2p
Messze nem az a legnagyobb probléma az önvezető autóknál, hogy megtanuljanak eljutni A-ból B-be. Ami igazán nagy kihívást jelent a fejlesztőknek az, hogy a gép döntést tudjon hozni egy adott szituációban arról, hogy megéri-e ártania az utasainak. A baj ott kezdődik, hogy még az ember sem tud helyesen dönteni ilyenkor. Az MIT összegyűjtötte azokat a helyzeteket, amikor lehetetlen jó döntést hozni.

Tegyük fel, hogy az önvezető autóddal elkerülhetetlen a baleset. Két kimenetel jöhet szóba: vagy meghal egy csecsemő, egy rabló és egy nő, vagy meghal egy férfi, egy nő és egy nyugdíjas. Figyelembe veheted, hogy az első kimenetel szereplői a piros lámpa ellenére léptek a zebrára - ilyen és ehhez hasonló kérdéseket tesz fel az MIT tesztje, amelyből kiderül, milyen viselkedést várunk el a mesterséges intelligenciától extrém szituációkban, amelyek halálesettel is járnak.

A feladat csak annyi, hogy eldöntsük, melyik kimenetel az elfogadhatóbb számunkra, de figyeljünk oda: a tesztben választanunk kell szabálytalankodók, idősek-fiatalok, fittebbek és túlsúlyosak, gyerekek és felnőttek, illetve magas és alacsony társadalmi státuszú emberek élete között.

A Science egy tanulmányt is megjelentetett, amelyben szintén hasonló kérdéseket tettek fel a vizsgált alanyoknak. Ebből kiderült, hogy a többség inkább az utilitariánus, haszonelvű megközelítés alapján döntött, azaz még akkor is a halálesetek minimalizálására törekedett, ha a sofőr is életét veszítette. Amikor azonban arról kérdezték az alanyokat, hogy milyen kocsit vásárolnának, a válaszadók többsége döntött amellett az autó mellett, amely elsősorban az utasait védi a balesetektől.

Az önjáró autók lassan már elérhető közelségbe kerülnek, és már baleset is volt. Érdemes tehát mihamarabb elgondolkozni, hogy te milyen autóban mernél utazni és milyen döntéssel értenél egyet? A választ ne tartsátok magatokban, várjuk kommentben!

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló 10 spórolási tipp, amit bárki könnyedén bevezethet a mindennapokban
PR | 2025. szeptember 30. 11:11
A spórolás sokaknak egyet jelent a lemondással, pedig valójában apró szokásokról van szó. Ha kicsit tudatosabban figyelünk a mindennapi döntéseinkre, a hónap végén sokkal több pénz maradhat a zsebünkben. Nem kell drasztikus változtatásokat tennünk, elég, ha néhány kisebb lépést fokozatosan beépítünk az életünkbe.
Vásárló Esedékes egy tankolás? Ennyibe kerül most a benzin és a gázolaj
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 18. 13:14
Jó hír, hogy nem változik sem a benzin, sem a gázolaj nagykereskedelmi ára pénteken.
Vásárló Legalább rossz hírt nem kaptak a magyar autósok
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 11. 12:11
De jót sem.
Vásárló Régi kazetták: felbecsülhetetlen emlék, pontosan meghatározott érték
Márkázott tartalom | 2025. szeptember 9. 11:57
Nem is olyan régen ki gondolta volna, hogy a VHS kazetták csillaga egyszer leáldozik majd. Az ilyen kazettákon őrzött emlékek felbecsülhetetlen értéket képviselnek, de technológiai akadályok miatt egyre nehezebben válnak hozzáférhetővé – ami érthető okokból kétségbeejtő lehet.
Vásárló Miért fontos a hőkamerás vizsgálat házfelújítás előtt?
Márkázott tartalom | 2025. szeptember 8. 14:38
Egy lakás vagy ház felújítása előtt az alapos tervezés nélkülözhetetlen. A hőkamerás vizsgálat az egyik legjobb módszer, amely révén pontosan láthatóvá válnak az épület hőveszteségi pontjai. 
Vásárló A székhelyhasználat jogcímét igazoló okirat jelentősége
Márkázott tartalom | 2025. szeptember 8. 14:27
Gondolt már arra, miért elengedhetetlen, hogy egy vállalkozás a bérbe vett ingatlanra vonatkozó jogviszonyt írásban is igazolni tudja? 
Vásárló Hogyan tüntesd el a nikotin- és beázásfoltokat a falról?
Márkázott tartalom | 2025. szeptember 8. 11:27
Képzeld el, hogy frissen festett falra tekintesz. Minden nagyszerűen néz ki, de néhány nap múlva észreveszed, hogy a régi, makacs foltok újra megjelennek. Az ilyen problémák igazán bosszantóak, hiszen a beázás nyomai, a dohányfüst okozta sárgás elszíneződések vagy egy konyhai baleset után ottmaradt korom foltjai rendre visszatérnek. 
Vásárló A frontok hatása a szervezetünkre
Márkázott tartalom | 2025. szeptember 8. 11:06
Talán nincs is olyan ember, akit ne viselne meg az állandó időjárás-változás. Ki az ízületeiben érzi, ha jön a melegfront, ki fejfájástól szenved, ha hidegebbre fordul az idő. A kellemetlen tünetek befolyásolják a közérzetet, de a napi feladatok elvégzésére is kihathatnak – akár a munka során is teljesíthetünk rosszul, amely anyagi következményekkel is járhat.
Vásárló Van, ami 50-60 százalékkal drágább, mint tavaly – ennyibe kerül most a családi nagybevásárlás
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2025. szeptember 8. 05:49
Hajszál híján ismét két számjegyű áremelkedést tapasztalt éves szinten a hazai hipermarketekben a Privátbankár Árkosár-felmérése – 38 ezer forintba kerül egy átlagos családi élelmiszer-nagybevásárlás, ez valamivel kevesebb, mint augusztusban. Szélsőséges árváltozásokat találtunk: a frissen meghosszabbított árrésstopos termékek között komolyabb csökkenést is mértünk, más termékeknél viszont 50-60 százalékos éves drágulás is előfordul.
Vásárló A bagel titka és varázsa
Márkázott tartalom | 2025. szeptember 5. 10:33
Gondoltál már arra, honnan származik a bagel, ez a népszerű reggeli finomság? A pékáruk rajongói bizonyára örömmel hallják, hogy a bagel Budapesten is hódít.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG