4p
A vállalat gyorsított eljárásban kéri a korlátozások eltörlését.
Fotó: Reuters

Gyorsított eljárásra vonatkozó kérelmet nyújtott be egy amerikai bíróságon a Huawei kínai telekommunikációs óriásvállalat, hogy tegyék semmissé azt a tiltó rendeletet, amelynek értelmében a kínai vállalat nem vásárolhat alkatrészeket vagy technológiát amerikai cégektől az Egyesült Államok kormányzatának engedélye nélkül - adta hírül a CCTV kínai állami televízió szerdán.

A CCTV közzétette Szung Liu-ping, a Huawei vezető jogászának egy nappal korábban kiadott közleményét, amelyben az áll: a rendelet közvetlen módon ítélte bűnösnek a Huaweit, és a cég ellen nagy mértékű korlátozó intézkedéseket vezetett be azzal a nyilvánvaló céllal, hogy a Huaweit elüldözze az amerikai piacról. Szung rámutat: jogalkotással helyettesíteni a megfelelő bírósági eljárást zsarnoki intézkedés, amit az amerikai alkotmány egyértelműen tilt.

A kérelmet a vállalat az Egyesült Államokban kedd este, kínai idő szerint szerda reggel nyújtotta be egy márciusban kezdeményezett kereset meggyorsítására, amelyet egy texasi bíróságon indított, ott ahol a Huawei amerikai központja található.

Az eredeti keresetben is arra hivatkoztak, hogy az amerikai kormányzat mindenféle bizonyíték nélkül, a Huawei szerint alkotmányellenes módon vezetett be megszorításokat a cég ellen. A gyorsított eljárással lehetőség lenne arra, hogy a bíró ítéletet hirdessen az ügyben a tárgyalás teljes menetének lefolytatása nélkül, még az előtt, hogy lejárna a tiltóintézkedés 90 napos felfüggesztése.

Az amerikai kereskedelmi minisztérium május közepén tette fel a Huaweit és hetven leányvállalatát arra a feketelistára, amelyen az Egyesült Államok nemzetbiztonságára vagy külpolitikai érdekeire potenciális veszélyt jelentő cégek szerepelnek. Ezek a vállalatok az amerikai kormányzat engedélye nélkül nem vásárolhatnak alkatrészeket vagy technológiát amerikai cégektől.

Néhány nappal később pedig az Egyesült Államok kereskedelmi minisztériuma formálisan is megtiltotta amerikai termékek eladását a kínai telekommunikációs óriásvállalatnak. Ennek eredményeként a Google május 19-én bejelentette, hogy az amerikai kereskedelmi minisztérium rendeletének értelmében felfüggeszti több együttműködését a Huaweijel, továbbá amerikai sajtóértesülések szerint a Qualcomm és az Intel mikrochipgyártók sem fognak alkatrészeket eladni a Huaweinek a rendelet hatályba lépését követően. A South China Morning Post hongkongi lapnak nyilatkozó meg nem nevezett források szerint pedig a Microsoft megvonja a Windows operációs rendszer használati jogát a kínai vállalattól, az amerikai szoftvergyártó Huaweinál dolgozó csapata már ki is költözött a kínai cég Sencsenben található központjából. Az idézett források azonban azt nem tudták megerősíteni, hogy a helyzet végleges, vagy csak ideiglenes intézkedésről lenne szó.

Zsen Cseng-fej (Ren Zhengfei), a Huawei Technologies alapítója egy hétfőn közzétett interjúban a Bloomberg amerikai hírügynökségnek úgy nyilatkozott: a vállalat a saját fejlesztések felgyorsításán, illetve más beszállítókkal való együttműködéseken keresztül igyekszik fenntartani előnyös helyzetét a piaci versenyben. Richard Jü Cseng-tung (Richard Yu Chengdong), a cég mobiltelefon üzletágának vezérigazgatója a múlt héten arról beszélt: a Huawei saját fejlesztésű operációs rendszere már idén ősszel piacra kerülhet.

Az Egyesült Államok állítása szerint a Huawei távközlési berendezései kémkedésre adnak lehetőséget a kínai hatóságoknak. A Huawei és a kínai kormány több alkalommal is visszautasította az Egyesült Államok állításait és bizonyítékok bemutatására szólította fel.     A vádakkal kapcsolatban a cég alapítója egy múlt heti interjúban úgy fogalmazott: a Huawei magánvállalat, termékeinek vásárlása és használata kizárólag személyes preferencián alapuló felhasználói döntés kellene hogy legyen, nem pedig politikai játszmák tárgya.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Bővül a Doktor24: újabb szolgáltatót vásárolt fel a vállalat
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:59
A Dimenzió-MED évente közel tízezer ügyfelet lát el, a Doktor24 fokozatosan veszi át a szolgáltatásukat.
Vállalat Megrohamozták a tüntetők a Microsoft Amszterdamban épülő adatközpontját
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:06
Pénteken és szombaton több európai nagyvárosban is hasonló akciókra készülnek.
Vállalat A kék cunami Elon Musk „tankját” is elmosta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 12:52
Más modellekben él majd tovább a híres-hírhedt Cybertruck?
Vállalat Az árszabályozások sem tudták visszafogni a Mol eredményeit
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:58
Jókora növekedés tavalyhoz képest a vállalatcsoportnál.
Vállalat A világ egyik legnagyobb szakmai fórumán is fontos tárgyalásokat folytatott a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 10:59
Miniszteri meghívásra érkezett a magyar cég a közel-keleti országban rendezett konferenciára.
Vállalat Változik a magántőkealapok szabályozása, lépett az egyik legnagyobb piaci szereplő
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:02
A Gránit Alapkezelő 2026. november 2-án egyeztetést kezdeményezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal a Gordiusz Magántőkealap tényleges tulajdonosi adatainál észlelt nyilvántartási eltérések miatt.
Vállalat Bejelentés: átalakul az MBH Bank felsővezetése
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:00
Megújul és hatékonyabbá válik az MBH Bank szervezete és felsővezetése. A hitelintézet hat önálló divízióval és vezérigazgató-helyettessel működik 2026. november 2-től, az új felállásban nagyobb szerepet és önállóságot kap az informatika, és néhány kisebb, eddig önállóan működő divízió beolvad más területekbe.
Vállalat A nyári utazási csúcs sem mentette meg a kínai légitársaságokat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:33
Veszteséggel zárhatja 2026-ot Kína három legnagyobb légitársasága, miután az év első kilenc hónapjában mindhárom vállalat negatív eredményt könyvelt el. Az Air China, a China Eastern Airlines és a China Southern Airlines pénzügyi teljesítményét elsősorban az emelkedő üzemanyagárak és az erős belföldi verseny rontotta. A nyári utazási főszezon sem hozott érdemi javulást az ágazat helyzetében.
Vállalat A mesterséges intelligencia miatt romlott a Meta hitelminősítési kilátása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:34
Stabilról negatívra módosította a Meta hitelminősítési kilátását az S&P Global Ratings, elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó hatalmas beruházási költségek miatt. A Facebook és az Instagram anyavállalatának hosszú távú hitelminősítése egyelőre változatlanul AA-, ugyanakkor a hitelminősítő szerint egyre bizonytalanabb, hogy a technológiai fejlesztések mikor térülhetnek meg.
Vállalat Közel 240 milliárdos forgalmat ért el a magyar agráróriás, külföldön terjeszkedik tovább
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:26
A kedvezőtlen agrárpiaci környezet ellenére 237,3 milliárd forintos árbevétellel zárta legutóbbi üzleti évét az UBM Csoport. A hazai takarmánygyártás egyik meghatározó szereplője javította működési eredményét, miközben jelentősen növelte termelését, és újabb nemzetközi beruházásokra készül.
hírlevél
top 24
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG