3p
Az Apple fejlesztői konferenciáján, a WWDC-n a legújabb szoftveres vívmányait mutatja be. Jön a zene streaming és az új operációs rendszer.
A régi és az új modellek is stabilabban működhetnek. MTI Fotó: Kallos Bea

 

Az elmúlt időszakban többnyire minden az Apple Watchról, a gyártó okosórájáról szólt, így szinte alig lehetett tudni, hogy min dolgoznak Tim Cook emberei a cupertinoi műhelyben. Ahogy azonban közeledett a szokásos konferencia időpontja, úgy derült ki egyre több minden. Bár az Apple Steve Jobs vezetésével kényesen figyelt arra, hogy a meglepetés-faktor maximális kiaknázása miatt minden titokban maradjon a bemutatók előtt, újabban már az új készülékekről szóló pletykák is igaznak bizonyultak, így talán fogadhatunk is arra, hogy lesz

Apple streaming zeneszolgáltatás

Ezt ugyanis maga a Sony Music ügyvezető igazgatója, Doug Morris kotyogta el egy interjúbeszélgetésen vasárnap. A hír annyira nem meglepő azok után, hogy az Apple tavaly megvette a Dr. Dre zenész által óriásira felfuttatott Beats márkát, amely eszközöket és zenestreaming szolgáltatást is működtet. Idő kérdése volt csak, hogy az Apple mikor alakítja át és dobja ki. Az Apple egyszer már megreformálta a zenehallgatást, amikor elindította az iTunes Music Store-t, amelynek legnagyobb újítása az volt, hogy sikerült rávenni a kiadókat és zeneszerzőket: adják el egyenként a dalaikat, egységesen egy dollárért.

A helyzet most más, ugyanis a cég felzárkózik a piacon és megvívná a csatáját a legnagyobb streaming szolgáltatóval, a Spotify-jal, amely ezen a területen uralja az amerikai piac 86 százalékát. A Wall Street Journal értesülései szerint az Apple havi 10 dollárért adná a korlátlanul hallgatható zenét, és hajlandó lenne ezért beáldozni a korábbi, 1 dollár/szám modellt, ugyanis várhatóan nem lesz ingyenes változat.

Új iOS

Míg a korábbi években inkább új funkciókat pakolásztak bele a mobilos operációs rendszerbe, most eljöhet a ráncfelvarrás ideje: meglehetősen sok hibát produkál a legfrissebb iOS, kifejezetten a régebbi készülékeken, így megérett már egy combosabb javítócsomag, ami feltehetőleg nagyobb stabilitást és kevesebb újdonságot hoz.

De azok közül az egyik lehet a tömegközlekedési vonalak integrálása az iOS Maps applikációba. Az egyik legfájóbb pont az Apple útvonaltervezőjével kapcsolatban ennek hiánya volt.

Írtunk arról, hogyan akarja elindítani a Google a keresésreformot a Google Now szolgáltatással. Valószínűleg hasonló eszközt mutat ma be az Apple, "Proactive" néven: a kezdőképernyő bal oldalán kapjuk majd a helyzetünkhöz, időhöz és applikációkhoz tartozó legrelevánsabb információkat.

Android készülékeken már régóta van, iPad-re viszont most jöhet el a megosztott képernyős multitasking, így egy kijelzőn tudunk majd több appot használni.

Új OS X

Megkapja a ráncfelvarrást az Apple másik operációs rendszere, az OS X-is, amely szintén a stabilitásra megy rá idén, kevesebb funkcióval és nagyobb iOS szinkronnal.

Apple TV

A New York Times értesülései szerint az új változat még nincs ugyan kész, de valószínűleg hallhatnak a fejlesztők néhány új információt az Apple TV-ről, amely két éve nem esett át nagyobb átalakításon. Az új verzió - ha lesz egyáltalán - beépített Sirivel és hangvezérléssel jöhet. Állítólag azonban még nagyon messze áll az Apple a tartalomszolgáltatókkal való megegyezéstől.

Apple Watch hírek

Szabaddá teszi a fejlesztők számára az Apple Watch hardverért a vállalat: sokkal gyorsabb és használhatóbb applikációkat lehet így lefejleszteni. Hozzáférhetőek lesznek a szenzorok és az óra koronája is, ehhez pedig hétfőn közli az útmutatókat az Apple.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Szédítő ütemben cserélik le az autóikat a magyarok
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 08:36
Márciusban a DataHouse adatai szerint 13 648 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami a valaha mért harmadik legnagyobb havi érték, és több mint 30 százalékos bővülést jelent a tavaly márciusi 10 491-es mennyiséghez képest.
Vásárló Remek hírt kapott a választások előtt az Orbán-kormány a boltokból
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. április 7. 05:43
Az árrésstop előtti árak kikerültek a bázisból, mégis szépen csökkent éves összehasonlításban is a családi élelmiszer-nagybevásárlás ára. A Privátbankár Árkosár-felmérés szerint 19 hónapja nem látott mélypontra csökkentek az árak a hipermarketekben a választások hónapjában – és úgy tűnik, nem (csak) az árrésstop miatt lett olcsóbb az élelmiszer.
Vásárló Sok millió adag ételt mentett meg egy magyar ételmentő startup
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 09:46
A Munch magyar fejlesztésű élelmiszermentő platform 2020. évi alapítása óta mintegy 8 milliárd forint értékű élelmiszert mentett meg, ami körülbelül 6,5 millió adag ételnek felel meg. Az applikáció letöltéseinek száma megközelíti az 5 milliót, míg a partnerek száma a magyar és a három külföldi piacon elérte a 8 ezret.
Vásárló Látásromlás: miért érdemes időben felismerni és mit tehetünk ellene?
Márkázott tartalom | 2026. április 4. 10:18
A látás romlása az egyik legzavaróbb élmény, amivel szembe kell néznünk. Gyakran észre sem vesszük, mennyire megnehezíti mindennapjainkat, míg nem hunyorogva próbáljuk olvasni a képernyőn megjelenő adatokat vagy az éttermek menüit. 
Vásárló Megbízható szórólapok: hogyan készíts igazán hatásos reklámanyagot?
Márkázott tartalom | 2026. április 3. 11:20
Bár a digitális korszakban élünk, a hagyományos marketingeszközök, mint a szórólapok, továbbra is helyet követelnek maguknak. Az ilyen anyagok hatékonyan érik el a potenciális ügyfeleket, amennyiben kreatívan tervezték őket. 
Vásárló Vezetési élmény ajándékba
Márkázott tartalom | 2026. április 3. 10:25
Eszedbe jutott már valaha, hogy mennyire hasznos ajándék lehet egy vezetéstechnikai tréning? A legtöbben klasszikus meglepetésekre gondolnak, mint a parfümök vagy a könyvek, ugyanakkor egy ilyen élmény ajándéka hosszú távon megtérülhet. 
Vásárló Tetőmegoldások: a legjobb választás az otthonodnak
Márkázott tartalom | 2026. március 31. 11:18
Egy új ház építése során az egyik legnagyobb kihívás, hogy megtaláld a megfelelő tetőszerkezetet. Az esztétikai szempontokon túl számos más tényezőt is figyelembe kell venni, mint például a tartósságot és a funkcionalitást. Az egyedi igények és a helyi időjárási viszonyok szintén befolyásolhatják a döntést. Sokan nem is gondolnak erre, amíg nem szembesülnek vele az építkezés során.
Vásárló Táskás szem: honnan ered és mit tehetsz ellene?
Márkázott tartalom | 2026. március 31. 10:59
A szem alatti táskák gyakori bosszúságot okozhatnak, hiszen sokszor reggelente, a tükörbe nézve vesszük csak észre őket. De mi állhat a mögött, hogy ilyen jelenséget tapasztalsz? Ha eddig azt gondoltad, hogy csak időszakos hibákról van szó, ideje másként látni ezeket! 
Vásárló Megéri még napelemet telepíteni 2026-ban? Számok, amiket érdemes látni
Márkázott tartalom | 2026. március 26. 08:05
Az elmúlt években a napelemes rendszerek körüli diskurzus jelentősen megváltozott. A szaldó elszámolás kivezetése, az új szabályozási környezet és az energiaárak alakulása sokakat bizonytalanná tett: vajon még mindig jó befektetés a napelem, vagy már lecsengett a „napelem boom”?
Vásárló Lesznek, akik ismét nem ébrednek fel a rémálomból a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. március 25. 13:26
Újból emelkednek a piaci árak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG