2p
Megfelel az elemzői várakozásoknak az, hogy elindult felfelé az infláció.

 

 

Elemzők szerint a várakozásoknak megfelelően alakult júniusban az adat, amely az év végéig 2,5-3 százalékra gyorsulhat.

Németh Dávid, a K&H vezető elemzője szerint decemberben már 3 százalék körül lehet az infláció, az idei éves átlagban pedig a fogyasztói árak emelkedése 0,5 százalék körül alakulhat.

Barczel Vivien és Ürmössy Gergely, az Erste Bank elemzői úgy látják, hogy 0,3 százalék lehet az idén az átlagos ráta, decemberben akár 2,5 százalékig gyorsulhat a mutató. A jegybank lazítási ciklusa a végéhez közeledik, de ezt nem a gyorsuló infláció, hanem a görög adósságtárgyalások miatt elromlott hangulat okozhatja.

Így folytatódhat

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője a maginfláció ugyanakkor 1,3%-ról 1,2 százalékra mérséklődött, ami továbbra is az árnyomás hiányára utal. Az idényáras termékek miatt az élelmiszerárak 1,4 százalékkal emelkedtek, 3,6 százalékkal drágultak a szeszes italok és dohányáruk, emellett 0,1 százalékkal nőttek a ruházkodási cikkek, 0,8 százalékkal a tartós fogyasztási cikkek, valamint 1,9 százalékkal a szolgáltatások árai.

Az egyéb cikkek ára 2,3 százalékkal csökkent, ezen belül 7,3 százalékkal lettek olcsóbbak az üzemanyagok, a háztartási energia ára pedig 2,7 százalékkal mérséklődött. A következő hónapokban 0,5-0,8% között mozoghat az infláció, majd bázishatások miatt októberben 1%, decemberben 2% fölé kerülhet az árak növekedési üteme, így idén 0,4 százalékos, jövőre pedig 2,5 százalékos átlagos inflációra számítunk, amire a sertéshús áfájának csökkentése minimális lefelé mutató kockázatot jelent. Mivel az infláció középtávon továbbra sem éri el a 3 százalékot, az MNB kismértékben tovább csökkentheti az alapkamatot.

Az alapkamat alakulását azonban jelentősen befolyásolhatják a nemzetközi, ezen belül is leginkább a görög események, így nem zárható ki a további kismértékű kamatcsökkentés, de a kamatok tartása sem. Amennyiben lecsendesedik a nemzetközi hangulat, legfeljebb további két, 0,1 százalékos kamatvágás lehetséges, míg a nemzetközi hangulat romlása esetén egyelőre leállhat a kamatcsökkentés. A kamatokat azonban a jövő év végéig alacsonyan tarthatja az MNB, így legkorábban jövő ősszel várunk kisebb kamatemelést.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Ne dobd ki a nagypapa pufajkáját! A szovjet idők holmijai luxuscikké váltak 2026-ra
Elek Lenke | 2026. június 13. 14:16
Kincset érő pufajkákról és mackónadrágokról ír az orosz sajtó. Az orosz fiatalok, akik nosztalgiával gondolnak a Szovjetunióra, egyre gyakrabban öltöznek a nagymama és nagypapa szekrényéből elővadászott ruhákba. 
Vásárló A NEO Construct új szintre emeli a hazai generálkivitelezést emberközpontú és integrált szemlélettel
PR | 2026. június 8. 12:52
A NEO Property Services több mint 25 éves szakmai tapasztalatára épülő NEO Construct mára önálló márkaként vált a hazai generálkivitelezési piac dinamikusan fejlődő szereplőjévé. A vállalat a fit-out projektektől a teljes körű generálkivitelezésig kínál komplex megoldásokat, miközben a mérnöki precizitást, a fejlesztői szemléletet és az emberközpontú működést egyaránt a fókuszba helyezi.
Vásárló Személyre szabott óvodai- és bölcsődei berendezési megoldások
Márkázott tartalom | 2026. június 6. 08:54
Az óvodai és bölcsődei intézmények berendezésekor alapvető szempont a megfelelő bútorok kiválasztása. Az esztétikum mellett a funkcionalitás is fontos: a bútoroknak könnyen hozzáférhetőnek, biztonságosnak, valamint tartósnak kell lenniük. Ön vajon átgondolta már, milyen megoldások léteznek ezen a speciális területen?
Vásárló Gondoltál már az energiatakarékos tetőablak előnyeire?
Márkázott tartalom | 2026. június 5. 10:39
Ha felújítasz vagy építkezel, biztosan eszedbe jutott már, milyen lenne energiát megtakarítani a tetőtéri ablakok segítségével. Ezek az ablakok nem csupán fényt árasztanak otthonodba, hanem hőenergiát is közvetítenek. Télen jól jön a nap melege, de nyáron inkább távol tartanád a forróságot. 
Vásárló A rendszeres fizikai aktivitás előnyei
PR | 2026. június 4. 18:34
Az egészségi állapot hatékony fenntartásához elengedhetetlen a rendszeres fizikai aktivitás. A digitális technológiák fejlődésével jelentősen megnőtt a számítógép előtt végzett munka aránya, ami az ülő életmód kialakulásához vezet. Emellett a modern élet ritmusa nagy mennyiségű stresszel jár, ami tovább rontja az egészséget. Romlik a vérkeringés, az izmok gyengülnek, és már egy rövidebb séta is nehézséget okozhat az ember számára, különösen azoknak, akik mindig tömegközlekedéssel vagy saját autóval közlekednek.
Vásárló Gondoltál már az energiatakarékos tetőablak előnyeire?
Márkázott tartalom | 2026. június 4. 12:04
  Ha felújítasz vagy építkezel, biztosan eszedbe jutott már, milyen lenne energiát megtakarítani a tetőtéri ablakok segítségével. Ezek az ablakok nem csupán fényt árasztanak otthonodba, hanem hőenergiát is közvetítenek. Télen jól jön a nap melege, de nyáron inkább távol tartanád a forróságot. 
Vásárló Mesterséges intelligencia oktatás gyakorlati szemlélettel
Márkázott tartalom | 2026. június 4. 11:32
A mesterséges intelligencia (AI) már nem csupán a jövő ígérete, hanem a mindennapjaid része lehet. Képzeld el, hogy az AI nem a nagyvállalatok kiváltsága, hanem bárki számára elérhető, aki szeretné optimalizálni munkafolyamatait, például tartalomgyártásban vagy napi adminisztrációs teendőkben. Az AI-témájú oktatási anyagok fontos eszközök lehetnek abban, hogy ne csak megértsd, hanem hasznosítsd is a technológia előnyeit.
Vásárló Tökéletes növényválasztás a kert egészségéért
Márkázott tartalom | 2026. június 3. 12:17
A kert növényeinek kiválasztása sokkal összetettebb folyamat, mint elsőre gondolhatnád. Talán te is tapasztaltad már, hogy egy rosszul kiválasztott növény mennyi gondot okozhat. A kert szépségének megőrzése és fejlődő növényállomány kialakítása érdekében fontos, hogy körültekintően dönts a beszerzésükről. De mi alapján hozhatsz jó döntést?
Vásárló Miért érdemes figyelni a jegybanki alapkamat változását?
Márkázott tartalom | 2026. június 3. 11:24
A pénzügyi hírekben rendszeresen szóba kerül a jegybanki alapkamat, mégis sokan csak annyit tudnak róla, hogy hatással van a hitelekre és a megtakarításokra. Valójában ennél jóval szélesebb szerepet tölt be a gazdaságban, hiszen számos pénzügyi és jogi számítás alapját is képezheti. Éppen ezért érdemes tisztában lenni azzal, hogy milyen helyzetekben lehet jelentősége.
Vásárló Mi okozza a garatgyulladást?
Márkázott tartalom | 2026. június 2. 14:05
A garatgyulladás (pharyngitis) egy gyakori egészségügyi probléma, ami okozhat torokfájást, kaparó érzést, illetve egyéb kellemetlen tüneteket. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG