2p
Mivel másodjára is nulla százalékos béremelési ajánlatot kaptak, ezért sztrájkra készülnek a dolgozók.
Fotó: MTVA / Jászai Csaba

Kiverte a biztosítékot az elutasítás

Felbőszítette a volánszakszervezeteket a mai sikertelen, második fordulós bértárgyalás. A munkáltatókat képviselő Közúti Közlekedési Vállalkozások Szövetsége (KKVSZ) az alágazatban dolgozók számára ezúttal is 0 százalékos béremelési ajánlattal állt elő. A tárgyalásban résztvevő szakszervezeteknél ez kiverte a biztosítékot, ezért a munkavállalói oldal rövid egyeztetés után megalakította a sztrájkbizottságot. A 0 százalékos béremelési ajánlatról itt olvashat bővebben.

Ha nem lépnek előre, jön a sztrájk

A munkáltatóval történt egyeztetésen a szakmában működő érdekképviseletek fenntartották korábbi, 7,5 százalékos bérkövetelésüket és a szintén korábban megfogalmazott bérfelzárkóztatási igényüket – mondta Baranyai Zoltán, a „Volános” Szakszervezetek Együttműködési Fóruma szóvivője.

Miután a követelések teljesülésére ma sem kaptak ígéretet, ezért a szakszervezetek bejelentették a sztrájkbizottság megalakítását. A képviselők felhívták a figyelmet arra, hogy amennyiben a következő – február 15-i – tárgyalási napon sem mozdul el érdemben a bérfejlesztési ajánlat, akkor a sztrájkbizottság megkezdi a sztrájk előtt kötelező 7 napos egyeztetését.

A szakszervezeteket felháborította, hogy miközben a tulajdonos, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) korábban kiadott nyilatkozata szerint „kidolgozás alatt áll a bérajánlat”, ma kiderült, hogy ez a bizonyos ajánlat egyetlen filléremelést sem tartalmaz.  A munkavállalókat végtelenül felháborítja, hogy miközben z ágazaton belül más közlekedési cégnél érdemben elmozdultak a tárgyalások, a „Volánok-nál” semmi nem történt.

Az MNV szerint nem lehet ok a panaszra

Még az előző héten kiadott közleményében az MNV Zrt. úgy fogalmazott, hogy az előző években az alágazat munkavállalóinak jövedelme nominális átlagban több mint 3 százalékkal növekedett, amely magában foglalta a béreket és a béren kívüli juttatásokat is. A dolgozók meghatározott keretek között dönthettek arról is, hogy bérben vagy béren kívüli juttatás formájában kívánnak részesedni a jövedelem-fejlesztésben. Ez által a munkavállalók a számukra legkedvezőbb módon érvényesíthették a bérmegállapodásban rögzített jövedelem-fejlesztési mértéket.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Informatikai cég olvad be a 4iG-be
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 17:16
A Poli Computer PC öt regionális központot működtet, szeptember 30-án olvadnak be a 4iG Informatikai Zrt.-be.
Vállalat Éghet a ház a Volkswagen-csoportnál: eladják a focicsapatukat és a Bayern-részesedésüket is
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 13:49
Miután bejelentette a szerkezeti átalakítást a Volkswagen-csoport, eladhatja a Wolfsburg focicsapatát és több más klubban lévő részesedését.
Vállalat Futballklubokig érhet el a Volkswagen válsága
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 13:15
A Volkswagen pénzügyi problémáit a német rekordbajnok Bayern München futballcsapata is megérezheti.
Vállalat Milliárdos magyar sikercégbe szállt be a Portfolion
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 18:49
Stratégiai befektetőként csatlakozik a Mobilfoxhoz az OTP Csoport kockázati- és magántőke-befektetőcége, a Portfolion; az egyedi prémium mobiltokokat gyártó és forgalmazó cég irányítása az alapító és többségi tulajdonos, Diller Kevin, valamint csapata kezében marad.
Vállalat Európai autógyárat venne a BYD
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 13:17
A magyarországi gyár után ez lenne a második összeszerelő bázis. 
Vállalat Nem akármilyen üzlet körvonalazódik a 4iG-nél
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 09:39
A befektetőket is tájékoztatták arról, hogy 100 százalékra emelnék tulajdonrészüket ebben a cégben.
Vállalat Cégegyesítésekről döntött az Alteo
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 18:08
Több leányát is összeboronálta a tőzsdei cég.
Vállalat Tényleg durva leépítésekre készülhet a Volkswagen
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 13:28
Egyre biztosabb, hogy a korábban tervezett 50 ezerhez képest nagyobb lehet a ténylegesen elküldöttek száma.
Vállalat Még a vártnál is durvább elbocsátásokra készülhet a Volkswagen
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 13:33
Az eredeti számot megduplázhatják.
Vállalat Most jön csak az igazi jó világ a benzinkutakon?
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 12:22
Péntek este megjelent a rendelet a Magyar Közlönyben, szombattól pedig hivatalosan hatályba is lépett, így kivezették a védett árakat az üzemanyagok esetében – immár piaci árakon tankolhatnak a magyar autósok.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG