3p
Kezdődik a téli időszámítás, ami azt jelenti, hogy most vasárnap éjjel 3 órakor kell visszaállítani az órákat 2 órára. Az óraátállítással a magyar fogyasztók nagyjából évente négy-ötmilliárd forintot takarítanak meg villamosenergia költségeikből. Ugyanakkor egy friss kutatás szerint az emberek többsége egyszerűen eltörölné az óraátállítást és az azzal járó nehézségeket.

Idén október 30-án, vasárnap éjjel 3 órakor visszaállítjuk vekkereinket 2 órára. Bár már az 1980-as évek előtt is több alkalommal bevezették a nyári időszámítást, innentől kezdve állítjuk át rendszeresen az órát, mégpedig energia-megtakarításra hivatkozva. Nyáron ugyanis a nappalok megnyújtásának köszönhetően később kapcsoljuk fel a villanyt.

A Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. évek óta méri és elemzi az óraátállítás körüli napok fogyasztási adatait. Ezekből látszik, hogy az óraátállítással évi mintegy 100-120 ezer megawattóra villamos energiát spórolunk, ami megfelel egy közepes magyar város éves fogyasztásának. Az óraátállítás haszna a környezetvédelemben is látható: az alacsonyabb fogyasztás kevesebb károsanyag-kibocsátással jár. A villamosenergia-megtakarítás jellemzően a háztartásokban, az építkezéseken, a hosszan nyitva tartó intézményekben és szolgáltatóknál, valamint a középületek díszkivilágításánál jelentkezik.

Nem kérünk az óraátállításból

Egy friss kutatás szerint 5 magyarból 4 feleslegesnek tartja az óraátállítást. Az ellenzők táborának kétharmada a fix nyári időszámítás híve, 23 százalékuk a téli időszámításra állna át, míg 13 százalékuk az időzónaváltást támogatná, melynek keretében a greenwichi középidőhöz nem 1, hanem 2 órát adna.

Kérdés: Ön megszüntetné az óraátállítást? Forrás: Szallas.hu
A válaszadók fele a biológiai egyensúly felborulását, valamint a nehézkes átállást említi elsődleges problémaként. A téli időszámítás ellenzőinek fő érve a korai sötétedés: 10 emberből 4 számára a korai órákban jelentkező sötétséghez rossz közérzet társul, a résztvevők kétharmada pedig ilyenkor munka után már nem is nagyon megy a szabadba.

A válaszadók fele egyetértett azzal, hogy az óraátállítás utáni napokban csökken a munkakedve, így végső soron a hatékonyságán is csorba esik. A fáradékonyság mellett a félelemérzet is erősödik a korai sötétségben. A kutatásról további részleteket itt talál >>>>

A Jobbik a nyárira állna át

Nemrég a Jobbik egyik országgyűlési képviselője az óraátállítás megszüntetésére vonatkozó határozati javaslatot nyújtott be az Országgyűlésnek, amelyet a költséghatékony termeléssel és a lakosság mentális egészségének javulásával indokolt. Az indítvány szerint a jövőben a nyári időszámítás lenne a kötelező.

Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkaáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) főtitkára szerint azonban politikai indítvány helyett a Magyar Tudományos Akadémia bevonásával, tudományos tényekkel alátámasztott tanulmányt kellene készíteni az óraátállítás ügyében.

Változnak a menetrendek is

Az átállás érinti a MÁV és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) egyes járatait is. A Mávinform tájékoztatása szerint az óraigazítás néhány nemzetközi és belföldi vonatot érint, emiatt a menetrendet nem kell módosítani. Erről itt olvashat bővebben >>>>

Van, ahol fellázadtak az óraátállítás ellen

A Spanyolországhoz tartozó Baleári-szigetek parlamentje határozatot fogadott el, amelyben azt kéri, hagyják meg nekik a nyári időszámítást és ne kelljen hét végén átállítani az órákat. Csahogy van egy kis gond... Részletek >>>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Visszatérés az iskolába: bevásárlás, ami megkönnyíti a gyerekeknek az új tanévet
PR | 2025. augusztus 14. 16:34
Az iskolapadba való visszatérés egyáltalán nem kell, hogy a nyári vakáció utáni első hidegzuhany legyen. Ha tudatosan készülünk, a bevásárlás nemcsak praktikus feladat, hanem közös, vidám program is lehet a gyerekekkel. Hiszen egy jól kiválasztott felszerelés nem csupán használati tárgy, hanem inspiráció is: egy kényelmes, ergonomikus hátizsák, egy színes, rendszerezett tolltartó vagy egy kreatív írószer képes arra, hogy már az első tanítási napon mosolyt csaljon a gyerekek arcára. Egy ilyen előkészület nemcsak megkönnyíti az átállást, hanem izgalommal és várakozással tölti meg a tanévkezdést.
Vásárló Környezettudatos címkenyomtatás: fenntarthatóság minden vonalkóddal
PR | 2025. augusztus 14. 15:17
A klímaváltozás vitathatatlan tény, ahogy az is, hogy a környezeti terhelésben a vállalkozások nem fenntartható működése is fontos szerepet játszik. Nem csoda, hogy egyre több iparágban ismerik fel, hogy változtatni kell. Nem kivétel a címkézési szektor sem, hiszen a különféle címkék előállítása jelentős ökológiai lábnyomot hagy maga után. A jó hír az, hogy az újgenerációs címkéknek köszönhetően van lehetőség a változtatásra, mutatjuk, hogyan!
Vásárló Nyaralni indul? Van egy fontos hírünk, ha tankolni akar
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 13. 14:21
Részben csökkennek az árak. 
Vásárló Élelmiszerhorror: két éves csúcson az árak
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 8. 19:51
Nem hozott jó híreket a FAO.
Vásárló Most végre könnyebb levegőt venni: fordulat a családi nagybevásárlásnál
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2025. augusztus 7. 05:44
Közel egy éve nem látott szintre mérséklődött az élelmiszer-infláció a hipermarketekben a Privátbankár legújabb Árkosár felmérése szerint. A családi nagybevásárlás költségei kedvező irányba mozdultak el, az élelmiszerárak növekedésének üteme lassult: a júliusi két számjegyű áremelkedés augusztusra egy számjegyűre szelídült. Augusztus 20-hoz közeledve kíváncsiak voltunk, hogy mennyiért adják az áruházláncok a kenyeret, illetve mennyibe kerülhet a lekvárfőzés.
Vásárló CBD olaj: egészség és pénzügyi tudatosság egy üvegben
Márkázott tartalom | 2025. augusztus 3. 10:39
A pénzügyi világban gyakran halljuk, hogy a jó befektetés hosszú távon térül meg, és ez az elv bizony az egészségünk esetében is érvényes. A CBD olaj vásárlásánál nem csupán az árra kell figyelnünk, hanem arra is, milyen hatóanyag-tartalmat, tisztaságot és minőséget kapunk a pénzünkért.
Vásárló Stabil beruházás hosszú távra – a jövőbiztos energiagazdálkodás alapjai
Márkázott tartalom | 2025. augusztus 2. 15:30
A pénzügyi tervezésben egyre fontosabb szerepet kapnak azok a döntések, amelyek egyszerre csökkentik a kiadásokat és mérséklik a működési kockázatokat. A megújuló energiába történő beruházás, különösen ipari szinten ma már nem kísérlet, hanem tudatos lépés a hosszú távú stabilitás felé.
Vásárló Minőségi és tartós teraszburkolatok előnyei
Márkázott tartalom | 2025. augusztus 2. 13:27
Sokan álmodnak arról, hogy egy szép és időtálló teraszon pihenhessenek. Az építészetben és lakberendezésben komoly szerepet kapnak azok a burkolatok, amik biztosítják a kültéri tér kellemes megjelenését. Ez vajon elérhető?  
Vásárló Hogyan intézheted el egyszerűen a céges autók műszaki vizsgáztatását?
Márkázott tartalom | 2025. augusztus 2. 09:25
Ha céges autóid vannak, ismerős lehet a helyzet, amikor a műszaki vizsgák időpontjait próbálod nyilvántartani. 
Vásárló Állítsuk össze használt ruhákból a gardróbunkat!
Márkázott tartalom | 2025. augusztus 2. 09:15
Régebben élt egy olyan tévhit az emberek fejében, hogy csak az jár használt ruhában, akinek nincs pénze másra. Ezért a second hand termékeket sokan el is utasították. De az is gyakran előfordult, hogy eltitkolták a beszerzési forrást még akkor is, ha egy igazán különleges darabról volt szó.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG