4p
Idáig csak itthon jelölték narancssárga és diabetikus felirattal az ilyen élelmiszereket, de ezt július 20-tól – egy EU-s rendelkezés egységesítési szándéka folytán - Magyarországon megszüntetik. A változás a fogyasztók számára kihívást jelent, hiszen az ezen időpont után gyártott termékek esetében csak az élelmiszercímkén feltüntetett részletes adatokból tájékozódhatnak.

A változás a gyártókat és a vásárlókat, köztük több százezer cukorbeteget is érinti, ezért különösen fontos felhívni a fogyasztók figyelmét, hogy ne megszokásból vásároljanak, hanem fokozottan figyeljék az élelmiszer címkézésében feltüntetett információkat – írja a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal.

Nagyon oda kell figyelni

A csecsemők és kisgyermekek számára készült, a speciális gyógyászati célra szánt, valamint a testtömeg-szabályozás céljára szolgáló, teljes napi étrendet helyettesítő élelmiszerekről szóló 609/2013/EU Európai Parlament és Tanács rendelet előírásait 2016. július 20-tól kell alkalmazni, mely rendelet teljes egészében kötelező és közvetlenül alkalmazandó valamennyi tagállamban.

Bár ez nehézséget jelent az allergiások számára, egy másik uniós változtatás így is segítséget jelenthet! >>>

Ez az új, specifikus csoportoknak szánt élelmiszerekről szóló rendelet megszünteti a különleges táplálkozási célú élelmiszer fogalmát, és új keretet hoz létre, amelynek általános rendelkezései csupán néhány jól ismert és pontosan meghatározott olyan élelmiszer-kategóriára vonatkoznak, amelyek nélkülözhetetlenek bizonyos élettani állapotok esetén és/vagy elengedhetetlenek a lakosság egyes jól meghatározott, veszélyeztetett csoportjainál a táplálkozási igény kielégítéséhez.

A rendelet az alábbi élelmiszer-kategóriák tekintetében állapít meg általánosságban összetételi és tájékoztatási követelményeket:

- anyatej-helyettesítő és anyatej-kiegészítő tápszerek;

- feldolgozott gabonaalapú élelmiszerek és bébiételek;

- speciális gyógyászati célra szánt élelmiszerek;

- testtömeg-szabályozás céljára szolgáló, teljes napi étrendet helyettesítő élelmiszerek

A cukorbetegek július 20. után a tápértékjelölésből és bizonyos tápanyag-összetételre vonatkozó állításokból (pl. alacsony cukortartalmú, cukormentes, hozzáadott cukrot nem tartalmaz) tájékozódhatnak majd egy adott élelmiszer szénhidrát- és cukortartalmáról.

A kötelező tápértékjelölésnek a következőket kell tartalmaznia:

- energiatartalom és

- zsír- és telítettzsírsav-tartalom,

- szénhidráttartalom,

- cukortartalom,

- fehérjetartalom, valamint sótartalom.

Az engedélyezett tápanyag-összetételre vonatkozó állítások például:

1. ENERGIASZEGÉNY

Az állítás, amely szerint az élelmiszer energiaszegény, csak akkor alkalmazható, ha a termék energiatartalma nem haladja meg a 40 kcal (170 kJ)/100 g határértéket a szilárd anyagok esetében, vagy a 20 kcal (80 kJ)/100 ml határértéket a folyadékok esetében. Asztali édesítőszerek esetében a határérték 4 kcal (17 kJ)/adag, amely mennyiség 6 g szacharóz (körülbelül 1 teáskanál szacharóz) édesítő hatásának felel meg.

2. CSÖKKENTETT ENERGIATARTALMÚ

Az állítás, amely szerint az élelmiszer csökkentett energiatartalmú, csak akkor alkalmazható, ha az energiaérték legalább 30 %-kal csökkentett, azon tulajdonság(ok) feltüntetésével, amely(ek) által az élelmiszer teljes energiatartalma csökken.

Az allergiások sorsa is könnyebb, nem lesz több véletlenül lecsúszó rohamot okozó falat. >>>

3. ENERGIAMENTES

Az állítás, amely szerint az élelmiszer energiamentes, csak akkor alkalmazható, ha a termék energiatartalma nem haladja meg a 4 kcal (17 kJ)/100 g határértéket. Asztali édesítőszerek esetében a határérték 0,4 kcal (1,7 kJ)/adag, amely mennyiség 6 g szacharóz (körülbelül 1 teáskanál szacharóz) édesítő hatásának felel meg.

4. ALACSONY CUKORTARTALMÚ

Az állítás, amely szerint az élelmiszer alacsony cukortartalmú, csak akkor alkalmazható, ha a termék cukortartalma nem haladja meg az 5 g/100 g határértéket szilárd anyagok esetében, vagy a 2,5 g/100 ml határértéket folyadékok esetében.

5. CUKORMENTES

Az állítás, amely szerint az élelmiszer cukormentes, csak akkor alkalmazható, ha a termék cukortartalma nem haladja meg a 0,5 g/100 g, illetve a 0,5 g/100 ml határértéket.

6. HOZZÁADOTT CUKROT NEM TARTALMAZ

Az állítás, amely szerint az élelmiszer nem tartalmaz hozzáadott cukrot, csak akkor alkalmazható, ha a termék nem tartalmaz hozzáadott mono- vagy diszacharidokat vagy egyéb, az édesítő hatása miatt használt élelmiszert. Amennyiben az élelmiszer természetes módon tartalmaz cukrokat, a címkén a következő állítást kell szerepeltetni: „TERMÉSZETES MÓDON ELŐFORDULÓ CUKROKAT TARTALMAZ”.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Stabilitás és kiszámíthatóság: négy hónapig nem emelkednek az árak a dm-ben
PR | 2026. október 13. 15:53
A mindig megéri tartós ár stratégiának köszönhetően az árak a dm-ben négy hónapig nem emelkednek, ez biztonságot és kiszámíthatóságot jelent a vásárlóknak. A drogéria folyamatosan újra gondolja a pozícióját, stratégiájuk alapja a hatékonyság és a szinergiák kihasználása, amely által egyszerre tudnak magas minőséget és kedvező árakat biztosítani.
Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben. 
Vásárló Nem hiszünk a szemünknek: tovább estek az élelmiszerárak, újabb rekordot döntött az Árkosár
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. október 6. 05:44
Immár tizenegyedik hónapja csökkennek éves összevetésben az élelmiszerárak a hazai boltokban a Privátbankár Árkosár-felmérése szerint. Az előző havi rekord után októberben újabb történelmi mélypontra került az éves árindex: ekkora áresést a közel 20 éve futó cikksorozatunk történetében még nem mértünk. Már csak az a kérdés, mikor jelenti be a kormány az árrésstop végét. Megnéztük azt is, melyik élelmiszer meddig használható fel, és miért nem érdemes túl hamar a kukába dobni.
Vásárló Kompakt erő egy kis dobozban
Márkázott tartalom | 2026. október 5. 18:29
A Mac mini már régóta közkedvelt választás az Apple-felhasználók körében. Kompakt és elegáns kialakításával zárt környezetében is kényelmesen elfér, miközben az Apple eszközökhöz méltó teljesítményt nyújt. De vajon mire érdemes figyelni, ha Mac mini vásárlására adjuk a fejünket? Milyen szempontok alapján lehet kiválasztani az ideális modellt?
Vásárló Önazonos képpel az önéletrajz sikeréért
Márkázott tartalom | 2026. október 4. 18:23
A mai munkaerőpiacon a hatékony önéletrajz dolgozik az Ön javára már az interjú előtt. Az egyik kulcselem az arckép, amely sokak szemében csupán kiegészítő, valójában azonban döntő tényező, amikor a munkaadók eldöntik, kit hívjanak be személyes találkozóra. De miért is lényeges egy fotó az önéletrajzban? Bemutatunk néhány tippet, amelyek segítségével hatásos CV-kép készíthető.
Vásárló A vendéglátóipar átalakulása: stílus és funkció harmóniája
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 18:17
A vendéglátóipar ma már a folyamatos fejlődés színtere, amelyben a belsőépítészeti megoldások kiemelt helyet foglalnak el. Az éttermek, kávézók és bárok nemcsak finom ételeiket kívánják népszerűsíteni, hanem az odalátogatók élményét is fokozzák az esztétikusan berendezett terek segítségével. E rendkívül fontos szempontok figyelembevételével a vendégtér kialakítása kulcsfontosságúvá vált. Míg a gasztronómiai élmények kelteik fel a vendégek érdeklődését, a hangulatos környezet az, ami maradásra bírja őket.
Vásárló Felhőalapú tárolás vs. helyi megoldások: melyik a jobb?
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 09:34
A digitális világban minden évhozzájárulunk az adatok soha nem látott mértékű növekedéséhez. Mindennapjainkat olyan digitális tartalmak töltik meg, mint a családi fotók, fontos munkadokumentumok vagy éppen a videojátékok mentései. Az adatok biztonságos és kényelmes tárolása egyre kiemeltebb feladattá válik. Vajon 2026-ban a felhőalapú tárolás vagy a hagyományos, helyi megoldások nyújtják a praktikusabb megoldást?
Vásárló Napelem otthonra: hogyan használható fel hatékonyan a megtermelt energia?
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 18:14
A háztartások energiafelhasználásának tervezésekor egyre fontosabb szempont a villamosenergia-költségek kiszámíthatósága és a rendelkezésre álló energia minél tudatosabb felhasználása. A napelemes rendszerek lehetőséget teremtenek arra, hogy a háztartás saját maga termeljen villamos energiát a napsugárzásból. 
Vásárló Takarítson meg időt és pénzt a munkahelyi kávézással
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 11:49
A pörgős munkahelyi környezetben a napi koffeinadag nélkülözhetetlen lehet, mégis sokan tapasztalják, hogy egy kávé megszerzése bonyodalmakat okoz. Az irodában való elindulás, a kávézó soraiban való várakozás, majd a visszaút nem csupán időigényes, hanem a munka folyamatosságára is negatívan hat. Ezt a kihívást megoldhatja egy hordozható kávéfőző, amely néhány perc alatt finom eszpresszót készít az asztalára, éppen úgy, ahogy Ön szereti.
Friss
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG