2p
Sok helyen lehet már fizetni a Coinpay bitcoin-rendszerével, kávézókban, bárokban, fogászaton. Ehhez most a Budapest Taxi is csatlakozik. A cég becslése szerint Magyarországon körülbelül nyolcmilliárd forintnyi bitcoin lehet forgalomban, és ebben még a külföldi turisták nincsenek is benne. Sok ügyfélnek van fix havi bevétele is bitcoinban.

A Bitcoin olcsó, gyorsabb, mint a hagyományos fizetési eszközök – mondta Lőwy András, a Coinpay vezérigazgató-helyettese. A taxik számlát adnak a bitcoinos fizetésekről és természetesen a hatósági ár az irányadó, a bitcoin-árfolyam változása csak azt eredményezi, hogy több vagy kevesebb bitcoint kell fizetni.

A Coinpay az árfolyamkockázatot kiküszöböli, a bitcoint azonnal átváltja forintra, így az elfogadóhelynek nincs árfolyamkockázata. A Coinpay elfogadóhelyeken egyébként egy QR-kódot láthatnak a vásárlók (a vonalkódhoz hasonlóan működő négyzetes grafikus ábrát, lásd a képeken), amelyet telefonjukkal beolvasva nagyon egyszerű a fizetés.

A Budapest Taxi szerint felveszik a kesztyűt, konkurálnak az Uberrel, komoly konkurencia van a taxipiacon. A taxicégeket is a fejlesztések felé tereli a verseny, plusz szolgáltatásokat igyekeznek kínálni, a bitcoinos fizetés is ezek közé tartozik.

 

A bitcoin-rendszer kiépítésével nem kell POS-terminálokba beruházni, és „1-2 százaléknál nagyobb jutalékot” nem kell vállalni – mondja a Coinpay. A tranzakciók másodpercek alatt bonyolódnak le, a fizetett összegről pedig már forintban érkezik meg perceken belül a vállalkozás részére az értesítés, jelen esetben a sofőrhöz. A cégnek már két bitcoin-automatája van Budapesten (erről itt írtunk), és online váltóhelyet is működtet. Az automatáknál pár száz ügyfél fordult meg pár hónap alatt.

A bitcoin árfolyama  korábban óriási ingadozásokon ment keresztül, volt 1100 és 180 dollár is egy másfél éves perióduson belül. Hol leesik, hol felmegy, mostanában viszonylag stabilan 380 dollár körül volt. „Minden pénzemet biztosan nem tenném ebbe, de a felét talán” – mondta Lőwy.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Ezerből négy csapat már bejutott a pénzügyi verseny döntőjébe
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:06
Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom megye szakképzős diákjai közül kerültek ki a Privátbankár.hu diákversenyének első döntős csapatai.
Személyes pénzügyek Egy fontos szolgáltatását szünteti meg a magyar Revolut már szerdán
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 16:27
Annyi a tőzsdei árukkal történő kereskedésnek, már szerdán megszüntetik ezt a lehetőséget.
Személyes pénzügyek Az átutalások négyötöde illetékmentes lesz jövőre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 09:51
A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását.
Személyes pénzügyek Az Otthon Start lejtmenetbe került, de a személyi kölcsönt nyakló nélkül viszik
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:59
Az Otthon Startból a megszűnésének bejelentését megelőző hónapokban már érezhetően kevesebb fogyott, de az utolsó két hét még hozhat kiemelkedő keresletet – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A friss adatok szerint szeptemberben lakáshitelekből még így is bőven 200 milliárd forint feletti összeget adtak el a bankok. A személyi kölcsönök iránt változatlanul óriási a kereslet: kilenc hónap alatt már többet vettek fel belőlük, mint 2025-ben összesen.   
Személyes pénzügyek Luxus vagy a túlélés eszköze? Hogyan változtak meg a magyarok öngondoskodási szokásai?
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. november 3. 16:13
Miközben egy friss kutatás szerint a magyar nyugdíjasok 65 százalékának komoly dolgokról kell lemondania az aktív éveihez képest, a húszas-harmincas korosztály komoly lépésre szánta el magát: rekordszámban nyitnak pénztári megtakarításokat.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2026 ősz – 2. forduló 1. nap
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek Csalók megszerezték a banki adatait? Ezt teheti
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:39
Egy lengyel ügyben hozott európai bírósági döntés lehet irányadó Magyarországon is.
Személyes pénzügyek Négy alig ismert lehetőség, amivel pótolható a kieső jövedelem az egészségpénztárból
Simondán Eszter | 2026. november 1. 06:04
Az egészségpénztárakban gyűjtött megtakarítás sokkal több mindenre használható, mint azt a legtöbben gondolják. Vannak már ugyan népszerűvé vált önsegélyező szolgáltatások, sokat viszont egyáltalán nem ismernek a tagok. A BiztosDöntés.hu szakértője négy olyan lehetőséget mutat be, amellyel az ideiglenesen kieső jövedelem pótolható.
Személyes pénzügyek Utolsó roham jöhet az Otthon Startért, az egyik bank nagy dobással készül
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 15:36
Rálicitált a korábbi ajánlatra az MBH Bank.
Személyes pénzügyek Komoly veszélyt is jelenthet a Wekerle Plusz
Privátbankár.hu | 2026. október 28. 07:36
A jogosultság elvesztése nagyon sokba kerülhet. Megjelent a rendelet, itt vannak az új lakáshitel-program pontos feltételei.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG