2p
Elkerülhetetlen lett volna a halálos baleset, akkor is, ha a vezető odafigyel az útra.

Ahogy arról már korábban írtunk, halálos balesetet okozott az Uber egyik önvezető autója Arizonában. A jármű egy 49 éves nőt gázolt halálra, aki épp a biciklijét tolta át az úton. A baleset hatalmas botrányt kavart az egyébként sem makulátlan előéletű vállalatnál, korábban már egyszer leállították az önvezető autókat Arizonában, szintén egy baleset miatt. Most megosztottak egy videót a baleset előtti pillanatról, amit a jármű fedélzeti kamerája rögzített – figyelem, a képsorok egyesek számára megrázóak lehetnek:

A külső kamera által rögzített felvételen látszik, hogy az autó elé gyakorlatilag a semmiből kerül elő a biciklis hölgy az árnyékok közül – fényvisszaverő hiányában akkor is nehéz lett volna kivédeni az ütközést, ha történetesen sofőr vezeti a járművet. A belső kamera alapján azonban az is kell, hogy odafigyeljenek az autósok: a járművet vezető hölgy, bizonyos Rafaela Vasquez a felvételek alapján mereven figyel valamit a jármű belsejében, de biztosan nem az utat nézi. A videó végén látható az arcára kiülő sokk, amikor az autó elütötte az áldozatot, írja a The Guardian.

Ezt nehéz lesz kimagyarázni

Az Uber előszeretettel hivatkozik az önvezető autók sofőrjeire, mint „biztonsági személyzetre”, akik szükség szerint beavatkoznak a vezetésbe, ehhez azonban szükség van arra, hogy tényleg figyeljenek az útra. A teljes figyelemre egyébként a cég szerint nincs is szükség, az autó szenzorai ugyanis elvileg érzékelnek mindent, ami eléjük kerül – gyalogost, biciklist, más autókat vagy egyéb akadályokat. A mostani esetben egyelőre tanácstalanul állnak a probléma előtt, hogy miért is nem látták az infravörös érzékelők az úttestre lépő asszonyt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat A kínai BYD járműeladásai zsinórban az ötödik hónapban estek
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 06:21
A BYD járműeladásai januárban 30,1 százalékkal csökkentek az egy évvel korábbihoz képest, miközben a kínai elektromosautó-gyártó külső bizonytalanságokkal és éles hazai versennyel küzd.
Vállalat Magyar Termék: lehet, hogy pont a Mercosur-megállapodás ad majd lökést?
Szirmai S. Péter | 2026. február 1. 10:23
Immár 250 vállalat csaknem hatezer terméke viseli az idén húszéves Magyar Termék védjegyet, és egyre nő a számuk. E cégek 48 ezer főt foglalkoztatnak és évi 4700 milliárd forint árbevételt realizálnak, de új kihívást, lehetőséget is jelent a vámháború és a Mercosur-megállapodás.
Vállalat Elmaradt a rekordprofit a bankoknál
Herman Bernadett | 2026. január 31. 10:08
Csökkent tavaly a magyarországi bankok nyeresége, a megemelt tranzakciós illetéket átháríthatták a hitelintézetek. 
Vállalat Líbiában terjeszkedik a Mol
Privátbankár.hu | 2026. január 30. 16:21
A magyar olajcég stratégiai partnerséget kötött Líbia Nemzeti Olajvállalatával (NOC).
Vállalat A Wizz Air vezetője szerint megnőtt az igény a kisállatok és a lőfegyverek szállítására is
Privátbankár.hu | 2026. január 30. 15:41
A Klasszis Médiához tartozó laptársunk, az Mfor több kérdésére is válaszolt Váradi József, a Wizz Air elnök-vezérigazgatója. Elmondta, miért állítottak le több nagy-britanniai járatot Budapestről, bejelentett egy új útvonalat, és arról is beszélt, jellemzően hova utaznak a magyar családok. Egy másik légitársaság gépén eltűnő kígyó is szóba került.
Vállalat 100 milliárdos segítség a vendéglátóiparnak
Privátbankár.hu | 2026. január 30. 15:21
A kormány 5+1 elemből álló akciótervéről a társadalmi egyeztetése megkezdődött, és hamarosan megjelennek vonatkozó rendelkezések is.
Vállalat Több mint tíz év után is még mindig kísért a brókerbotrányok emléke
Privátbankár.hu | 2026. január 30. 11:47
Még mindig nem ért véget a Buda-Cash leánybankjainak felszámolása. Két hitelintézet történetének a végére pont került, a harmadiknál viszont nem zárultak még le az eljárások – írja az Mfor.hu. 
Vállalat Egyre rosszabb a helyzet, már 3 percenként jelentenek be kibertámadásokat
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 16:59
Rekordot döntöttek az adatvédelmi incidensek Európában tavaly, a felügyeleti hatóságok emiatt összesen 1,2 milliárd euró bírságot szabtak ki – közölte a DLA Piper.
Vállalat Kiderült, mennyien vásároltunk tavaly az IKEA-ban
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 16:30
Az IKEA Magyarország teljes kiskereskedelmi forgalma elérte a 144,3 milliárd forintot a 2024. szeptember 1-től 2025. augusztus 31-ig tartó pénzügyi évben. Ez 4,4 százalékos növekedés az előző pénzügyi évhez képest – közölte a vállalat csütörtökön az MTI-vel.
Vállalat A magyar piac is megdobhatta a H&M profitját
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 13:45
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), Európa második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a november végén zárult pénzügyi negyedik negyedévében. Mindez csökkenő bevételek mellett történt – áll a cég honalapján.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG