3p
Alapvetően e kedvezőnek tekinthető jelenséggel magyarázza a Magyar Nemzeti Bank a ma nyilvánosságra hozott jelentésében, hogy a biztosításközvetítők száma és az általuk nyélbe ütött szerződések is 2018-ban az előző évihez képest a tizedével estek vissza.

Ahogy azt az Mfor.hu a biztosítók éves beszámolói alapján megírta, a biztosítók bruttó díjbevétele 7 százalék feletti növekedés eredményeként 2018-ban átlépte az ezermilliárd forintos határt. Ám a hazai GDP-t meghaladó bővülés elmarad az uniós felzárkózási pályától – figyelmeztetett Nagy Koppány, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) igazgatója a biztosítási, pénztári és tőkepiaci kockázati jelentést bemutató sajtótájékoztatón. A biztosítók – lapunk által ugyancsak kimutatott – közel 73 milliárd forintos adózott nyeresége is soha nem látott érték, amit az MNB a szerződések és a díjak gyarapodása mellett alapvetően annak tud be, hogy a korábbi évekhez képest kevésbé szélsőséges időjárás miatt csökkent a kárráfordításuk. A biztosítók tőkemegfelelése stabilan 200 százalék feletti, ami a jogszabályi elvárást kétszeresen haladja meg, s megfelel az uniós átlagnak.

Az etikus életbiztosítási szabályozás piactisztító hatása mellett azzal az előnnyel is járhat, hogy a korábbinál egészségesebb, fenntarthatóbb modell van kialakulóban. Ennek már láthatók az eredményei, nevezetesen, hogy a felére csökkentek az univerzális befektetési célú biztosítások, illetve előretörtek a nyugdíj- és a kockázati életbiztosítások.

A munkáltatói bevételek visszaesése miatti beolvadások, végelszámolások hatására csökkent az önkéntes pénztárak száma. Az alapvetően a nemzetközi pénz- és tőkepiacok volatilitása, kisebb részben a hazai kötvény- és részvénybefektetések mintegy 1 százalékos vesztesége miatt negatívvá (záró vagyonnal súlyozva -1,8 százalékossá) vált tavalyi hozamok miatt jelentős megcsappantak az önkéntes nyugdíjpénztárak bevételei. Ám a szektor 10 éves átlaghozama változatlanul magas, 7 százalék feletti – hívta fel a figyelmet Laki Gábor, az MNB igazgatója.

Második éve negatív az egészség- és önsegélyező pénztárak működési eredménye, ami mögött az állhat, hogy a nem fizető tagok hozamából történt levonások összege – főként az alacsony, vagy negatív pénztári hozamok miatt – nagyon csekély volt.

Miközben a befektetési vállalkozások tőkepiaci forgalma nőtt, a hitelintézeteké csökkent, ami negatívba húzta e szektor összesített mérlegét. A kezelt ügyfélértékpapír-állomány tovább növekedett. Folytatódott a konszolidációs folyamat, két befektetési vállalkozás visszaadta az engedélyét. Összességében a befektetési vállalkozások adózott eredménye nőtt, ám egyes kis – az MNB által nem nevesített – befektetési vállalkozásoknál jövedelmezőségi problémák akadtak.

Fordulat történt a hazai befektetési alapkezelőknél 2018-ban: az általuk kezelt vagyon több évnyi növekedés után csökkent, a 6558 milliárd forintos múlt év végi összvagyonuk viszont közel 4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Alapvetően annak köszönhetően, hogy az ingatlanalapokba rekordértékű, 650 milliárd forint áramlott be, ami bőven kompenzálta, hogy a részvényalapokat 380 milliárd hagyta el. Az alapkezelők össznyeresége tavaly minimálisan, mintegy 25 milliárd forintra mérséklődött.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Újabb javaslatokkal állt elő a Kapitány István és Tanács Zoltán által is kiemelten figyelt szakmai csoport
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 19:10
„Nem zebrákat, hanem a nemzetközi színtéren is sikeres unikornisokat szeretnénk látni” – erről Kapitány István, a kormány gazdasági és energetikai minisztere (hivatalosan akkor még csak jelöltje) beszélt a május 11-i parlamenti bizottsági meghallgatásán. Azóta öt hónap telt el, és a háttérben, szakmai szinten hamar elindult a mozgolódás a hazai innovációs ökoszisztéma feltámasztására, megerősítésére. Az egyik legígéretesebb kezdeményezésnek a Restart Hungary tűnik, amely újabb javaslatokkal bombázza a kormányt.
Vállalat Fontos üzenetet kapott a Tisza-kormány a cégektől
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 16:42
Enyhén visszaesett a VOSZ Barométer a harmadik negyedévben, ami ezúttal is 600 kis- és középvállalkozás (kkv) gazdasági, üzleti helyzetértékelését és várakozásait szondázta. A romlás hátterében leginkább az áll, hogy a kkv-k még nem látják az új kormány pontos gazdaságpolitikai irányainak a meghatározását.
Vállalat Drága tévedés lehet lemondani a külföldi munkaerőről – mit kockáztatnak a vállalatok?
Márkázott tartalom | 2026. október 13. 12:57
Egy vállalat mérlegében nincs olyan sor, hogy „tévesen értelmezett munkaerőpiaci szabályozás”. Ettől még a költség nagyon is valós lehet. Ha egy cég azért mond le beruházásról, új műszakról vagy nagyobb megrendelésről, mert úgy gondolja, hogy a szükséges munkaerőt már nem biztosíthatja külföldről, a félreértés közvetlenül az árbevételben és az eredményben is mérhetővé válik.
Vállalat Hamarosan jönnek az első szegedi BYD autók – a cég alelnökét kérdezték
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:56
Közben a kínai cég egyre nagyobb munkáltatóvá is válik kontinensünkön. 
Vállalat Ők az MBH Bank felügyelőbizottságának új tagjai
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 16:37
Egyikük 2031-ig, másikuk 2030-ig maradhat a bizottságban. 
Vállalat A PwC szerint is a vagyon értékének meghatározása lehet a legnagyobb kérdés
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 12:47
A vagyonadó körüli diskurzus ma elsősorban az adókulcsról és az adósávokról szól, a gyakorlatban azonban az értékeléshez kapcsolódó kérdések jelenthetik az egyik legnagyobb kihívást a vagyonos magánszemélyek számára – közölte a PwC.
Vállalat Ahány vagyon, annyi értékelési rendszer – mit kezd ezzel a vagyonadó?
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 10:37
A 2026. október 6-án közzétett tervezet szerint az adó a nettó vagyon egymilliárd forintot meghaladó részét terhelné: 100 milliárd forintig 1%-os, afelett 1,5%-os mértékkel. A hatásvizsgálat 15 ezer magánszeméllyel, 2 ezer vagyonkezelési adóalannyal és 800 milliárd forintos költségvetési egyenlegjavító hatással számol, ezért az értékelési szabályok működőképessége kiemelt jelentőségű.
Vállalat A Spar tovább harcol a magyar különadó ellen
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 07:16
A vállalat szerint a magyar szabályozás továbbra is hátrányosan érinti a külföldi tulajdonú kereskedelmi láncokat, és az adóteher mérséklését célzó jogszabály-módosítás a nagy áruházláncok számára gyakorlatilag nem alkalmazható.
Vállalat Még mindig egy japán autómárka a magyarok kedvence
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 16:46
Tartotta a lépést a magyarországi újautópiac bővülésével a Toyota az idén az első háromnegyed évben, 11 százalékkal meghaladva a 2025. hasonló időszakit, 13 785 eladott járművel megőrizte 11 százalékos piaci részesedését és ezzel vezető helyét – közölte a Toyota Central Europe Kft. (TCE).
Vállalat Olcsóbb lehet a tankolás a fuvarozóknak, új adó-visszaigénylési lehetőség jön
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 16:55
Literenként 25 forintnyi jövedéki adót igényelhetnek vissza átmenetileg a nagyobb tehergépjárművekkel és autóbuszokkal dolgozó vállalkozások. A fuvarozók érdekképviselete üdvözölte a kormány döntését, amely mellett az útdíjfizetés ellenőrzésének szigorítását is bejelentették.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG