2p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

A bőrszkennelő mesterséges intelligencia a jövőben komoly segítséget nyújthat a betegeknek.

Különleges segítséget adhat az egészségügyben a mesterséges intelligencia megjelenése, egy fiatal amerikai mérnök ugyanis olyan szoftvert alkotott, amely képek alapján képes megállapítani az emebrek bőrén levő rosszindulatú elváltozásokat – írja a Bloomberg. Az algoritmus alapja az ún. neourológiai háló, amely az emberi gondolkodáshoz hasonlatos folyamatokon keresztül elemzi a környezetét. A program a Google-re feltöltött képeket veszi alapul, az első tesztelések szerint ráadásul máris hasonlóan jó eredményeket ért el a bőrváltozások felismerésében, mint a 21 dermatológusból álló tesztcsoport.

Fordulat a munkahelyeken: robotokhoz járhatunk állásinterjúra?

Egy orosz startup cég mesterséges intelligenciával könnyítené a munkaerő-felvételt. Tovább >>>

A fejlesztőnek nincs orvosi előképzettsége, a tervek szerint a programot hamarosan az okostelefonunkon is viszont láthatjuk és egy egyszerű fotóval megvizsgálhatjuk magunkat. A fejlesztéseket szakmai szempontból felügyelő bőrgyógyász szerint ez a technológia a jövőben felgyorsíthatja a bőrbetegségek azonosítását és osztályozását, ami jelentősen csökkenti az erre fordított időt az orvosoknál. Bár a bőrszkennelő mesterséges intelligencia komoly segítség lehet, a szakmai közösség szerint továbbra is a biopszia tekinthető a legmegbízhatóbb módszernek.

Általánosságban az emberek sikeresebben azonosítják az ilyen problémákat, de az egészségügy digitalizációjába fektető cégek szerint hamarosan fordulhat a kocka. Egy ilyen program ugyanakkor nem veszélyezteti a bőrgyógyászok megélhetését, az USA-ban csaknem 5 millió embernek van szüksége kezelésre valamilyen bőrproblémával kapcsolatosan, ezzel szemben jelenleg alig 12 ezer dermatológus dolgozik Amerikában.

Soha többé nem lesz dugó és halál az utakon? Tények és tévhitek

Több előadás is foglalkozott a budapesti SMART konferencián a mesterséges intelligencia, az autózás és önvezető autózás, a közlekedés jövőjével, amelyek számos tényt megerősítettek és tévhitet megcáfoltak a témával kapcsolatban. Amit biztosra tudunk: elkerülhetetlenül jön az önvezető autók kora, és gyökeresen átalakítja az életünket és városainkat. Részletek >>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Nagy öröm érte az Aldi vásárlóit
Privátbankár.hu | 2025. október 21. 08:14
Megduplázza az online vásárlás elérhetőségét.
Vásárló Egyre jobb magyar autósnak lenni
Privátbankár.hu | 2025. október 20. 09:49
Megint csökkentek az üzemanyagok átlagárai, a dízelről pedig újabb jó hír érkezett.
Vásárló Olyan boltokat jelentett be a Lidl Magyarország, amilyeneket még nem láttunk
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 16:20
Október közepétől egy mozgó üzletté alakított kisbusszal járja körbe az országot a Lidl.
Vásárló Nem csak akkor érdemes szervizbe menni, ha baj van
Márkázott tartalom | 2025. október 13. 10:09
Sokan csak akkor keresnek autószervizt, amikor már világít a hibajelző, esetleg furcsa hangokat ad ki a motor. Pedig a rendszeres karbantartás nemcsak a hibák megelőzésére jó, de segít abban is, hogy az autó hosszabb távon megbízható maradjon. Egy jól karbantartott jármű ritkábban hagy cserben, kevesebb váratlan költséget okoz, és az utazás is nyugodtabb vele. A szervizbe járás tehát nem csak a műszaki vizsga előtti kapkodásról szólhat, hanem egy tudatos, előrelátó hozzáállásról is.
Vásárló Töltsd le az 5 éves MySPAR appot – spórolj és nyerd meg az új Peugeot 2008-at!
PR | 2025. október 9. 10:03
Születésnapját ünnepli a MySPAR app, amit már több mint félmillióan használnak nap mint nap. Most a hetente frissülő digitális kuponok többsége akár 30% kedvezményt ad, a nyereményjáték fődíja pedig egy vadonatúj Peugeot 2008!
Vásárló Energiatakarékos hűtők 2025-ben: mennyit spórolhat egy A-osztályos modell?
PR | 2025. október 7. 13:44
A háztartások energiafogyasztásának jelentős részét a folyamatosan üzemelő készülékek adják. Közülük is a hűtőszekrény az, amely a nap 24 órájában működik, így választása hosszú évekre meghatározza a villanyszámlát. 2025-ben az energiahatékonyság már nemcsak környezetvédelmi kérdés, hanem egyre inkább pénzügyi döntés is: egy A-osztályos modell éves szinten tízezreket hagyhat a családi kasszában.
Vásárló Őszi hajtrendek: a legdivatosabb frizurák ebben a szezonban
Márkázott tartalom | 2025. október 7. 10:20
Az őszi időszak mindig kiváló lehetőséget ad arra, hogy kicsit megújítsa magát, akár egy új frizura segítségével. 
Vásárló Eldobja a „csodafegyverét” a kormány a választásokig? Kizártnak tűnik
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2025. október 7. 05:37
Már nem csak tavalyhoz képest drágább a nagybevásárlás: két hónap után újra emelkedésnek indultak az élelmiszerárak a hipermarketekben. Az viszont jó hír, hogy az éves drágulás tempója legalább egy kicsit újra lassult. Elképzelhetetlennek tűnik az árrésstop november végi kivezetése a Privátbankár Árkosár legfrissebb eredményei alapján.
Vásárló A hatékonyság titka: modern higiéniai megoldások
Márkázott tartalom | 2025. október 6. 10:12
Gondolta volna, hogy a tisztaság mennyire fontos szerepet játszik a vállalatok hétköznapjaiban? Akár szállodák, akár kórházak működtetése a cél, a megfelelő higiéniai rendszerek kialakítása nemcsak a komfortérzetet növeli, hanem közvetlenül befolyásolja a gazdasági teljesítményt is. 
Vásárló Motorkerékpár vásárlása lízinggel?
Márkázott tartalom | 2025. október 5. 13:40
Bizony erre is van lehetőség, de természetesen itt a részletekre kiemelten figyelni kell. Kevesen tudják, de több típusa is elérhető a lízingnek, a nyílt végű kifejezetten vállalkozók, cégek számára érheti meg, mivel még áfalevonásra is lehetőség van, így kevesebb kamatot kell visszafizetni.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG