4p
Egy friss elemzés az állami vállalatok éves beszámolói alapján vizsgálta a bérek emelkedését. Közben a MÁV-nál és a Volánnál működő szakszervezetek épp a minap jelentették be: a bértárgyalások megindítását kezdeményezik a kormánynál. A munkaerőhiány miatti működési problémák sok esetben már nem csak a szolgáltatást igénybevevőknél érződik, ennek kezelése is a tárgyalások megkezdését indokolja.
MTI/Krizsán Csaba

A mindenkori bértárgyalásoknak van egy különös eleme, ez pedig a kormány szerepe. A kormány egyszerre szabályozó, és munkaadó. Korábbi évekhez hasonlóan a Policy Agenda idén is megvizsgálta a legnagyobb állami vállalatokat, illetve cégcsoportokat az alapján, hogy hogyan változtak a bérek 2010 és 2018 között.

A vizsgálatba bevont cégekben 125 ezer fő dolgozott éves átlagban. A két legnagyobb foglalkoztató a MÁV-csoport (kb. 37 ezer dolgozó), és a Magyar Posta (30 ezer dolgozó). Ezen kívül egységes tömbben vizsgálták a regionális Vizi-közmű társaságokat (6 ezer dolgozó), a Volán-társaságokat (18 ezer dolgozó), erdészeteket (8 ezer dolgozó) és az egyéb kiemelt társaságokat (26 ezer dolgozó) – ide tartoznak például a Magyar Villamos Művek, a Szerencsejáték Zrt, és a megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató cégek.

Az állam ebben a körben 2010 óta összesen 61 százalékkal emelte meg a béreket. Ez 4 százalékponttal kevesebb, mint a versenyszférában lezajlott emelések.

Külön megvizsgálták a minimálbér emelését követő béremeléseket is. 2017-ben és 2018-ban jelentősebb minimálbér-emelésre került sor (24 százalékos emelkedés a két évre nézve, kumulált hatását tekintve). Ezt mindenképpen meghaladta a béremelés mértéke, amelynek nyilvánvaló mozgatórugója az egyre nagyobb munkaerőhiány volt.

2017. évi

2018. évi

2019. évi

Magyar Államvasutak

13%

12%

5%

Magyar Posta

10-14% között

12%

6% (újratárgyalták és a létszám 2/3-a 10 százalékos béremelést kap)

Regionális víziközmű-társaságok

13%

12%

5%

Volán társaságok

13%

12%

5%

Magyar Villamos Művek

10%

9%

8%

Azt mindenképpen fontos megjegyezni – hívják fel a figyelmet az elemzés készítői –, hogy a versenyszférában a 2018 és 2016 közötti béremelkedés 23 százalékos volt (minimálbérrel szinte teljesen megegyező), azaz az állam megpróbálta bérversennyel megállítani a munkaerő elvándorlását.

Mi lesz idén és jövőre?

Az idei béradatokból az látszik, hogy a versenyszférában magasabb a bruttó keresetek növekedése, mint a minimálbér emelés mértéke.

Az idei béradatok az állami cégeknél egyelőre nem ismertek, csak abból lehet kiindulni, hogy milyen megállapodásokat kötöttek a szakszervezetekkel. A MÁV esetében a hároméves megállapodás alapján idén 5 százalékos béremelésre került sor. Ez jelentősen alatta van a nemzetgazdasági átlag kétszámjegyű emelésének. A Magyar Postánál a szakszervezetek a korábbi megállapodást újratárgyalták, és kb. 8-9 százalékos béremeléssel lehet számolni azon a területen.

Már tárgyalnának a kormánnyal

A MÁV és a Volán társaságoknál működő szakszervezetek egyébként pénteken jelentették be, hogy a bértárgyalások megindítását kezdeményezik a kormánnyal és a munkáltatókkal, hogy kiszámítható, "középtávú, az egyes vállalatok problémáira fókuszáló bérmegállapodást tudjanak kialakítani". Mint közölték, idén lejár a 2017-ben kötött, 3 éves bérmegállapodás, de a munkaerőhiány kezelése is a tárgyalások megkezdését indokolja, ez a probléma ugyanis megfogalmazása szerint a MÁV-nál már néhány területen működési nehézséget okoz.

Halasi Zoltán, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének elnöke  szerint a MÁV csoport munkavállalóinak nagy része 40 éves, illetve ennél idősebb. A vasúti dolgozók "az elmúlt 3 évben gyakorlatilag erőn felül teljesítve őrizték meg a vasút vállalat működőképességét és szerintem tovább már nem terhelhetők.

Horváth László, a Közlekedési Munkástanácsok Szövetségének alelnöke is megerősítette, hogy a 2017-ben kötött 3 éves bérmegállapodásnak jótékony hatása volt az ágazatra, de az idei 5 százalékos béremelés „nyomott hagyott a munkavállalók hangulatán” szavai szerint.

A tavaly megkötött kétéves bérmegállapodást újratárgyalná a Magyar Szakszervezeti Szövetség is, ezért Kordás László elnök a héten bejelentette: kezdeményezte a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának összehívását.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Egy csapásra 13 százalékkal hízik az OTP
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 06:13
Régiós nagypályást tudhat magáénak a bank, ha sikerrel zárul ez az ügylet.
Vállalat Akkora bírságot kapott az AliExpress, hogy a Holdról is látszik
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 12:57
Nem jártak el kellő gondossággal. 
Vállalat Odavertek a kerozinárak és a vonakodó utasok a Ryanair profitjának
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 12:46
Azt meg még nem látják, mi jöhet a második félévben.
Vállalat Nagy bejelentés a Teslától – magához tér az európai villanyautópiac?
Privátbankár.hu | 2026. július 19. 10:39
Jó évre számítanak.
Vállalat Újabb fordulat az IKEA-sztrájk ügyében
Privátbankár.hu | 2026. július 18. 12:41
Egy hetes türelmi időt kapott az IKEA a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetétől (KASZ), hogy érdemben reagáljon a dolgozók 6 százalékos alapbéremelési igényére, ez idő alatt a szakszervezet nem hirdet újabb sztrájkot. Ha a svéd bútoráruházlánc továbbra is elutasító marad, egész napos munkabeszüntetéseket szerveznek a vállalat számára legfájdalmasabb időpontokban, miután az elmúlt héten öt alkalommal tartottak rövidebb sztrájkot.
Vállalat Ötmilliárd dollárt is hozhat a koleszterincsökkentő tabletta
Privátbankár.hu | 2026. július 17. 09:23
Nagyot kaszálhat a gyógyszergyár a most megkapott engedéllyel.
Vállalat Már 325 millióan tejelnek a Netflixnek, meg is látszik az eredményeken
Privátbankár.hu | 2026. július 17. 08:09
Részvényenként 80 centes eredmény.
Vállalat Microsoft-partneri minősítést szerzett a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 11:13
A sikerben a 4iG-csoporthoz tartozó telekom-szolgáltató, a One is osztozik.
Vállalat Nem kaptak béremelést, csütörtökön is sztrájkolnak a magyarországi Ikeákban
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 08:07
Az Ikea vezetősége elzárkózott az egységes, 6 százalékos fizetésemeléstől. A szakszervezet eredetileg csütörtök reggel 6 óráig tervezte a munkabeszüntetést, ezt 15 óráig meghosszabbították.
Vállalat Újabb tőkeemelést készít elő a kínai DeepSeek
Privátbankár.hu | 2026. július 15. 15:02
Újabb tőkebevonásra készül a kínai mesterségesintelligencia-fejlesztő DeepSeek mintegy 500 milliárd jüanos, hozzávetőleg 74 milliárd dolláros vállalatértékelés mellett, miközben megkezdte egy sanghaji tőzsdei bevezetés előkészítését is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG