2p
Rákényszerülnek a láncok a fizetésemelésre.
MTI Fotó: Balaton József

Előbb-utóbb rákényszerülhetnek a nagy élelmiszerláncok, hogy bruttó 200 ezer forint feletti havi fizetést adjanak dolgozóiknak - mondta a Magyar Nemzetnek a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének elnöke.

Karsai Zoltán szerint már senki sem mer minimálbért fizetni, mert ennyiért nem találni munkást. Az ágazatban a szakmai bérminimum 181 ezer forint - írja az MTI.

Hétfői zárva tartás? Van olyan bolt, ami csak másfél órára tud kinyitni >>>

Az Aldi az év elején bejelentette, hogy 15 százalék körüli béremelést adott idén eladóinak, így a kezdő fizetés náluk meghaladja a 270 ezer forintot az országosan egységes bértáblában.

A lap által megkérdezett nagy élelmiszerláncok közül a CBA jelezte, hogy a hozzájuk csatlakozó vállalkozások a közelmúltban több alkalommal is emelték a béreket. A Lidlnél Budapesten 268, vidéken 247 ezer forintot keresnek, a Tescónál a decemberben megkötött megállapodás van érvényben, az idei évre meghatározott legalacsonyabb bér 197 ezer forint, amit egyéb juttatások egészítenek ki.

Az Auchannál 247 ezer forint az átlagfizetés. A Sparnál évente nagyjából 100 ezer forintos béren kívüli juttatást kapnak készpénzben, de azt nem tudni, hogy lesz-e béremelés. A Metro 12 helyett 14 havi bért ad, de dolgozói 40-50 százalékának csak a garantált bérminimumot fizeti.

Nem bírják a vidéki kisboltokJavaslat készült a 2 ezer főnél kisebb településeken működő üzletek támogatására. Adókönnyítéssel vagy más közvetlen támogatással segítenék a jövőben azokat a kiskereskedelmi vállalkozásokat, amelyek a kétezer főnél kisebb lakosságú településeken működnek. Részletek >>>>
A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Erős kritika Nagy Mártonéknak, a kriptocég lábbal szavaz
Privátbankár.hu | 2025. december 25. 12:01
A Kriptomat, amely december 19-én lépett be a hazai piacra, úgy döntött hogy december 26-án este 11 órától felfüggeszti magyarországi szolgáltatásait.
Vállalat Az amerikaiak engedélyt adtak a szerb NIS-nek, de nem olajvásárlásra
Privátbankár.hu | 2025. december 25. 09:01
A szerbiai állami olajvállalat, a NIS amerikai jóváhagyást kapott az orosz részesedés eladásáról szóló tárgyalásokhoz.
Vállalat Erős kínálat, de visszafogott kereslet jellemzi a kkv-hitelezést
PR | 2025. december 24. 11:42
A magyar kis- és középvállalatok számára a finanszírozási források ma is elérhetőek, a kihívás inkább az ideális gazdasági környezet megteremtése. A vállalkozások egyre tudatosabban kezelik hitelügyleteiket, a bankok pedig partnerekként támogatják őket abban, hogy a források valódi beruházásokat szolgáljanak. A Cégkassza Podcast legújabb epizódjában Benkó Tamás, az UniCredit Bank kis- és középvállalati területének ügyvezető igazgatója osztotta meg tapasztalatait a kkv-hitelezés aktuális trendjeiről.
Vállalat Semmi nem állíthatja meg a kínai céget
Privátbankár.hu | 2025. december 24. 11:01
A karácsony csak megerősítette a Temu vezető pozícióját a webshopok között.
Vállalat Búcsút intenek keleti szomszédunknak a svédek
Privátbankár.hu | 2025. december 24. 09:34
Kivonul Romániából a skandináv ország reprezentánsa, a Lindab.
Vállalat Nem áll le a 4iG, újabb felvásárlást hajtott végre
Privátbankár.hu | 2025. december 24. 08:31
Leányvállalata többségi tulajdonrészt vásárol a HeliControl Kft.-ben.
Vállalat Történelmi döntés, fogyókúrás „csodaszer” kapott zöld utat az Egyesült Államokban
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 20:00
Az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal (FDA) jóváhagyta a Wegovy nevű fogyókúrás gyógyszer tablettás változatát a gyógyszeripari óriás Novo Nordisk szerint.
Vállalat Gigabírságot kapott a Ryanair karácsonyra
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 13:10
Tisztességtelen eszközökkel buzdított jegyvásárlásra a Ryanair, az olasz versenyhatóság lecsapott.
Vállalat Nagy összeget szabadított fel a 4iG beruházásokra és akvizíciókra
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 13:23
Megállapodott a 4iG a befektetőkkel: a kötvények tőketörlesztése 2031-ben, egy összegben történik majd. A Scope Ratings hitelminősítő is támogatja a megállapodást.
Vállalat Bezár az állami posta, de nem nálunk
Privátbankár.hu | 2025. december 21. 15:30
Év végével bezár a dán állami posta.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG