3p
KKV
Bőven van hova fejlődnie a magyar tőkepiacnak ahhoz, hogy a cégek számára tömegesen jelenthessen finanszírozási forrást a tőzsde vagy egy tőkebefektetési alap. A változás azonban megkezdődött, az uniós források és az állami, jegybanki programok a háttérbe szorulására fel kell készíteni a magyar cégeket.

A szemlélet alakításával kezdenek, de azért a milliárdokat is hozzák

Nagy Márton, az MNB alelnöke, a Budapesti Értéktőzsde elnöke az EBRD és az NGM budapesti konferenciáján arról beszélt: Magyaroszágon jelenleg nagyon alacsony a tőzsdei cégek kapitalizációja, ezért a tőkepiac felfuttatását gyakorlatilag elölről kellett kezdenie a tőzsde új vezetésének. Az első lépés ezért a tőzsdével kapcsolatos gondolkodás megváltoztatása – az emberek, a cégek, a kormányzat fejében is „helyre kell tenni” a tőzsdét.

Amellett, hogy a gondolkodást alakítják, az idén elkezdett munka egyik állomása az is, hogy a tőkepiacra vonatkozó szabályozás változtatását kezdeményezték az NGM-nél, valamint külön platformot alakítanak ki a kkv-k számára a tőzsdén. Kezdeményezték a Széchenyi Tőkebefektetési Alap feltőkésítését, hamarosan létrejöhet a hazai kis- és középvállalkozások tőzsdei megjelenését elősegítő tőkebefektetésekre a Nemzeti Tőzsdefejlesztési Alap 20 milliárd forint tőkével.

Nem csak tőke kell, hanem eszköz is

A hazai tőkebefektetések elősegítéséhez nagyon fontos emellett az értékpapírosítás folyamata is – mondta Nagy Márton. (Ennek során jelzáloghitelek, más pénzügyi követelések fedezetként felhasználásával  eszközzel fedezett értékpapírokat hoznak létre.) A folyamatban ugyanis nem csak az a fontos, hogy a tőke rendelkezésre álljon, hanem az is, hogy a használható eszközök köre is bővüljön – ahogy Nagy Márton fogalmazott, jelenleg a kkv-hitelezést is nehezíti, hogy hiányos ez a háttér.

Miért nem mindegy, hogy a bankoktól vagy a tőzsdéről szereznek pénzt a cégek?

Banki finanszírozással nem oldható meg minden, kell a tőke típusú finanszírozás is. Bár a BÉT most még csak részben tölti be a gazdaságban azt a szerepet, amit betölthetne, de hosszabb távon ez a helyzet javulhat. Nemrég Svoób Ágnessel, az Equilor Befektetési Zrt. corporate finance üzletágának igazgatójával beszélgettünk a témáról >>

Rá kell ébreszteni a cégeket, hogy ami most van, nem az a normális

Ami a tőkepiacokat illeti, Magyarországon a kereslettel nincs probléma, sokkal inkább a kínálattal – véli Nagy Márton. Történelmi rekordszinten jár a BUX, a budapesti tőzsde az utóbbi időben a világ egyik legjobb teljesítményét nyújtja. Ha van tőzsdei kibocsátás, az sikeres – ezért növelni kell a számot. A BÉT ezért a kkv-szektorra fókuszál, olyan cégeket kerestek, akik készen állnának a tőzsdei bevezetésre. 50 ilyen vállalat vezetőjét keresték meg, hogy ismertessék a bevezetés előnyeit, megbeszéljék, mire van szükségük ahhoz, hogy a tőzsde előszobájába lépjenek.

Jelenleg furcsa mód az EU-források okoznak zavart a rendszerben – ha úgyis rendelkezésre áll az olcsó pénz,minek a tőzsdei tőkebevonás? – teszik fel a kérdést a vállalatok. Ez azonban nem tart örökké, közel az idő, amikor 2020-ban elzárulnak a csapok. A közpénz (uniós pénz, kormányzati pénz, jegybank finanszírozás) helyett magánforrásokra kell átállítani a cégeket. El kell magyarázni a kkv-knak, hogy ami most normális helyzetnek tűnik, az valójában éppenhogy abnormális.  Rá kell ébreszteni őket hogy hamarosan az lesz a normális, hogy piaci forrásokból biztosítsák a finanszírozást – ehhez pedig egy megerősített tőkepiac alkalmas terep lesz.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
KKV Kezdj újult erővel a nyári szabadság után!
Márkázott tartalom | 2023. június 27. 11:32
  Ha még most vagy csak a hosszabb lélegzetvételű nyaralás előtt, akkor minden bizonnyal minden munkával kapcsolatos témától a falnak mennél. Teljesen érthető módon érzed azt, hogy telítődtél, hiszen már javában az év második felében járunk, és a megfeszített munkatempóból még nem is igazán tudtál alább engedni.
KKV Vigye sikerre vállalkozását, alkalmazzon business mentort!
Natív tartalom | 2023. június 8. 10:01
A business mentor nem varázsló, ám mégis rendkívül fontos szerepet játszhat több, a hazai kkv-szektort rendkívüli mértékben érintő konfliktushelyzet kezelésében. Közreműködésével a vállalatok tulajdonosai és vezetői olyan külső támogatást kaphatnak, amely segíti őket a tudatosabb vállalatvezetésben és előmozdítja üzleti és személyes fejlődésüket. A Budapesti Gazdasági Egyetem rendhagyó szakirányú továbbképzéséről annak vezetőjével és egyik hallgatójával beszélgettünk.
KKV A K&H szerint az uniós pályázatok körüli zűrzavar nem ártott
Privátbankár.hu | 2023. május 24. 14:14
Az uniós pályázatok körüli bizonytalanság csak kismértékben vetette vissza a cégek bizakodását, mintegy felük továbbra is reálisnak tartja, hogy ilyen forráshoz juthat - közölte a K&H magyarországi mikro, kis- és középvállalkozások (kkv) bizalmi indexe első negyedévi eredménye alapján.
KKV Megnyitják a pénzcsapot a magyar cégeknek: milliárdokat érő bejelentést tett egy bank
Privátbankár.hu | 2023. május 10. 17:14
Jelentős beruházási hitelkeretről állapodott meg az UniCredit.
KKV Jó szakemberből gyenge vállalkozó lesz? – interjú
Natív tartalom | 2023. április 4. 12:02
Egerszegi Krisztián Jövőkép című könyvének megjelenése kapcsán készült interjúnk második részében beszélgetünk a vállalkozók 90 százalékáról, a magukat halálra hajszoló emberekről, és arról is, mit tanácsol a bölcs varázsló a gonosz sárkány legyőzéséhez.
KKV Jövőkép nélkül csak szenvedés lesz, nem sikercég – interjú
Natív tartalom | 2023. március 22. 10:07
Ami tíz évvel ezelőtt még működött a magyar cégek számára, az tíz év múlva egyáltalán nem lesz elegendő, avagy hamarosan megérkezik az üzleti regény arról, hogy miért kulcsfontosságú a hazai vállalkozók számára egy jól megformált jövőkép. Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM cégvezetőjével és a Cégépítők alapítójával beszélgettünk Jövőkép című könyve megjelenése előtt.
KKV Csak a bizonytalanság biztos a kisvállalkozásoknál
Privátbankár.hu | 2023. február 3. 16:24
A kormány új hitelprogramról döntött a Baross Gábor újraiparosítási program keretében. Az elszálló kamatok mellett ez komoly segítséget jelenthet a kisvállalkozások számára, amelyek helyzete meglehetősen bizonytalan lett az utóbbi időben. Az ATV Start vendégeként Perlusz László, a VOSZ főtitkára és kollégánk, Király Béla beszélt a hazai vállalkozások helyzetéről.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG