2p
Ennyi volt a flyNiki osztrák fapadosnak is, amely az Air Berlin leányvállalata volt.
"OE-LEU A320-214 flyNiki(Air Berlin c-s) PMI 31MAY13 (8904196747)" by Ken Fielding

Miután az Európai Bizottság versenyjogi fenntartások miatt nem járult hozzá, hogy a Lufthansa csoport átvegye a flyNikit, nem marad más az Air Berlin osztrák leányvállalata számára, mint a fizetésképtelenség és a leállás, mert más vevőjelöltek nincsenek - közölte a német kormányszóvivő.

Steffen Seibert közleménye szerint ez a váratlan fejlemény azzal is járhat, hogy az Air Berlin nem tudja teljes egészében visszafizetni a kormánytól kapott 150 millió eurós (50 milliárd forint) kölcsönt.

Nem akartak monopol-helyzetet

A Lufthansa csoport szerdán bejelentette, hogy az EB versenypolitikai főigazgatósága - mint illetékes versenyfelügyeleti hatóság - által támasztott kifogások miatt mégsem vásárolja meg a flyNikit, hogy megszerezhesse az Air Berlin egy részét és egyik leányvállalatát, az LGW légitársaságot.

Az EB főigazgatósága a tervezett ügyletek elemzése során arra a megállapításra jutott, hogy a Lufthansa az Air Berlin jelentős része, valamint a flyNiki és az LGW átvételével több útvonalon monopolhelyzetbe kerülhet a légi személyszállítás európai uniós piacán, ami ellentétes a közösségi versenyszabályokkal.

Darabjaira szedték

Az Air Berlin október 27-én állt le, 38 évvel az első járat indítása után. A vállalatot feldarabolják. Az eredeti tervek szerint legnagyobb része a Lufthansa csoporthoz kerül, a német társaság 81 repülőgépet vásárol meg a személyzettel és a repülőtér-használati jogokkal együtt, valamint két leányvállalatot, a flyNikit és az LGW-t, további 20 géppel együtt.

Az Air Berlin csődjével sokat foglalkoztunk a Privátbankár.hu-n, cikkeinket itt lehet megtalálni. >>>

A Lufthansa az Eurowings nevű diszkont légitársaságához csatolja az Air Berlintől vásárolt üzletrészt, ez üzemelteti majd a Budapest-Berlin járatot is, egyelőre nem tudni, hogy mikortól.

Az Air Berlin egy másik része az EasyJethez kerül, a brit diszkont légitársaság a tervek szerint 25 repülőgépet vesz át a személyzettel és a repülőtér-használati jogokkal.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Akkora bírságot kapott az AliExpress, hogy a Holdról is látszik
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 12:57
Nem jártak el kellő gondossággal. 
Vállalat Odavertek a kerozinárak és a vonakodó utasok a Ryanair profitjának
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 12:46
Azt meg még nem látják, mi jöhet a második félévben.
Vállalat Nagy bejelentés a Teslától – magához tér az európai villanyautópiac?
Privátbankár.hu | 2026. július 19. 10:39
Jó évre számítanak.
Vállalat Újabb fordulat az IKEA-sztrájk ügyében
Privátbankár.hu | 2026. július 18. 12:41
Egy hetes türelmi időt kapott az IKEA a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetétől (KASZ), hogy érdemben reagáljon a dolgozók 6 százalékos alapbéremelési igényére, ez idő alatt a szakszervezet nem hirdet újabb sztrájkot. Ha a svéd bútoráruházlánc továbbra is elutasító marad, egész napos munkabeszüntetéseket szerveznek a vállalat számára legfájdalmasabb időpontokban, miután az elmúlt héten öt alkalommal tartottak rövidebb sztrájkot.
Vállalat Ötmilliárd dollárt is hozhat a koleszterincsökkentő tabletta
Privátbankár.hu | 2026. július 17. 09:23
Nagyot kaszálhat a gyógyszergyár a most megkapott engedéllyel.
Vállalat Már 325 millióan tejelnek a Netflixnek, meg is látszik az eredményeken
Privátbankár.hu | 2026. július 17. 08:09
Részvényenként 80 centes eredmény.
Vállalat Microsoft-partneri minősítést szerzett a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 11:13
A sikerben a 4iG-csoporthoz tartozó telekom-szolgáltató, a One is osztozik.
Vállalat Nem kaptak béremelést, csütörtökön is sztrájkolnak a magyarországi Ikeákban
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 08:07
Az Ikea vezetősége elzárkózott az egységes, 6 százalékos fizetésemeléstől. A szakszervezet eredetileg csütörtök reggel 6 óráig tervezte a munkabeszüntetést, ezt 15 óráig meghosszabbították.
Vállalat Újabb tőkeemelést készít elő a kínai DeepSeek
Privátbankár.hu | 2026. július 15. 15:02
Újabb tőkebevonásra készül a kínai mesterségesintelligencia-fejlesztő DeepSeek mintegy 500 milliárd jüanos, hozzávetőleg 74 milliárd dolláros vállalatértékelés mellett, miközben megkezdte egy sanghaji tőzsdei bevezetés előkészítését is.
Vállalat Javuló pályán az AutoWallis, de még megérzi a hormuzi helyzetet
Privátbankár.hu | 2026. július 15. 11:20
Fennmaradtak az első három hónap kedvező folyamatai, így a első félévben összességében 10 százalékot megközelítő mértékben bővült az új gépjárművek értékesítése az AutoWallis Csoport Kiskereskedelmi Üzletágában. A Nagykereskedelmi Üzletág eközben 3,5 százalékra csökkentette elmaradását, elsősorban a tavaly megszerzett új márkák értékesítésének köszönhetően – közölte a Budapesti Értéktőzsde autós vállalata.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG