3p
Alaposan átalakítja nyaralási szokásainkat idén a terrorfenyegetettség, a Szallas.hu előfoglalási adatai és friss kutatása alapján nemtől és kortól függetlenül megfontoltabban választunk úti célt. A legtöbb magyar vendégről valószínűleg Törökországnak kell lemondania, miközben tovább nőhet a belföldi turizmus, azon belül is leginkább a Balaton forgalma.
(Fotó: 123rf.com)

A terror árnyékában tervezzük utazásunkat idén – derült ki a Szallas.hu friss, 2016 nyarára vonatkozó előfoglalási adataiból, valamint az ezzel párhuzamosan készített online kutatásából: 10 megkérdezettből 9-et befolyásol, és körültekintőbbé tesz a terrorfenyegetettség a nyaralási célpont kiválasztása kapcsán.

Az óvatosság ráadásul nemtől és kortól függetlenül gyakorlatilag egyforma mértékben megfigyelhető, ennek eredményeként a magyarok idén olyan klasszikus nyaralóhelyeket utasítanak el, mint például Törökország.

Horvátország vagy Balaton?

Azok körében, akik idén nyáron külföldre látogatnak, egyértelműen Horvátország a legnépszerűbb, minden 4. válaszadó ide tervezi nyaralását. A horvát tengerpart közkedveltségét egyedül a Balaton képes felülmúlni: a kutatásban részt vevők kétharmada nyilatkozott úgy, hogy ha nyáron vízpartra vágyik, akkor szívesebben utazik a Balatonra, mint a horvát tengerhez.

A legnépszerűbb városok az előfoglalások darabszámát tekintve belföldön Siófok, Balatonfüred, illetve Zamárdi, míg Horvátországban Crikvenica, Medulin és Zadar.

Ezen a nyáron tehát a Balaton és Horvátország még nagyobb magyar vendégseregre készülhet. A kimagasló kereslet ugyanakkor az átlagárak növekedésében is lecsapódik, a horvát szálláshelyek 11, míg a balatoniak átlagosan 15 százalékkal lesznek drágábbak az idei csúcsszezonban. Ennek is köszönhető, hogy a déli szomszédainknál az előfoglalások 90 százaléka, míg a belföldiek közel fele a családok számára gazdaságos és kényelmes megoldást kínáló apartmanokra vonatkozik.

Húsvétkor Budapest, Eger és Hajdúszoboszló lesz a legvonzóbb

Ami pedig a közelgő húsvéti hosszú hétvégét illeti, a Szallas.hu statisztikái szerint sorrendben Budapest, Eger, Hajdúszoboszló, Miskolctapolca, Siófok, Gyula és Hévíz számíthat a legnagyobb ünnepi vendégseregre. Az átlagos márciusi hétvégéhez képest közel háromszorosára növekvő vendégforgalom jelentős része wellness-szállodában várja a nyuszit. A vendégek távozáskor átlagosan 47 ezer forintot fizetnek majd, s minden ötödik SZÉP-kártyával teszi ezt.

TOP 5 ország, ahová nem utazunk idén nyáron

1. Törökország

2. Egyiptom

3. Görögország

4. Tunézia

5. Szíria

TOP 5 belföldi nyaralási helyszín az előfoglalások alapján

1. Siófok

2. Balatonfüred

3. Zamárdi

4. Balatonlelle

5. Balatonboglár

TOP 5 horvát nyaralási helyszín az előfoglalások alapján

1. Crikvenica

2. Medulin

3. Zadar

4. Vir

5. Bibinje

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Magyar szakmai partnert választott a dán bajnok: együttműködésre lép a BioTechUSA és a Brøndby IF
PR | 2025. július 29. 12:52
Legendás dán labdarúgó egyesület felkészülését segíti idéntől a BioTechUSA: a tisztán hazai tulajdonú étrendkiegészítők gyártásával és forgalmazásával foglalkozó cégcsoport Dánia egyik legmeghatározóbb futballklubja, a Brøndby IF hivatalos táplálékkiegészítő partnere lett.
Vásárló Csütörtökön lesz némi mozgás a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2025. július 23. 11:13
Csak az egyik üzemanyagfajta ára változik.
Vásárló Veszélyes kínai csomagok szivárognak Magyarországra is? Megkongatták a vészharangot
Privátbankár.hu | 2025. július 20. 10:21
Aggasztó híreket hozott az uniós biztos.
Vásárló Többet nem nyúl bele a kormány az üzemanyagok árába Magyarország szomszédjában
Privátbankár.hu | 2025. július 14. 17:36
Elengedik a horvát intézkedést.
Vásárló Summer Colors 2025 – a paletta, ami uralni fogja a gardróbunkat
PR | 2025. július 14. 11:54
Már javában tombol a nyár, a napfény szinte minden reggel biztos pontként köszönt minket, és a hosszú, meleg esték magukkal hozzák a szabadság, a könnyedség és az önkifejezés vágyát. A ruhatárunk ilyenkor természetesen átalakul – ahogyan mi is. Nem véletlen, hogy minden nyárnak megvannak a maga színei, amelyek nemcsak a kifutókon, hanem a mindennapjainkban is határozott jelenlétet követelnek. A 2025-ös szezon palettája egyszerre vibráló, friss és mégis klasszikusan kifinomult. Mi pedig boldogan öltöztetjük fel a stílusunkat ezekbe az árnyalatokba – mert ez a nyár rólunk szól.
Vásárló A 2025-ös év színtrendjei: a barna és a Mocha Mousse hódítása
Márkázott tartalom | 2025. július 13. 11:30
Ahogy múlnak az évek, a színtrendek új lendületet vesznek, alkalmazkodva az aktuális divatigényekhez. Mire számíthatunk 2025-ben? A szakértők egy új divatos színt jeleznek előre: a Mocha Mousse-t. Vajon hogyan alakíthatja át ez a finom nevű árnyalat a babakocsi piacot? A sötétbarna visszahódítja régi helyét, új lehetőségeket nyitva meg.
Vásárló Modern iroda, régi szokások: miért nyomtatunk még mindig?
Márkázott tartalom | 2025. július 13. 10:33
A legtöbb munkahely ma már digitális, vagy legalábbis annak tűnik. Felhőalapú dokumentumok, online megbeszélések, digitális aláírás. Azt gondolnánk, a nyomtatók ideje lejárt. Ennek ellenére még mindig ott búgnak a sarkokban, és napi szinten használatban vannak. De miért nyomtatunk a modern irodában, amikor papír nélkül is hatékonyak lehetnénk? És vajon mit árul el ez a szokás a vállalati működésről?
Vásárló A Spar zöld jövőt épít mindannyiunkért
PR | 2025. július 8. 15:13
Tudtad, hogy bevásárlás közben is tehetsz a bolygóért? A Spar fenntarthatósági programjaival minden apró lépés számít – és ebben te is részt vehetsz.
Vásárló Várt a tankolással? Ennek nem fog örülni
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 16:38
Enyhén emelkedhetnek az árak.
Vásárló Ettől féltünk: visszatért a két számjegyű áremelkedés a boltokba
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2025. július 7. 05:42
Második hónapja újra drágul a családi nagybevásárlás a hazai hipermarketekben, három hónap szünet után visszatért a két számjegyű drágulás is az élelmiszer-fronton. A Privátbankár Árkosár-felmérés megnézte, hol tart most az árrésstop, mennyibe kerül a dinnye és az alkoholmentes bor.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG