3p
Most, hogy lezajlott az amerikai elnökválasztás, az európai országok egy része is saját közelgő választásaira készül. Angela Merkel bejelentette, hogy jövőre negyedszer is indul a német kancellári posztért, és Franciaországban is lezajlott elnökjelölési forduló. Ennek során Francois Fillon korábbi miniszterelnök lett az egyik fő esélyes.

A francia jobbközép előválasztási fordulóján hét jelölt közül a közvélemény-kutatások szerint harmadik vagy negyedik helyre esélyes Fillon váratlanul az élre került, míg második helyen ugyancsak egy korábbi miniszterelnök, Alain Juppe végzett. A korábbi elnök, Sarkozy a harmadik helyre szorult, és ezzel kiesett a versenyből. Jövő vasárnap Fillon és Juppe mérkőznek az első helyért, és aki nyer, indulhat a jövő évi elnökválasztáson.

A Vaslady a példakép

Fillon komoly reformtervekkel rendelkezik, melyek leginkább az egykor népszerű brit miniszterelnök, a Vaslady, Margaret Thatcher intézkedéseire hasonlítanak. A jelenlegi 35 órás, kirívóan rövid munkahetet 39 órásra akarja növelni, a nyugdíjkorhatárt 65 évre emelni, és megszüntetni félmillió közalkalmazotti állást. A költségvetési kiadásokat 100 milliárd euróval akarja csökkenteni, 40 milliárdos adócsökkentést szeretne a vállaltoknak, és alkotmányosan tiltaná az előre tervezett költségvetési hiányt.

A múltat végképp eltörölni

Ezek nem szélsőséges lépések, tulajdonképpen csak azt az eltérést akarja megszüntetni, amiben Franciaország eltér a többi nyugat-európai országtól, vagyis a túlzott jóléti államot, az egyfajta francia szocializmust akarja megnyirbálni, mert ez akadályozza, hogy az ország úgy fejlődhessen, mint például Németország. Tulajdonképpen egy klasszikus konzervatív jobboldali programról van szó, melyet jobboldali elődei, mint például Sarkozy nem mertek meglépni.

Fillon 2007-ben lett miniszterelnök, tehát még a válság előtt, és még Sarkozyt is meglepte azzal a bejelentésével, hogy az ország lényegében a fizetésképtelenség közelében áll, miután nincs megfelelő, fenntartható költségvetési egyensúly. Ugyanez volt a helyzet 1979-ben Nagy-Britanniában, ahol már régóta húzódó strukturális problémákat kellett megoldani a gazdaságban, és miután ezeket Thatcher meglépte, Anglia nem volt többé gyengélkedő tag a fejlett gazdaságok között.

Tapasztalt és együttműködő

Fillon az amerikai választási eredményre is reflektált: szerinte mint jobboldali republikánusnak egyszerű lesz együttműködnie Trumppal, és úgy gondolja, hogy Vlagyimir Putyinnal is szót fog érteni. Többször hangoztatta, hogy szorosabb kapcsolatokat szeretne Oroszországgal és magával Putyinnal is, aki orosz miniszterelnök volt Fillon miniszterelnöksége idején. A Bloomberg szerint miközben mások a szíriai bombázások beszüntetésére szólítják fel az oroszokat, ő ezt zord, de hatékony pragmatizmusnak tartja.

Az elnökválasztáson az utolsó körben két jelölt közül lehet csak választani, így a jelenlegi állás szerint, mivel a szocialista Hollande népszerűsége alacsony, vélhetően a jobbközép jelölt fog megmérkőzni a Nemzeti Front jelöltjével, Marine Le Pen-nel. A most 62 éves Fillon politikai tapasztalatával (már 1981-ben bekerült a parlamentbe, a 90-es években több miniszteri posztja is volt, végül Sarkozy elnöksége alatt miniszterelnök volt) alkalmas lehet arra, hogy a franciák jobban bízzanak benne, mint szélsőséges ellenfelében.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Bárki is nyer vasárnap, gyorsan el kell kerülnie az újabb uniós eljárást
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 17:22
Fontos határidő érkezik a választások után: májustól már nem csak a jogállamisági eljárás, hanem a túlzottdeficit-eljárás oldaláról is fenyegetheti Magyarországot az uniós fejlesztési források teljes blokkolása. Bármelyik politikai erő is kerüljön hatalomra, az új kormánynak szembe kell néznie a választási osztogatás költségvetési következményeivel.
Makro / Külgazdaság Hatalmasat ugrott az amerikai infláció
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 15:30
Jelentősen gyorsult az infláció az Egyesült Államokban: márciusban 3,3 százalékra emelkedett az éves pénzromlás üteme a korábbi 2,4 százalékról – derül ki a friss adatokból. Az elemzői várakozások is hasonló szintet jeleztek, 3,3 százalékos értékkel számolt a piac.
Makro / Külgazdaság Brutálisan elszállt a költségvetési hiány március végére
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 12:36
Tavaly 11 hónap alatt sem adódott össze akkora államháztartási hiány, mint az idei év első három hónapja során. Csak a márciusi, egy hónapos hiány 1313,6 milliárd forint volt. 
Makro / Külgazdaság Elhalasztja az orosz olaj tilalmáról szóló rendelet bemutatását az Európai Unió
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 11:16
A jogszabály-tervezetnek most nincs elég politikai támogatása, ezért nem április közepén mutatja be az Európai Bizottság az orosz olaj importtilalmáról szóló uniós rendelettervet. Ez egyértelműen Magyarország és Szlovákia pozícióját erősíti.
Makro / Külgazdaság Nagyot csökken a dízel piaci ára szombaton: eljött a fordulat?
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 10:52
Bruttó 25 forinttal csökken a dízel literenkénti piaci ára szombaton, de pénteken még 810 forintos átlagáron tankolhat, akinek nincs magyar rendszáma. A benzin ára is lefelé mozog.
Makro / Külgazdaság Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 08:38
Az utolsó hetekben nagyon sokan indultak meg a várható győztes irányába – értékelte az eredményeket Pulai András, a Publicus vezetője.
Makro / Külgazdaság Megkérdezték a magyarokat, jobban élnek-e, mint négy éve – mutatjuk a válaszokat
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 08:01
Épphogy kettesre értékelték az Orbán-kormány teljesítményét a válaszolók a 21 Kutatóközpont felmérésében. Többen mondták azt, hogy rosszabbul élnek, mint négy éve, mint azt, hogy nem változtak az életkörülményeik.
Makro / Külgazdaság Az egész világ megszenvedi az iráni háborút?
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 19:22
Vészjósló az IMF előrejelzése.
Makro / Külgazdaság Hormuzi-szoros: veszélyes precedens lenne a legújabb iráni ötlet?
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 18:15
Az ENSZ nem tartja jó ötletnek.
Makro / Külgazdaság Donald Trump is bosszankodhat az amerikai GDP miatt
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 16:55
Kellemetlen meglepetés az amerikai gazdaságból.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG