2p
Szakértők szerint előre beárazzák a tulajdonosok a fejlesztést.

A Kelenföldi pályaudvar környékén épülhet meg Budapest új egészségügyi komplexuma, közismertebb nevén az új szuperkórház. Bár a kórház pontos helyszíne még nem ismert, azt – a tervek szerint 8-10 hektáron elterülő, több mint ezerágyas kórház tekintélyes területigénye miatt – ki lehet következtetni. Az OTP Értéktérképe alapján a szóba jöhető helyszínek közelében már ma is 350 ezer és 400 ezer forint között mozog az átlagos négyzetméterár.

Könnyen lehet, hogy Kelenföld hamarosan felzárkózik a kerület drágább területei mellé. Árnövekedésben már így is kiemelkedik Újbudából: míg a kerületben 2013 és 2016 között másfélszeresére nőttek a helyi négyzetméterárak, Kelenföldön az emelkedés a 60-70 százalékot is elérte.

„Amennyiben a várható fejlesztések megvalósulnak, tovább élénkülhet mind a lakócélú, mind a befektetési célú ingatlankereslet. A tulajdonosok már előre beárazzák a javuló életminőséget és az infrastruktúrát, a szépülő környezetet. Ezért a pályaudvar környékén és a Kelenföldi lakótelepen a kerületi átlagot továbbra is meghaladó, kétszámjegyű áremelkedés várható” – mondja Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője.

A szakértő hozzátette: a zömében panelövezet bővítésére egyelőre nincs szándék, de ha a kerületi fejlesztési tervek megvalósulnak, a lakócélú ingatlanállomány nagyobb ütemű bővítése is reális cél lehet.A keresletet jól jellemzi, hogy ezen a környéken akár egy délután alatt is el lehet adni a lakásokat. Vevők elmondásából derült ki, hogy a 4-es metró 2014-es átadása idején egy népszerűbb panellakáshoz egy időpontra olykor 6-7 jelölt is érkezett. Hamar akadt egy, aki letette a foglalót, míg a többiek mehettek tovább – egy hasonló ingatlanhoz.

Kelenföldi fejlesztésekA kormány a napokban többek közt a kiváló közlekedési viszonyokkal indokolta a Budai Egészségügyi Centrum helyszínéről való döntést. A Kelenföldi pályaudvar környéke közel fekszik az autópályákhoz, metróhoz, és a villamost is oda vezetik. Nem a szuperkórház lesz azonban az egyetlen fejlesztés a környéken. Kelenföldön mindennaposnak számítanak a nagyszabású felújítások: a Sasadi úti bevezető szakasz teljes közlekedési rekonstrukciója pár hónapja lezajlott, emellett készek a tervek egy helyi üzleti park és bevásárlóközpont építésére is.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Meglepetés az új lakáshitelnél: a vártnál kedvezőbb lett a program
Privátbankár.hu | 2025. július 3. 13:24
Megjelentek az első lakás vásárlását célzó új államilag támogatott konstrukció részletei. Szakértők szerint az Otthon Start program láncreakciót indíthat el.
Ingatlan Itt a várva várt fordulat az ingatlanpiacon
Herman Bernadett | 2025. július 1. 10:35
Júniusban már a vevők diktáltak az ingatlanpiacon. Enyhült a nyomás, már csak a megfizethető lakások iránt van élénk érdeklődés.
Ingatlan Kiderült, hol vannak a legolcsóbb vízparti nyaralók Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. június 24. 09:09
A nyaralóövezetekben, vízparti településeken lévő lakóingatlanok, nyaralók árai között is tetemes különbségek vannak az országon belül.
Ingatlan Zuhanó ingatlanárak, jogbizonytalanság, csökkenő likviditás az agglomerációban?
Sasvári Péter | 2025. június 23. 05:59
Komoly zavarokat okozhat az ingatlanpiacon a helyi önazonosság védelméről szóló törvény a Duna House szerint. Az intézkedés ugyanis bizonytalansági tényezőként jelenhet meg, és így ronthatja a vásárlási kedvet. De vajon mennyire forgatja fel az ágazatot a törvény?
Ingatlan Nem jó ötlet most panellakást venni
Privátbankár.hu | 2025. június 19. 11:17
Március és május között országosan átlagban 5,8 százalékot lehetett alkudni az eladott lakóingatlanok árából, azonban a paneleknél tovább szűkült a vevők mozgástere – derül ki az OTP Ingatlanpont adataiból.
Ingatlan Hitelből venne lakást? Akkor ennek most örülhet
Privátbankár.hu | 2025. június 4. 08:36
Amennyiben a szükséges önerő előteremtése nehézséget okoz, vagy a maximális finanszírozáshoz még így sem elegendő, megoldás lehet a pótfedezet bevonása.
Ingatlan Lakásválság: még többen költözhetnek ki Budapestről
Privátbankár.hu | 2025. május 29. 09:57
A budapesti lakáspiac élénkülése már 2024-ben beindult.
Ingatlan Tényleg annyiért mennek el az ingatlanok, amennyiért meghirdetik őket?
Natív tartalom | 2025. május 28. 08:19
Az elmúlt hónapokban sok szó esett arról, hogy az ingatlanpiacon az eladók ceruzája nagyon vastagon fog, a hirdetési árak alapján szárnyaló piacot kell látnunk. Érdekes kérdés, hogy ezt az optimizmust mennyiben követi a tényleges árszint. Valóban ilyen árakon kelnek el az ingatlanok, vagy a végső üzletek szerényebb szinteken köttetnek?
Ingatlan A jegybank nyomára akadt 300 milliárd forintnak, amit állampapírból vettek ki a magyarok
Privátbankár.hu | 2025. május 21. 17:54
Két negyedév alatt ennyit pakoltak át a befektetők állampapírból az ingatlanpiacra az MNB friss jelentése szerint. Meg is ugrottak az árak.
Ingatlan Hiába gyűlnek a felhők, jött egy jó hír is az ingatlanpiacról
Privátbankár.hu | 2025. május 20. 16:48
A kereskedelmi ingatlanok terén jó hírek érkeztek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG