajdonosi jogegységet, üzleti kontinuitást és konfliktuskezelési eszközt is jelenthet. A hosszú évek munkájával összegyűjtött vagyon több generáción átívelő stabilitást, értékmegőrzést és – érintett vállalkozás esetén akár – kiszámítható működést nyerhet vele, még az annyira bizonytalan gazdasági környezetben is, amilyen a jelenlegi.
Személyes pénzügyek Itt éri meg a legjobban lakásba fektetni az új hitellel
Privátbankár.hu | 2025. október 9. 12:05
Az MBH kiszámolta a megtérülést az Otthon Start hitellel.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG