4p
A régióban Magyarországon csökkent leginkább a dohányosok aránya, így már majdnem elértük az uniós átlagot - de még mindig minden negyedik magyar cigizik. Lázár Jánosnak lesz még bőven dolga akkor is, ha egyébként a fiatalok körében is örvendetes javulást láthatunk a statisztikában. A svédeknél szinte senki nem cigizik, a briteknél rengetegen szoktak le 10 év alatt.

Magyarországon - egyelőre a kommunikáció szintjén - épp mostanában pörgött fel a dohányzásellenes küzdelem, miután a kormány egykori erős emberét, Lázár Jánost a nemdohányzók védelméért felelős miniszterelnöki biztosnak nevezte ki Orbán Viktor. Lázár a tőle megszokott lendülettel vetette bele magát a munkába: bemutatkozó beszédében (amit ráadásul egy dohányipari konferencián tartott) azt javasolta, hogy akik 2020 után születnek, ne vásárolhassanak legálisan dohánytermékeket. További javaslatai között szerepel, hogy teljes tilalom legyen a gépjárművekben lévő dohányzásra, de azt is szorgalmazza, hogy több joguk legyen a társasházaknak a dohányzás korlátozására.

Lázár arról is beszélt: az előrejelzések szerint az idei évben a magyar lakosság várhatóan 700 milliárd forint értékben vásárol majd dohányterméket, ami több mint 7,5 milliárd szál cigarettát tesz ki. Magyarországon jelenleg minden negyedik ember dohányzik, vagyis országosan nagyjából egy 2,5 milliós táborról van szó. A statisztikák egyébként javulóban vannak - mondta a biztos.

Tényleg kevesebb magyar dohányzik

Az Eurostat friss statisztikái megerősítik Lázárt: Magyarországon a 15 év felettiek 27 százaléka nyilatkozott úgy, hogy dohányzik. (Ebben a körben nincsenek benne azok, akik elektromos cigit szívnak.) A trend évek óta javul: 2010-ben még 38 százalékuk dohányzott, a legutóbbi, 2015-ös adatközlés óta pedig 3 százalékponttal csökkent az arány.

Forrás: Eurostat / Privátbankár.hu

A mostani Eurostat-statisztika nem tér ki rá, de külön örvendetes, hogy a fiatalok körében is egyre kevésbé menő a cigi. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2016-os felmérése szerint a 13-15 év közöttiek esetében is folyamatosan csökken azok aránya, akik kipróbáltak valamilyen dohányterméket. 2012-ben a 13-15 évesek 57 százaléka próbálta ki a dohányzást élete során, 2016-ban pedig már csak 32 százalékuk. Körükben csökkent a naponta dohányzók és az alkalmi dohányzók aránya is:

A naponta dohányzók, az alkalmi dohányzók és a nemdohányzók megoszlása a 13-15 éves fiatalok körében Magyarországon, 2016-ban. Forrás: WHO / Global Youth Tobacco Survey

A svédek között alig cigizik valaki

Európában egyébként a svédek körében a legkevésbé népszerű a dohányzás: a mezőnyből magasan kilógnak, mindössze 7 százalék a dohányzók aránya. Az Egyesült Királyságban 17 százalék dohányzik, Belgiumban, Dániában, Írországban és Hollandiában 19 százalék.

A rangsor másik végén a görögök állnak 37 százaléknyi dohányossal, Franciaországban és Bulgáriában a 15 év feletti lakosság 36 százaléka, Horvátországban 35 százaléka dohányzik.

Forrás: Eurostat / Privátbankár.hu

A régióban nálunk javul leginkább a helyzet

Az Eurostat adataiból az is kiderül: 10 év alatt, 2007 és 2017 között a legnagyobb arányban az Egyesült Királyságban csökkent a 15 évnél idősebb dohányzók aránya, mintegy 16 százalékponttal (33-ról 17 százalékra). Uniós szinten 7 százalékpontos a csökkenés 10 év alatt, míg Magyarországon 9. Ezzel a régiónkban nálunk a legmagasabb a javulás: Lengyelországban 5, Romániában és Ausztriában 3 százalékponttal csökkent a dohányosok aránya 10 év alatt, Bulgáriában és Csehországban stagnált, Szlovákiában, Horvátországban és Szlovéniában pedig többen cigiznek, mint 10 éve:

A dohányosok arányának változása a 15 év fölötti lakosság körében 10 év alatt, 2007 és 2017 között. Forrás: Eurostat / Privátbankár.hu

Nem csak az ár számít, de ahol olcsóbb, többen cigiznek

Magyarországon az uniós átlag 65 százaléka volt az átlagos cigaretta-ár 2017-ben.

Ha megvizsgáljuk, hogy a cigaretta ára és a dohányzók aránya között milyen az összefüggés, azt találjuk: nyilván nem ez az egyedüli befolyásoló tényező, de azért van kapcsolat. Abban a 7 országban, ahol arányaiban a legkevesebb volt a dohányos 2017-ben, rendre az EU átlagánál magasabb áron forgalmazzák a cigarettát. Azokban az országokban, ahol az uniós átlagnál jóval olcsóbban lehet cigit venni, magasabb a dohányosok aránya - kirívó példa Bulgária, ahol az uniós átlag felébe került a cigaretta 2017-ben, és a lakosság 36 százaléka dohányzik is. Franciaország viszont úgy került a legtöbbet dohányzó nemzetek közé, hogy az uniós átlagnál 25 százalékkal drágább a cigi.

Forrás: Eurostat / Privátbankár.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Stabilitás és kiszámíthatóság: négy hónapig nem emelkednek az árak a dm-ben
PR | 2026. október 13. 15:53
A mindig megéri tartós ár stratégiának köszönhetően az árak a dm-ben négy hónapig nem emelkednek, ez biztonságot és kiszámíthatóságot jelent a vásárlóknak. A drogéria folyamatosan újra gondolja a pozícióját, stratégiájuk alapja a hatékonyság és a szinergiák kihasználása, amely által egyszerre tudnak magas minőséget és kedvező árakat biztosítani.
Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben. 
Vásárló Nem hiszünk a szemünknek: tovább estek az élelmiszerárak, újabb rekordot döntött az Árkosár
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. október 6. 05:44
Immár tizenegyedik hónapja csökkennek éves összevetésben az élelmiszerárak a hazai boltokban a Privátbankár Árkosár-felmérése szerint. Az előző havi rekord után októberben újabb történelmi mélypontra került az éves árindex: ekkora áresést a közel 20 éve futó cikksorozatunk történetében még nem mértünk. Már csak az a kérdés, mikor jelenti be a kormány az árrésstop végét. Megnéztük azt is, melyik élelmiszer meddig használható fel, és miért nem érdemes túl hamar a kukába dobni.
Vásárló Kompakt erő egy kis dobozban
Márkázott tartalom | 2026. október 5. 18:29
A Mac mini már régóta közkedvelt választás az Apple-felhasználók körében. Kompakt és elegáns kialakításával zárt környezetében is kényelmesen elfér, miközben az Apple eszközökhöz méltó teljesítményt nyújt. De vajon mire érdemes figyelni, ha Mac mini vásárlására adjuk a fejünket? Milyen szempontok alapján lehet kiválasztani az ideális modellt?
Vásárló Önazonos képpel az önéletrajz sikeréért
Márkázott tartalom | 2026. október 4. 18:23
A mai munkaerőpiacon a hatékony önéletrajz dolgozik az Ön javára már az interjú előtt. Az egyik kulcselem az arckép, amely sokak szemében csupán kiegészítő, valójában azonban döntő tényező, amikor a munkaadók eldöntik, kit hívjanak be személyes találkozóra. De miért is lényeges egy fotó az önéletrajzban? Bemutatunk néhány tippet, amelyek segítségével hatásos CV-kép készíthető.
Vásárló A vendéglátóipar átalakulása: stílus és funkció harmóniája
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 18:17
A vendéglátóipar ma már a folyamatos fejlődés színtere, amelyben a belsőépítészeti megoldások kiemelt helyet foglalnak el. Az éttermek, kávézók és bárok nemcsak finom ételeiket kívánják népszerűsíteni, hanem az odalátogatók élményét is fokozzák az esztétikusan berendezett terek segítségével. E rendkívül fontos szempontok figyelembevételével a vendégtér kialakítása kulcsfontosságúvá vált. Míg a gasztronómiai élmények kelteik fel a vendégek érdeklődését, a hangulatos környezet az, ami maradásra bírja őket.
Vásárló Felhőalapú tárolás vs. helyi megoldások: melyik a jobb?
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 09:34
A digitális világban minden évhozzájárulunk az adatok soha nem látott mértékű növekedéséhez. Mindennapjainkat olyan digitális tartalmak töltik meg, mint a családi fotók, fontos munkadokumentumok vagy éppen a videojátékok mentései. Az adatok biztonságos és kényelmes tárolása egyre kiemeltebb feladattá válik. Vajon 2026-ban a felhőalapú tárolás vagy a hagyományos, helyi megoldások nyújtják a praktikusabb megoldást?
Vásárló Napelem otthonra: hogyan használható fel hatékonyan a megtermelt energia?
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 18:14
A háztartások energiafelhasználásának tervezésekor egyre fontosabb szempont a villamosenergia-költségek kiszámíthatósága és a rendelkezésre álló energia minél tudatosabb felhasználása. A napelemes rendszerek lehetőséget teremtenek arra, hogy a háztartás saját maga termeljen villamos energiát a napsugárzásból. 
Vásárló Takarítson meg időt és pénzt a munkahelyi kávézással
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 11:49
A pörgős munkahelyi környezetben a napi koffeinadag nélkülözhetetlen lehet, mégis sokan tapasztalják, hogy egy kávé megszerzése bonyodalmakat okoz. Az irodában való elindulás, a kávézó soraiban való várakozás, majd a visszaút nem csupán időigényes, hanem a munka folyamatosságára is negatívan hat. Ezt a kihívást megoldhatja egy hordozható kávéfőző, amely néhány perc alatt finom eszpresszót készít az asztalára, éppen úgy, ahogy Ön szereti.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG