5p
Az egyre erősödő munkaerőhiány sok szempontból szorult helyzetbe hozza a munkaadókat. Nehezen és a keresleti piac miatt egyre drágábban találnak megfelelő szakembert egy-egy állásra. Emiatt is egyre fontosabb a dolgozó szava, jóléte, kívánságainak teljesítése. Ennek ellenére lehetnek olyan esetek, amikor a dolgozó annyira visszaél a helyzetével, hogy a munkáltató már nem tűr tovább, felmondja a munkaszerződést vagy kártérítést követel a dolgozó által okozott szándékos kárért.
Fotó: depositphotos.com

Az is előfordulhat, hogy a munkaadó olyan jelentős támogatást ad dolgozójának (például szolgálati lakás vagy tanulmányok finanszírozása), hogy be szeretné magát biztosítani arra az esetre, ha a munkavállaló mégsem teljesíti azt, amit a támogatásért vállalt. Ebben lehet segítség a közjegyzői okirat vagy a közjegyzők által lefolytatott fizetési meghagyásos eljárás – hangsúlyozza dr. Pulinka Mihály a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) Jogi Irodájának irodavezető-helyettese.

Ha tartozása van az alkalmazottnak károkozás, leltárhiány vagy jogalap nélkül kifizetett munkabér miatt, a munkáltatója fizetési meghagyásos eljárást (fmh) kezdeményezhet, amellyel akár néhány héten belül a pénzéhez juthat, szemben az olykor évekig elhúzódó peres eljárással. (A munkáltatók ki tudnak adni közvetlenül fizetési felszólítást is, de csak a munkaviszonnyal összefüggő és a kötelező legkisebb munkabér háromszorosát meg nem haladó összegű követelés erejéig.)

Ugyanakkor nincs helye fizetési meghagyásos eljárásnak, ha az ügy tárgya a jogviszony keletkezése, módosulása, megszűnése vagy a jogviszonyból származó kötelezettségeknek a munkavállaló által történt vétkes megszegése vagy fegyelmi vétség miatt alkalmazott jogkövetkezmény. Ezekben az esetekben bíróságnak kell eljárnia.

A munkavállaló emellett közjegyzői okiratban is elismerheti, hogy kártérítéssel tartozik. A közjegyzői okiratnak az az előnye, hogy ha az abban foglalt kötelezettségnek a fél nem tesz eleget, akkor az peres eljárás nélkül, közvetlenül végrehajtható.

Gépkocsikár, elvesztett üzemanyagkártya, lelakott szolgálati lakás

Pulinka Mihály felidéz egy olyan esetet, amikor a munkavállaló (aki gépkocsivezetőként dolgozott) közjegyzői okiratban vállalta, hogy megtéríti annak a költségét, hogy az ő hibájából romlott el a gépjármű, és azt haza kellett szállítani külföldről.

Gyakorlatából arra is emlékszik, amikor egy munkavállaló szintén közjegyzői okiratban ismerte el, hogy elvesztette a rábízott üzemanyagkártyát, amellyel 1 millió forint kárt okozott, és vállalta, hogy azt részletekben vissza fogja fizetni.

Egy másik esetben egy dolgozó a munkáltatója költségén részt vett egy tanfolyamon, hogy nemzetközi gépjárművezetői munkaviszonyt létesíthessen. A tanfolyam díja majdnem 500 ezer forint volt. A munkavállaló a közjegyzői okiratban vállalta, hogy ha a tanfolyamot nem végzi el sikeresen, vagy ha elvégezte, és utána meghatározott időn belül munkahelyet vált, akkor visszafizeti a tanfolyam díját a munkáltató részére.

Pulinka Mihály hozzátette: a tanulmányi szerződések nagy része azonban általában kis összegekről szól, a munkáltató pedig olyankor a tartozást általában fizetési felszólítással vagy más jogszerű eszközökkel egyszerűen érvényesíteni tudja.

Ha a munkaadó szolgálati lakást biztosít a munkavállalónak, akkor a bérleti szerződést érdemes közokiratba foglalni, vagy a munkavállaló egyoldalú kötelezettségvállaló nyilatkozatot tehet, akár a kiköltözés, akár a költségek megfizetésének vállalásáról.

Ha egy károkozásnál a cég és a dolgozó nem tud megállapodni, milyen mértékű, vagy milyen jellegű kár következett be, a közjegyző bármelyik fél kérelmére igazságügyi szakértőt rendelhet ki. Így igazságügyi szakértői vélemény születhet a kérdésben, amely akár egy peres eljárásban is erős bizonyítéknak számít majd.

Amikor a munkáltató nem fizet

Nemcsak a munkáltatóknak lehet szükségük közjegyzői közreműködésre követelésük érvényesítéséhez, hanem a munkavállalóknak is. Abban az esetben, ha a munkáltató nem fizeti ki a munkavállaló munkabérét, túlóráját, a külföldi kiküldetése után járó költségtérítést vagy éppen a végkielégítését, esetleg ő okozott kárt a munkavállalónak, amit nem hajlandó megtéríteni, akkor a munkavállaló egyszerűen kezdeményezhet fizetési meghagyásos eljárást munkáltatójával szemben.

A fenti példák nemcsak munkaviszonyra, hanem közalkalmazotti vagy közszolgálati jogviszonyokra is érvényesek. Nem érvényesíthető fizetési meghagyásos eljárásban azonban a követelés, ha a munkavállalót elbocsátják, aki ezután a jogviszony jogellenes megszüntetése miatt kártérítési igénnyel lép fel a volt munkáltatóval szemben, mivel kérdéses a jogviszony megszüntetésének jogellenessége. Ez az igény bíróság előtt érvényesíthető.

Fizetési meghagyás kibocsátása esetén a küldemény kézhezvételétől számítva a kötelezettnek tizenöt napja van arra, hogy nyilatkozzon, vitatja-e a követelést, amennyiben pedig így tesz, úgy az ügy bírósági útra terelődik. Ha azonban ezt nem lépi meg, akkor a fizetési meghagyás jogerőre emelkedik, így a követelés azonnal érvényesíthető, végrehajtható lesz.

Fizetési meghagyásos eljárást bárki kezdeményezhet, akinek adósával szemben lejárt pénzkövetelése van. Nem csak munkaviszonyból eredően lehetséges ez a fajta követelésérvényesítés, hanem általában, magánszemélyek, cégek szerződéses viszonyainak rendezésére is. Ha megállapodás ellenére az egyik fél nem fizet, úgy lehetőség van fizetési meghagyásos eljárásra – jegyezte meg Pulinka Mihály.

Fontos azonban tudni, hogy a fizetési meghagyás jogintézményével csak és kizárólag pénzkövetelésünket tudjuk érvényesíteni, másfajta igény érvényesítésére ez az eljárás nem alkalmas. Nem érvényesíthető továbbá fizetési meghagyásos eljárás útján az a pénzkövetelés, amelynek összege meghaladja a harmincmillió forintot.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Újabb javaslatokkal állt elő a Kapitány István és Tanács Zoltán által is kiemelten figyelt szakmai csoport
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 19:10
„Nem zebrákat, hanem a nemzetközi színtéren is sikeres unikornisokat szeretnénk látni” – erről Kapitány István, a kormány gazdasági és energetikai minisztere (hivatalosan akkor még csak jelöltje) beszélt a május 11-i parlamenti bizottsági meghallgatásán. Azóta öt hónap telt el, és a háttérben, szakmai szinten hamar elindult a mozgolódás a hazai innovációs ökoszisztéma feltámasztására, megerősítésére. Az egyik legígéretesebb kezdeményezésnek a Restart Hungary tűnik, amely újabb javaslatokkal bombázza a kormányt.
Vállalat Fontos üzenetet kapott a Tisza-kormány a cégektől
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 16:42
Enyhén visszaesett a VOSZ Barométer a harmadik negyedévben, ami ezúttal is 600 kis- és középvállalkozás (kkv) gazdasági, üzleti helyzetértékelését és várakozásait szondázta. A romlás hátterében leginkább az áll, hogy a kkv-k még nem látják az új kormány pontos gazdaságpolitikai irányainak a meghatározását.
Vállalat Drága tévedés lehet lemondani a külföldi munkaerőről – mit kockáztatnak a vállalatok?
Márkázott tartalom | 2026. október 13. 12:57
Egy vállalat mérlegében nincs olyan sor, hogy „tévesen értelmezett munkaerőpiaci szabályozás”. Ettől még a költség nagyon is valós lehet. Ha egy cég azért mond le beruházásról, új műszakról vagy nagyobb megrendelésről, mert úgy gondolja, hogy a szükséges munkaerőt már nem biztosíthatja külföldről, a félreértés közvetlenül az árbevételben és az eredményben is mérhetővé válik.
Vállalat Hamarosan jönnek az első szegedi BYD autók – a cég alelnökét kérdezték
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:56
Közben a kínai cég egyre nagyobb munkáltatóvá is válik kontinensünkön. 
Vállalat Ők az MBH Bank felügyelőbizottságának új tagjai
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 16:37
Egyikük 2031-ig, másikuk 2030-ig maradhat a bizottságban. 
Vállalat A PwC szerint is a vagyon értékének meghatározása lehet a legnagyobb kérdés
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 12:47
A vagyonadó körüli diskurzus ma elsősorban az adókulcsról és az adósávokról szól, a gyakorlatban azonban az értékeléshez kapcsolódó kérdések jelenthetik az egyik legnagyobb kihívást a vagyonos magánszemélyek számára – közölte a PwC.
Vállalat Ahány vagyon, annyi értékelési rendszer – mit kezd ezzel a vagyonadó?
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 10:37
A 2026. október 6-án közzétett tervezet szerint az adó a nettó vagyon egymilliárd forintot meghaladó részét terhelné: 100 milliárd forintig 1%-os, afelett 1,5%-os mértékkel. A hatásvizsgálat 15 ezer magánszeméllyel, 2 ezer vagyonkezelési adóalannyal és 800 milliárd forintos költségvetési egyenlegjavító hatással számol, ezért az értékelési szabályok működőképessége kiemelt jelentőségű.
Vállalat A Spar tovább harcol a magyar különadó ellen
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 07:16
A vállalat szerint a magyar szabályozás továbbra is hátrányosan érinti a külföldi tulajdonú kereskedelmi láncokat, és az adóteher mérséklését célzó jogszabály-módosítás a nagy áruházláncok számára gyakorlatilag nem alkalmazható.
Vállalat Még mindig egy japán autómárka a magyarok kedvence
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 16:46
Tartotta a lépést a magyarországi újautópiac bővülésével a Toyota az idén az első háromnegyed évben, 11 százalékkal meghaladva a 2025. hasonló időszakit, 13 785 eladott járművel megőrizte 11 százalékos piaci részesedését és ezzel vezető helyét – közölte a Toyota Central Europe Kft. (TCE).
Vállalat Olcsóbb lehet a tankolás a fuvarozóknak, új adó-visszaigénylési lehetőség jön
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 16:55
Literenként 25 forintnyi jövedéki adót igényelhetnek vissza átmenetileg a nagyobb tehergépjárművekkel és autóbuszokkal dolgozó vállalkozások. A fuvarozók érdekképviselete üdvözölte a kormány döntését, amely mellett az útdíjfizetés ellenőrzésének szigorítását is bejelentették.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG