5p
A véreskezű Aszad elnök Szíria egyre nagyobb részét ismét ellenőrzése alá vonta, de ez azt jelenti vajon, hogy megnyerte a háborút? Vagy inkább az oroszokat nevezhetjük győztesnek? Tábornoka durva fenyegetést küldött az ötmillió elmenekült szíriainak, szerinte sohasem fognak nekik megbocsátani, úgyhogy haza se jöjjenek. Ez nem jó Európának és Merkelnek.
Sérült gyermeket ápolnak egy tábori kórházban, az északnyugat-szíriai Idlíb tartományban fekvő Szarakibban 2017. április 4-én, miután feltehetőleg a szíriai kormányerők vegyifegyver-támadást intéztek az Idlíbtől délre fekvő Han Sejkun település ellen. A halálos áldozatok száma legalább százra tehető. (MTI/EPA)

Zajlik a szeptember 24-i német választás kampánya, ezt nem szabad elfelejteni, amikor a német sajtót olvassa az ember, még akkor sem, ha Merkel és pártja szinte biztosan nagy győzelmet arat majd. A kampány egyik témája pedig a menekültkérdés.

Ebből az alkalomból aki nem szereti Angela Merkel kancellárt, megpróbál jó nagyot rúgni belé, mint mostanában többször Erdogan török elnök. Ő korábban megkérte a Németországban élő, szavazati joggal rendelkező, vagy kétmilliónyi törököt, hogy ne szavazzanak a jelenlegi német koalíciós pártokra, valamint a Zöldekre, mert azok nem bánnak jól Törökországgal. (Például képesek szót emelni a török demokrácia leépítése, a puccs után bebörtönzött vagy elbocsátott több tízezer ember és a számos lecsukott német állampolgár ügyében.)

A menekültkérdés kulcsa

A hétvégén ugyanez az Erdogan eltanácsolta a Németországa utazástól a törököket (ami persze röhej, ha már úgyis oda menekültek pár millióan az utóbbi évtizedekben), miközben az EU arról vitatkozik, nem kéne-e törölni Törökországot az EU-tagvárományosok listájáról. Ami nem puszta formalitás, mert egy csomó fejlesztési segély is jár vele. Csak hát Erdogannál van a szíriai menekültkérdés kulcsa, lényegében szó szerint. Ha az ő határőrei nem őrzik alaposan a határt, újabb százezrek, milliók indulhatnak meg.

A háborús bűnös fenyegetőzik

Most Bassár el-Aszad szíriai elnök, pontosabban véreskezű despota látta elérkezettnek az időt egy kis törlesztésre. A német politikusok éppen arról vitatkoznak, mi legyen a menekültekkel – akik száma sajnos nemsokára zárt határok mellett is alaposan megugorhat a családtagok áthozatalának létező intézménye miatt. Meg arról, hogy mikor térhetnének vissza a menekültek hazájukba.

Egyik tábornoka, Issam Zahreddine vezérőrnagy, a szíriai Köztársasági Gárda egyik parancsnoka úgy látszik, most megoldott a dilemmákat. Megfenyegetett több mint ötmillió embert, akik eddig elmenekültek az országból, hogy hogy eszükbe se jusson hazatérni Szíriába. „Ne térjetek vissza! Sohasem fogunk nektek megbocsátani!” – mondta a Spiegel Online szerint. Még ha a szíriai állam meg is bocsát, mi nem – állította. Nem akárhol, hanem az állami tévében.

Üres szavak

A katonatisztet a cikk Szíria egyik leghatalmasabb emberének nevezi, aki több ezer katonának parancsol, emberei és számos harcban vettek részt a főváros, Damaszkusz és Aleppo körül. Őt és embereit a szíriai ellenzék számos háborús bűncselekménnyel vádolja.

Elvileg Aszad diktátor kormánya nemzeti kiegyezésre törekszik, és megbocsát mindenkinek, aki nem harcolt ellene fegyveresen. De amint ebből az interjúból is következtetni lehet rá, ezek csak üres szavak, minden menekültet árulónak tekintenek, így nem lesz számukra egyhamar visszaút.

Túl sok a hatalma

Aszad elnök egyre nagyobb területeket ellenőriz Szíriában, vajon ez azt jelenti-e, hogy győzött? – teszi fel a kérdést a német N-Tv.de hírtelevízió. Nemrég ezt kérdezték Angela Merkel kancellártól is, aki visszafogottan csak annyit mondott, hogy szerinte Aszadnak több a hatalma, mint amennyire ő szeretné.

A cikk szerint Aszad orosz segítséggel 2015 óta megduplázta az általa ellenőrzött terület nagyságát, ami így az ország 60 százalékára és a lakosság 75 százalékára terjed ki. A harci cselekmények már csak viszonylag kevés régióra korlátozódnak. De ez még nem jelenti azt, hogy győzött.

Idlib, a csapda?

Sokan attól tartanak, hogy Idlib városába próbálja beszorítani ellenségeit, hogy azután a várost a földdel tegye egyenlővé, egyszerre bombázza le ellenségei nagy részét. A városból még könnyen egy második Aleppo válhat. Pedig a lakosság nagy része fegyvertelen civil, sokan máshonnét menekültek oda.

Bente Scheller Szíria-szakértő szerint azonban Aszad valójában azokat a területeket sem ellenőrzi teljesen, amelyeken a térkép szerint ő az úr. Szövetségesei számosak, Oroszország, a libanoni Hezbollah, iraki, afganisztáni és pakisztáni egységek, amelyek részben az iráni Forradalmi Gárda parancsnoksága alatt működnek. Őket Aszad nem képes ellenőrizni, de nélkülük nem lenne hatalma.

Vegyi fegyverekkel támadott

Mi lesz Aszaddal, ha legyőzik az Iszlám Államot? – merül fel a kérdés. Háborús bűneinek listája nem lesz rövidebb, sőt. Az ENSZ pár napja jelentette be, hogy bebizonyosodott, az idei áprilisi harcigáz-támadást az ő emberei követték el.

Ez elvileg Aszad elmozdítását is lehetővé tenné egy 2013-as ENSZ biztonsági tanácsi határozat alapján, amelyet Oroszország is elfogadott. Ám a nagyhatalom szándékai, szíriai „exit-stratlégiája” teljesen bizonytalan. Éppen azért nem haladnak a Szíriával kapcsolatos béketárgyalások, mert Aszad jövője rendezetlen – írja a cikk. „Aszad még messze nem nyerte meg a polgárháborút” – állapítják meg.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Rendrakást ígér az állami cégeknél Kapitány István
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 15:11
Folytatódik a Gazdasági és Energetikai Minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása – közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter Facebook-oldalán szombaton.
Makro / Külgazdaság Brutálisan megadóztatja az Egyesült Államok a vb-győztes spanyol válogatottat
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 10:16
A spanyol labdarúgó-válogatottnak a világbajnokság megnyeréséért járó 50 millió dolláros fődíj körülbelül 30 százalékát adóként be kell fizetnie az amerikai adóhivatalnak (IRS) – jelentette a Fox News.
Makro / Külgazdaság Így alakítaná át a közmédiát a Magyar-kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 13:01
Közzétette a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium a szakmai egyeztetés vázlatpontjaik, amelyek nem kötelezők, de adhatnak egy képet a jövő magyar közmédiájáról.
Makro / Külgazdaság Egyiptomi vasútprojekt: se pénz, se posztó, csak feljelentés?
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 10:46
Egyiptomi vasútprojektbotrány, az állami vezetők juttatásainak megvágása, spórolás a közmédián, a vényköteles gyógyszerek áfájának eltörlése. Ezekről a kérdésekről is beszélgetett kollégánk, Dobos Zoltán az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Makro / Külgazdaság Ligeti Miklós: Szeretnénk már a Matolcsy-család legalább két tagját gyanúsítotti kihallgatáson látni
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. július 24. 10:16
A Transparency International Magyarország jogi igazgatója élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 102. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Ismét végigsöpör a világon a vámhullám
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 09:31
A Trump-adminisztráció arra hivatkozik, hogy az Egyesült Államok betartatja a kényszermunkával előállított termékek importjának tilalmát, más országok viszont nem. 
Makro / Külgazdaság Júniusban is több lett a munkanélküli magyar
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 08:30
Kevesebben dolgoznak és több a munkanélküli júniusban, mint májusban volt a Központi Statisztikai Hivatal friss adatai szerint.
Makro / Külgazdaság Ekkora inflációra számít Magyarországon az OECD
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 07:03
A tavalyi minimális GDP-növekedés után idén már 1,9 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság, de hosszabb távon javítani kell a nők és a fiatalok munkaerőpiaci helyzetén az OECD szerint.
Makro / Külgazdaság Értékelést adtak a magyar gazdaságról, a kormány is reagált
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 20:08
Az OECD legfrissebb Magyarországról szóló gazdasági előrejelzése szerint a magyar gazdaság növekedése a következő két évben fokozatosan erősödhet.
Makro / Külgazdaság Az ÁSZ elnöke visszautasítja Magyar Péter kijelentéseit
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 19:09
Közleményben reagált az Állami Számvevőszék.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG