1p
Az előző hónapban több mint négyezer fővel csökkent az Ausztriában foglalkoztatott magyar állampolgárok száma. Ennek oka főleg szezonális lehet, mert a határszélen és Bécsben folytatódott a növekedés, inkább a távolabbi, idegenforgalomban élen járó területeken volt jellemző a visszaesés.

Áprilisban 50 986 magyar állampolgár dolgozott Ausztriában az osztrák társadalombiztosítottak szervezete (Hauptverband der Österreichischen Versicherungsträger) adatai szerint, ez 4341 fővel kevesebb, mint márciusban volt. A hír pozitívnak is tűnhet a magyar gazdaság szempontjából, mert ekkora csökkenést az utóbbi bő egy évben egyszer sem mutat ez a statisztika, valószínűleg azonban nem erről van szó.

Egy éve is így volt

Tavaly áprilisban ugyanis szintén visszaesett a magyar munkavállalók száma, közel háromezer fővel (lásd grafikonunkat), ami akkor 6,5 százalékos mérséklődés volt, a mostani pedig 7,8 százalékos visszaesés. Tavaly azonban ezt a jelenséget csak annál nagyobb megugrás követte a rá következő hónapokban. Valószínűleg arról lehet szó, hogy sok honfitársunkat a turizmusban foglalkoztatnak, idényjelleggel, és a téli síszezon végeztével, a nyári szabadságok előtt nagy a mozgás ezen a munkaerőpiacon. (Hasonló holtszezon lehet október-novemberben is.)

Magyar dolgozók Ausztriában régiónként
Terület 2013. ápr. Vált*. (fő)
Ausztria össz. 50 986 -4341
Burgenland 10 408 517
Bécs 9 895 496
Alsó-Ausztria 12 560 1316
Tirol 5 374 421
Steierország 5 937 -307
Salzburg 1 311 -220
Felső-Ausztria 2 103 -2361
Karintia 2 602 -3433
Vorarlberg 796 -770
Forrás: Hauptverband der Österreichischen Sozialversicherungsträger. *Márciushoz képest

Erre utal a magyar munkaerő területi megoszlása is. A Magyarországgal határos Burgenlandban és Alsó-Ausztriában, valamint a közeli Bécsben áprilisban is nőtt a dolgozók száma (nagy részük vélhetően ingázó). A síturizmusban élen járó, a határtól távolabbi, magas hegyek között levő területeken pedig inkább csökkent a magyarok foglalkoztatása (lásd táblázatunkat).

Mikor előztük meg a törököket?

„A magyarok megelőzik a törököket” – ezzel a címmel jelent meg május elején az osztrák Kurier online cikke, a cikk szerint ez márciusban történt meg, más adatok szerint viszont már januárban. A 2011 májusi munkaerőpiaci nyitás óta 55 ezer munkavállaló érkezett az EU-hoz később csatlakozott országokból, ezzel számuk 128 ezerre nőtt - írják.

„Főleg Magyarországról jönnek, 40 százalékuk ingázó és főleg Kelet-Ausztriában dolgoznak szakmunkásként, segédmunkásként vagy szezonális munkaerőként a turizmusban, az építőiparban, vagy kölcsönzött munkaerőként” – teszik hozzá. Johannes Kopf, az AMS állami munkaközvetítő igazgatója szerint a munkaerő beáramlása meglepően pontosan megfelel a nyitás előtti becsléseknek. Akkor évente 20-25 ezer fővel számoltak.

Feltűnő a magyarok száma

„Ami feltűnő: Magyarországról majdnem kétszer annyian dolgoznak most itt, mint a nyitás előtt”. „Márciusban még a törököket is megelőzték”, és már csak a németek vannak többen, mint a magyarok – teszi hozzá az igazgató. A magyarok száma továbbra is havonta kétszámjegyű értékkel növekszik, a törököké ugyanakkor kissé csökkent.

A lengyel és szlovén munkavállalók bevándorlása is erős volt a nyitás óta, a csehek és szlovákok száma ugyanakkor elmaradt a várakozásoktól. Mindez a szakember szerint az egyes országok eltérő gazdasági fejlődésére vezethető vissza.

Nem szorítják ki, csak lecserélik

Olyat, hogy a külföldi bevándorlók kiszorítanák a hazai munkaerőt, a cikk szerint nem észleltek a Wirtschaftsforschungsinstitut (WIFO) nevű gazdaságkutató intézet szakemberei. Inkább az történik, hogy a rosszul képzett belföldi munkaerő helyét a jól képzett külföldi veszi át. A kelet-európaiak nélkül még égetőbb lenne a szakemberhiány a turizmusban – idézik Rainer Ribinget, az osztrák gazdasági kamata turisztikai ágazatának vezetőjét.

A belföldi munkaerő ugyanis szerinte nem elég mobil. Az osztrák munkavállalók szervezete, az Arbeiterkammer ugyanakkor arról panaszkodik, hogy az olcsó munkaerő lenyomja a béreket és a szociális juttatásokat.

Jöhet a román és bolgár áradat

Az osztrákok is tartanak a 2014. januártól a bolgárok és románok számára is bekövetkező újabb munkaerőpiaci nyitástól. A németek évi 100-180 ezer újabb bevándorlót prognosztizálnak, az osztrákok – már csak az ország mérete, a lakosság száma miatt is – ennek tizedét, 10-18 ezer munkavállalót. Jelenleg mintegy 30 ezer román és bolgár dolgozik szomszédunknál.

Az új hullám ellensúlyozására a harmadik országokból – azaz az EU-n kívülről – érkezők számának csökkentését tervezik – idézi a lap Rudolf Hundstorfer munkaügyi minisztert. Az újonnan csatlakozni készülő Horvátország esetében pedig szintén élni fognak azzal a jogukkal, hogy hét évig onnét is korlátozhatják a munkaerő-beáramlást.

Nem divat osztrák állampolgárságot szerezni?

Az osztrák statisztikai hivatal (Statistik Austria) jelentése szerint idén az első negyedévben 1662 személy kapta meg az osztrák állampolgárságot. Közel felük, 43 százalék Törökországból, Bosznia-Hercegovinából és Szerbiából származott. Jelentősebb volt még az oroszországi, koszovói, horvátországi, egyiptomi, iráni, romániai, afganisztáni és macedóniai származásúak száma is. Magyarország ebben a statisztikában nem szerepelt az első tízben.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
Karrier Orbán Viktor már csak a harmadik: hátrébb csúszott egy fontos listán
Privátbankár.hu | 2023. november 29. 18:13
A Politico idén is rangsorolta Európa legmeghatározóbb embereit.
Karrier Lesújtó véleménnyel vannak a főnökök a beosztottakról, de a másik oldalnak is van véleménye
Privátbankár.hu | 2023. november 16. 19:04
Egészen másként látják a munkahelyi képzéseket a beosztottak és a vezetők egy új amerikai felmérés szerint. Az előbbiek elvárják a munkahelyüktől, hogy ezekkel támogassa a karrierjüket, miközben az utóbbiak legyintenek a dologra.
Karrier Nincs még minden veszve az MSZP szerint
Privátbankár.hu | 2023. október 31. 16:01
Meghatározó erő akar maradni egy kormányváltás idején is a jelentősen meggyengült MSZP. Komjáthi Imrét, a párt társelnökét erről is kérdeztük az ATV napi adásában, fontos munkaerőpiaci és társadalmi kérdések mellett.
Karrier Megvan a Világbank új elnöke
Privátbankár.hu | 2023. május 3. 19:57
A Mastercard egykori vezérigazgatóját, Ajay Bangát választották a Világbank új elnökévé szerdán - közölte a washingtoni székhelyű pénzintézet.
Karrier Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. április 18. 10:18
A Klasszis Lapcsoport (Privátbankár.hu, Mfor.hu, Piac&Profit, Turizmus Online) Professzionális online Sales és Marketing vezetőt keres. Várjuk jelentkezésedet!
Karrier Milliárdos perben hallgatják ki a világ egyik legismertebb médiamágnását
Privátbankár.hu | 2023. január 19. 14:30
 A Fox tévécsatornákat tulajdonló Fox Corp. elnöke, Rupert Murdoch mehet a bíróságra.
Karrier Megvan a reptéri káosz első áldozata
Szakonyi Péter | 2022. szeptember 17. 14:44
Lemondott posztjáról a Schiphol vezérigazgatója, Európa legnagyobb légikikötőjének első embere az immár állandósult reptéri káosz miatt adta be felmondását. Amszterdam mellett London, Frankfurt és Párizs repterei is kaotikus helyzetben voltak a nyári csúcs alatt.
Karrier Óriási veszteség: román színekben folytatja Magyarország egyik legjobb sportolója
Privátbankár.hu | 2022. szeptember 4. 18:58
A sakkozó Rapport Richárd román színekben folytatja pályafutását - ezt a román szövetség jelentette be vasárnap.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG