4p
Hogyan lehet védekezni az olyan támadások ellen, mint amilyen Frankfurtban történt? A válasz eléggé kijózanító. Vannak ugyan megoldások – de magas árat kellene fizetnünk értük. Vagy túl költségesek, vagy nagy közlekedési fennakadásokat okoznának, vagy nem jelentenek semmi garanciát a védelemre.
ICE vonat a müncheni főpályaudvaron (fotó: Eidenpenz József)

Miután egy nyolcéves gyereket és édesanyját egy vonat elé löktek Frankfurtban, Németországban fellángolt a vita: Hogyan lehet védekezni az ilyen támadások ellen?

1. Lassítsanak!

A német Der Stern magazin által gyűjtött javaslatok listáján az első, hogy a vonatok az állomásra lassabban gördüljenek be. A frankfurti expresszvonat (ICE) körülbelül 30 kilométer/óra sebességgel ütközött a gyerekkel, ez a megengedett maximum jelenleg. A féktávolság ekkor körülbelül 20 méter, lényegesen hosszabb, mint egy autónál. (Mert itt acélkerekek acélsínekkel súrlódnak a fékezéskor.)

Ha a vonatok csak lépésben gördülnének be az állomásokra, jelentősen lerövidülne a fékút. A mozdonyvezetőnek nagyobb esélye lehetne, hogy időben megállítsa a vonatot. Ez azonban jelentős hatással lenne az menetrendre: az utazási idő meghosszabbodna, a csatlakozásokat országszerte át kéne tervezni.

A már részben ma is túlterhelt állomások még kevesebb vonatot tudnának befogadni. A vasutak veszítenének vonzerejükből, ami politikai szempontból, a klímavédelem oldaláról egyáltalán nem kívánatos. (A Zöldek előre törtek Németországban az európai parlamenti választáson az idén – a szerk.)

Emlékeztetnek rá, hogy az intercity-vonatok a kisebb vasútállomásokon eközben megállás nélkül, óránként 250 kilométert is elérő sebességgel száguldanak keresztül. Ha ott is le kéne lassítani, szinte értelmét vesztené a jelenlegi távolsági gyorsvonat-közlekedés.

2. Legyen peronellenőrzés

Németországban sokáig szokás volt a peronbejárat ellenőrzése. Vonatjegy nélkül nem volt szabad oda belépni. Ezt az 1970-es években eltörölték. (Budapesten is volt ilyen kísérlet, a Déli pályaudvaron ma is látszik fémkorlátok formájában.)

Más európai országokban néhány pályaudvaron és számtalan metrónál is gyakori az ilyen ellenőrzés. A németországi állomások átalakítása elméletileg lehetséges, de csak hatalmas költségekkel. Késéseket okozna a közlekedésben, sorokat a peronon. Ezen felül: Egy esetleges támadó egyszerűen vásárolhat egy jegyet.

3. A peron és a pálya elválasztása

Vannak olyan állomások Európában, főleg metrókban, helyiérdekű vasutakon, ahol a peront és a pályát üvegfal választja el egymástól. Az ajtók ott vannak, ahol a megálló vonatok ajtajai is nyílnak, és csak akkor nyílnak, amikor a vonat már beállt.

ICE vonatok a müncheni főpályaudvaron (fotó: Eidenpenz József)

Ez hatékony védelem az öngyilkossági szándékkal érkezők vagy a frankfurti támadó ellen. De a németországi vasútállomások ezrein aligha kivitelezhető. A magas költségek mellett az erősen zsúfolt állomások körülményei is ellene szólnak.

Ráadásul csak a távolsági forgalomban a Deutsche Bahn legalább fél tucat különféle kocsit üzemeltet, a regionális forgalomban használt további modellek mellett. Ezeknek a járműveknek az ajtótávolsága eltérő.

4. Sok kamerát

A videomegfigyelés segíthet elkapni a tetteseket, sok esetben visszatarthatja az elkövetőket. De a cselekmény megakadályozására nem mindig alkalmas. Berlin-Südkreuz állomáson olyan kamerákat tesztelnek, amelyek képesek felismerni új szoftverekkel a szokatlan viselkedésű személyeket, például a földön fekvő embereket vagy torlódásokat, csoportok mozgását. De a bűncselekmények elkövetőjét ez sem tudja előre azonosítani.

5. Több személyzetet

A frankfurti támadás után sokan azt mondják, további biztonsági személyzetet kell alkalmazni a peronokon, a szövetségi rendőrség vagy a vasúti alkalmazottak köréből. Mások szerint az ilyen bűncselekményeket több rendőr sem képes megakadályozni.

Úgy tűnik, száz százalékos védelem a támadások ellen nincsen. Hacsak nem alakítják át a teljes vasúti rendszert, egyben megszüntetve számos előnyét.

Az utazóknak a szövetségi rendőrség azt üzente: Soha ne lépjék át a biztonsági vonalat a peronon, amíg a vonat meg nem áll. “De az igazsághoz hozzátartozik, hogy még ez sem véd meg az őrültektől – teszi hozzá a német lap.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Bővül a Doktor24: újabb szolgáltatót vásárolt fel a vállalat
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:59
A Dimenzió-MED évente közel tízezer ügyfelet lát el, a Doktor24 fokozatosan veszi át a szolgáltatásukat.
Vállalat Megrohamozták a tüntetők a Microsoft Amszterdamban épülő adatközpontját
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:06
Pénteken és szombaton több európai nagyvárosban is hasonló akciókra készülnek.
Vállalat A kék cunami Elon Musk „tankját” is elmosta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 12:52
Más modellekben él majd tovább a híres-hírhedt Cybertruck?
Vállalat Az árszabályozások sem tudták visszafogni a Mol eredményeit
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:58
Jókora növekedés tavalyhoz képest a vállalatcsoportnál.
Vállalat A világ egyik legnagyobb szakmai fórumán is fontos tárgyalásokat folytatott a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 10:59
Miniszteri meghívásra érkezett a magyar cég a közel-keleti országban rendezett konferenciára.
Vállalat Változik a magántőkealapok szabályozása, lépett az egyik legnagyobb piaci szereplő
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:02
A Gránit Alapkezelő 2026. november 2-án egyeztetést kezdeményezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal a Gordiusz Magántőkealap tényleges tulajdonosi adatainál észlelt nyilvántartási eltérések miatt.
Vállalat Bejelentés: átalakul az MBH Bank felsővezetése
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:00
Megújul és hatékonyabbá válik az MBH Bank szervezete és felsővezetése. A hitelintézet hat önálló divízióval és vezérigazgató-helyettessel működik 2026. november 2-től, az új felállásban nagyobb szerepet és önállóságot kap az informatika, és néhány kisebb, eddig önállóan működő divízió beolvad más területekbe.
Vállalat A nyári utazási csúcs sem mentette meg a kínai légitársaságokat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:33
Veszteséggel zárhatja 2026-ot Kína három legnagyobb légitársasága, miután az év első kilenc hónapjában mindhárom vállalat negatív eredményt könyvelt el. Az Air China, a China Eastern Airlines és a China Southern Airlines pénzügyi teljesítményét elsősorban az emelkedő üzemanyagárak és az erős belföldi verseny rontotta. A nyári utazási főszezon sem hozott érdemi javulást az ágazat helyzetében.
Vállalat A mesterséges intelligencia miatt romlott a Meta hitelminősítési kilátása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:34
Stabilról negatívra módosította a Meta hitelminősítési kilátását az S&P Global Ratings, elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó hatalmas beruházási költségek miatt. A Facebook és az Instagram anyavállalatának hosszú távú hitelminősítése egyelőre változatlanul AA-, ugyanakkor a hitelminősítő szerint egyre bizonytalanabb, hogy a technológiai fejlesztések mikor térülhetnek meg.
Vállalat Közel 240 milliárdos forgalmat ért el a magyar agráróriás, külföldön terjeszkedik tovább
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:26
A kedvezőtlen agrárpiaci környezet ellenére 237,3 milliárd forintos árbevétellel zárta legutóbbi üzleti évét az UBM Csoport. A hazai takarmánygyártás egyik meghatározó szereplője javította működési eredményét, miközben jelentősen növelte termelését, és újabb nemzetközi beruházásokra készül.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG