4p
Az év végi ünnepi időszakban idén is jelentősen megnő az élelmiszerboltok forgalma. Abban nincs meglepetés, hogy még mindig a pezsgő, a virsli és a lencse a legnépszerűbb élelmiszer szilveszterkor Magyarországon, de úgy tűnik, a vásárlók kezdenek észhez térni, és egyre inkább a minőségi termékeket választják az MTI által megkérdezett áruházláncok szerint.
Szilveszteri házibuli 1973-ban. Fotó: Fortepan / Erky-Nagy Tibor

A CBA szerint nagyobb lesz az idei buli, mint a tavalyi

A szilveszter előtti napokban az átlagoshoz képest megnő az üzletek forgalma, de ez a növekedés nem olyan kiugró, mint a karácsonyi időszakban - mondta az MTI-nek Fodor Attila, a CBA Kereskedelmi Kft. kommunikációs igazgatója. Az év utolsó napjaiban főként a hagyományosan az óév búcsúztatásához kapcsolódó termékek értékesítésénél figyelhető meg jelentős bővülés, a különféle szeszes italokból, virslifélékből, malachúsból, chipsekből vesznek a megszokottnál többet a vásárlók.

A kommunikációs igazgató elmondta azt is, hogy az idén karácsonykor 3-5 százalékkal volt nagyobb a CBA-lánc boltjainak forgalma a tavalyinál, ennek alapján arra számítanak, hogy a szilveszteri forgalom is meghaladja majd az előző évit.

A magyar, a drága és a háromliteres - koccintunk?

Van ebből háromezer literes is?Tudtad? A világ legnagyobb borosüvegét Svájcban készítették el 2014-ben. A Guinness Rekordok Könyve szerint 4,17 méter magas, 1,21 méter az átmérője, és 3 094 liter bort töltöttek bele.

Az Auchan Magyarország Kft. az MTI megkeresésére arról tájékoztatott, hogy tapasztalataik szerint sok vásárló választ hazai pezsgőket, illetve borokat az ünnepléshez, és folyamatosan nő a felső kategóriás italok, valamint a nagy üveges kiszerelések iránti érdeklődés. Az áruházlánc ezért az idei ünnepi szezontól a legnépszerűbb pincészetek boraiból 1,5 és 3 literes palackokat is kínál. A vásárlók kedvencei a tokaji, a szekszárdi vörös, illetve a villányi borok, amelyek már november közepétől igen keresettek.

Az év végi vásárlási szokások változásai közül az Auchan azt emelte ki, hogy míg korábban csak az újév köszöntéséhez választottak pezsgőt a vevők, addig az idén ez az ital már egyre több karácsonyi asztalon is helyet kapott.

A dekorációs termékek között a legnépszerűbbek a papírtrombiták, a szerpentinek, a konfetti ágyúk és a lufik, emellett az áruházlánc eldobható tányér-, illetve pohárválasztékkal is készült - jelezte az Auchan.

Az éves pezsgőnk majdnem a felét megisszuk egyetlen buliban

A Tesco-Global Áruházak Zrt. tájékoztatása szerint decemberben a pezsgők forgalma hatszorosára, a virsliké tizenötszörösére, a lencséé nyolcszorosára nő üzleteikben. Pezsgőből az ünnepi időszakban értékesítik az éves forgalom 40 százalékát. Az áruházlánc is azt tapasztalja, hogy a vásárlók egyre inkább a minőségi termékeket választják, a legkeresettebbek a hazai pezsgők. Az alkoholmentes gyerekpezsgőből az éves forgalom 60 százalékát adják el szilveszter előtt.

Az áruházakban kapható 90 féle virsliből várhatóan több mint 500 tonnát ad el a Tesco, a decemberi forgalom 55-60 százalékát a két ünnep között értékesítik. A vásárlók egyre inkább a közép- és felsőkategóriás virsliket keresik, a legnépszerűbbek a frankfurti- és juhbeles baromfivirslik, de folyamatosan nő a kereslet a sertésvirslik iránt is.

A majonéz, mustár, ketchup és torma forgalma több mint háromszorosára nő, a pékáruk forgalma 30 százalékkal ugrik meg szilveszter előtt, leginkább fehér kenyér, zsemle és sajtos stangli kerül ilyenkor a bevásárlókosarakba - közölte a Tesco.

Szilveszter előtt a sós snackek, illetve a chipsek iránti kereslet is megugrik. Az Intersnack Magyarország Kft. (Chio) adatai szerint Magyarországon a különböző snackekből a teljes fogyasztás évi 30 ezer tonna, ebből 5000 tonna decemberben fogy el.

Mi szívja fel azt a rengeteg piát? Chips helyett a ropira esküszünk

Tudod egyébként, hogyan találták fel a chipset? Az egész állítólag egy elégedetlen vásárlóval kezdődött - itt írtunk róla >>

Chipsből harmadával többet vesznek a vásárlók a nyári hónapokhoz képest, a krékerek, perecek és pálcikák keverékéből készülő sós mixek forgalma pedig még ennél is jobban, 50 százalékkal ugrik meg a téli ünnepek idején.

A magyar snackpiac sajátossága, hogy az európai átlagnál jóval kisebb hányadot hasít ki belőle a burgonyachips és jóval nagyobbat a lisztből sütött snack (sóspálcika, perec, kréker). Az egy főre eső chips-fogyasztásban a 24. helyen állnak a magyar fogyasztók a vizsgált 29 európai ország listáján, a ropi-, perec- és krékerfogyasztásban viszont 7. helyen - közölte az Intersnack Magyarország.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló A boltokban is megfizetjük az extrém időjárás árát – megvannak az árrésstop legnagyobb vesztesei
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 10:18
A magyar kiskereskedelem tavaly 20 290 milliárd forintos forgalmat ért el, mellyel ismét növekedési pályára került, bár a régióhoz képest továbbra is lemaradásban van – derült ki az MBH Bank Ágazati Kitekintő rendezvénysorozatának legfrissebb eseményén. A szakértők szerint a fogyasztás szerkezete hazánkban folyamatosan átrendeződik: egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a szolgáltatások – miközben a vásárlások kétharmadát már bankkártyával fizetjük. Az élelmiszerárakat egyre inkább globális – köztük extrém időjárási – tényezők mozgatják, de az ágazatra erős hatást gyakorolnak az árrésstopok is, melyek felgyorsították az élelmiszer-szaküzletek-piacvesztését.
Vásárló Pénzügyminisztérium: nincs napirenden az árrésstop kivezetése
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 11:26
Bár az Országos Kereskedelmi Szövetség szerint nyár végéig ki kellene vezetni az árrésstopot, a Magyar Nemzeti Bank közlése szerint pedig egy ilyen döntés nem dobná meg az inflációt, a Tisza-kormány egyelőre nem mer hozzányúlni az Orbán-kormány egyik sokat vitatott döntéséhez.
Vásárló Értékálló otthonok: milyen szempontok alapján érdemes tervezni?
Márkázott tartalom | 2026. június 24. 07:25
Az ingatlanpiacon gyakran hallani, hogy egy jó elhelyezkedésű lakás vagy ház hosszú távon is megőrzi az értékét. A lokáció valóban meghatározó tényező, de korántsem az egyetlen. Egy otthon értékállóságát az is jelentősen befolyásolja, hogy mennyire tud alkalmazkodni az idő múlásával a változó igényekhez, mennyire praktikus a kialakítása és milyen minőségben készült el. Azok a döntések, amelyek az építkezés vagy felújítás során elsőre csupán kényelmi szempontnak tűnnek, évekkel később komoly értéknövelő tényezővé válhatnak.
Vásárló Már a piaci áron tankoló autósok járnak jól a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. június 22. 16:50
Kedden nem változnak az árak.
Vásárló Dokumentumkezelés könnyedén: a hatékony iratrendezés titka
Márkázott tartalom | 2026. június 19. 10:18
Az irodai munka során gyakran találkozunk azzal a kihívással, hogy egy sürgős feladat kapcsán fontos iratokat kell előkeresni. Megtörtént már, hogy pont a szükséges dokumentum volt elrejtve a papírhalom között? Ezt a helyzetet azonban könnyedén kezelhetjük megfelelő iratrendezési eszközökkel, melyek nagyban megkönnyítik mindennapjainkat.
Vásárló Tiszta esszenciák a mindennapokban: illóolajok jelentősége
Márkázott tartalom | 2026. június 18. 12:36
Az illóolajok évezredek óta kísérik az emberi civilizációt, számtalan kultúra vette már észre előnyös tulajdonságaikat. A természetesség iránti igény, úgy tűnik, sosem csökken. Az illóolajok a természet ajándékai, amelyek különféle növényekből, például virágokból, levelekből vagy gyümölcsök héjából nyerhetők ki. 
Vásárló Miért fontos iparág a duguláselhárítóké Budapesten?
Márkázott tartalom | 2026. június 17. 10:10
A nagyvárosi élet egyik sajátossága, hogy a legtöbb ember természetesnek veszi azokat a rendszereket, amelyek nap mint nap biztosítják a kényelmet. Megnyitjuk a csapot, használjuk a zuhanyzót, leengedjük a mosogatót vagy a WC-t, és ritkán gondolunk arra, hogy milyen összetett háttérrendszer működik azért, hogy mindez problémamentesen történjen.
Vásárló Ittas vezetés: hogyan alakulnak a következmények?
Márkázott tartalom | 2026. június 16. 09:56
Az ittas járművezetés a közlekedési bűncselekmények közül az egyik leggyakoribb eset, és nem véletlenül számít ennyire súlyosnak az elítélése. Az alkoholfogyasztás jelentősen rontja a reakcióidőt és a döntéshozatali képességet, amely végzetes következményekkel járhat az utakon. 
Vásárló Telekvásárlás kisokos: trendek és lehetőségek
Márkázott tartalom | 2026. június 15. 10:02
A telekvásárlás különleges élmény, ami alapos felkészülést igényel. Akár magánszemélyként, akár beruházóként gondolkodunk egy terület megvásárlásán, fontos, hogy tisztában legyünk a friss trendekkel és lehetőségekkel. Az ingatlanpiac jelenleg rendkívül változatos képet mutat, hiszen a városi és vidéki telkek iránti igény eltérő mértékben növekszik.
Vásárló Ne dobd ki a nagypapa pufajkáját! A szovjet idők holmijai luxuscikké váltak 2026-ra
Elek Lenke | 2026. június 13. 14:16
Kincset érő pufajkákról és mackónadrágokról ír az orosz sajtó. Az orosz fiatalok, akik nosztalgiával gondolnak a Szovjetunióra, egyre gyakrabban öltöznek a nagymama és nagypapa szekrényéből elővadászott ruhákba. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG