2p
Valami már megint nincs rendben a 3-as metró felújítása körül, a BKV visszavonta a tendert.
Kép forrása: MTI, Jászai Csaba

A Budapesti Közlekedési Zrt. a hétfői Közbeszerzési Értesítőben visszavonta a budapesti M3-as metróvonal rekonstrukciójára kiírt tendert. Az indoklás szerint a felhívás az ajánlattételi határidő előtt bármikor visszavonható, viszont az ajánlatok beadási határideje november 10-én lejárt – írja a Napi.hu.

A BKV a nyílt közbeszerzést szeptember 21-én jelentette meg a Közbeszerzési Értesítőben. A feladat az M3-as metróvonal rekonstrukciója, vagyis a vágányépítési, alagúti munkák elvégzése, a biztosítóberendezés, az automata vonatvezérlőrendszer felújítása, továbbá a vasúti távközlési- és a központi diszpécser rendszerek korszerűsítése. Önmagában visszavonni a tendert egyébként bármikor van joga a cégnek a lejárati határidő előtt visszavonni, ez a közbeszerzési törvényben is benne van.

Tarlós István főpolgármester korábbi nyilatkozatai szerint - az, hogy az ajánlattevők túl magas árat kértek. A projektre elvileg 137,5 milliárd forint áll rendelkezésre, ám egyes becslések ennél jóval magasabb költséggel számolnak. A mostani csúszás miatt továbbra is bizonytalan, mikor kezdődhet el a hármas metró rég várt rekonstrukciója - írja a hvg.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Környezetkárosítás miatt vizsgálódnak a szegedi BYD-gyár ügyében
Privátbankár.hu | 2026. május 19. 17:04
Feljelentést tett a kormányhivatal.
Vállalat Ha nem a Mol, a szerb állam veheti meg az olajfinomítót?
Privátbankár.hu | 2026. május 19. 15:39
Megjelenhet a potenciális vásárlók közt az állam.
Vállalat Bajba került a Deutsche Bank egyik egysége az orosz szankciók miatt
Privátbankár.hu | 2026. május 19. 14:03
Megbírságolták a Deutsche Bank londoni egységét az orosz szankciók megsértése miatt.
Vállalat A magyar KKV-szektor új gazdasági korszak előtt áll
PR | 2026. május 19. 12:31
Termelékenység, beruházás, együttműködő finanszírozási rendszerek – a következő időszakban az alkalmazkodóképesség kerül előtérbe.
Vállalat Világelső lett a debreceni akkumulátorgyár, a CATL Németországból kapott elismerést
Privátbankár.hu | 2026. május 19. 11:15
Az akkumulátorgyárak közül a világon elsőként megszerezte a német Responsible Supply Chain Initiative (RSCI) fenntartható fejlődési tanúsítványát a CATL debreceni akkumulátorgyára – jelentette be a cég sajtóközleményben.
Vállalat Elon Musk hatalmas gyomrost kapott a bíróságon
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 19:45
134 milliárd dollár volt a tét.
Vállalat Ezen a területen is lecsúsztunk, de zebrák helyett még lehetünk az unikornisok országa
Imre Lőrinc | 2026. május 18. 09:17
Egy startup-barát környezet kialakítása is fontos célkitűzése lehet majd az új kormányzatnak. Erről Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter beszélt a múlt hét elején tartott parlamenti meghallgatásán. Magyarország az elmúlt években kifejezetten előkelő helyen is szerepelt a vonatkozó nemzetközi rangsorokban, de a koronavírus-járvány után elindult a lejtőn lefelé.
Vállalat Csak a Samsungot ne! Mindent megtesz Korea a cégért
Privátbankár.hu | 2026. május 17. 17:33
A dél-koreai óriásvállalat egyedül felel a távol-keleti ország exportjának komoly részéért. Most sztrájk fenyegeti a működését.
Vállalat Lesújtó hír jött – A Fidesz után megbuknak a trafikok is?
Privátbankár.hu | 2026. május 17. 09:48
Megszólalt a dohány kiskereskedők szövetsége is.
Vállalat Új üzemet épít a Mol
Privátbankár.hu | 2026. május 14. 16:06
A Mol biometánüzemmel bővíti a Szarvasi Biogázüzemet. A fejlesztésnek köszönhetően az üzemben olyan tisztaságú biometánt állítanak elő a biogázból, amely betáplálható az országos földgázhálózatba. Az üzem várhatóan az év végére készül el, és évente több mint 7 millió köbméter, a gázhálózatban földgázt kiváltó biometánt állít majd elő. A beruházás összhangban a MOL-csoport hosszútávú SHAPE TOMORROW 2030+ stratégiájával, tovább bővíti a MOL zöldenergia portfolióját. Ez lesz a MOL-csoport első biometánüzeme, és egyidejűleg a harmadik ilyen létesítmény Magyarországon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG