A világ legnagyobb hitelminősítő csoportja az európai és az amerikai piaci zárások után, szombat hajnalban Londonban bejelentette azt is, hogy megerősítette az EU lehetséges legjobb, "Aaa" besorolását. A kilátásjavítással a cég levette a napirendről az elit besorolásnak a megvonását az EU-tól.
A nagy EU-gazdaságok adósprofiljának drámai javulását jelzi, hogy jelenleg az uniós költségvetés befizetéseinek 80,5 százaléka származik olyan tagországoktól, amelyeknek szuverén adósbesorolásaira a Moody's stabil vagy osztályzatjavítást valószínűsítő pozitív kilátást tart érvényben - áll a cég elemzésében. Amikor az EU besorolására a hitelminősítő 2012 szeptemberében negatív kilátást állapított meg, ez az arány még csak 22 százalék volt.
Ezeknek a tagállamoknak köszönhető
A hitelminősítő felidézte, hogy a legutóbbi időszakban javította Németország (Aaa/stabil), Hollandia (Aaa/stabil), Belgium (Aa3/stabil), Olaszország (Baa2/stabil) és Spanyolország (Baa2/pozitív) adósosztályzati kilátásait. Mindemellett a perifériális eurógazdaságok - elsősorban Írország (Baa3/pozitív) és Portugália (Ba3/stabil) - esetében végrehajtott legutóbbi hitelminősítői lépések is annak csökkenő kockázatát jelzik, hogy ezek az országok nem tesznek eleget az EU-val szembeni adóskötelezettségeiknek - áll a Moody's elemzésében.
A Moody's az utóbbi időszakban sorra javítja a központi és a perifériális eurógazdaságok osztályzatait és osztályzati kilátásait. Egy hete Hollandia és Belgium "Aaa", illetve "Aa3", két hete Németország és Ausztria egyaránt "Aaa" besorolásának kilátását módosította negatívról stabilra.
Három hete az addigi "Baa3"-ról egy fokozattal "Baa2"-re emelte a spanyol államkötvények osztályzatát, és az új besorolásra további felminősítés lehetőségére utaló pozitív kilátást állapított meg. A Moody's ezzel levette a napirendről a befektetési ajánlású szuverén spanyol adósosztályzat megvonását. A cég módszertanában a "Baa3" besorolás a befektetésre ajánlott osztályzati sáv alsó széle, amelyről a spanyol adósbesorolások a Moody's döntése után egy fokozattal feljebb kerültek.
A Moody's négy hete stabilra javította az addigi negatívról a hosszú és rövid futamidejű olasz államkötvény-kötelezettségek "Baa2/Prime-2" szintű besorolásainak kilátását, az olasz államadósság-dinamika stabilizálódásával indokolva a lépést.
Az eurózóna kockázatai is csökkennek
A Moody's e lépések indoklásában rendre hangsúlyozta azt a véleményét, hogy az euróövezeti intézményi keretrendszer javulása nyomán enyhültek a valutaunión belüli járványkockázatok. A cég e javulások közé sorolta az eurójegybank (EKB) korlátlan másodpiaci kötvényvásárlási programját (OMT), az euróövezeti stabilitási mechanizmus (ESM) létrehozását, valamint az euróövezeti bankunió kialakításának folyamatában elért haladást. Mindezek a változások a hitelminősítő szerint csökkentik az újabb pénzügyi támogatási csomagok szükségessé válásának kockázatát, illetve ha ilyen támogatásra mégis szükség lesz, akkor annak mértéke a korábbiaknál kisebb lehet, tekintettel az európeriféria gazdaságainak közfinanszírozási szektoraiban végbement javulásokra.
Stabilra javította a leminősítés lehetőségére utaló eddigi negatívról az Európai Unió adósosztályzatának kilátását a Moody's Investors Service, elsősorban a legnagyobb EU-gazdaságok javuló hitelképességével és az euróövezeti adósságválságból eredő kockázatok enyhülésével indokolva a döntést.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas
szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol
nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk
egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek
között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is
tartalmaz.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Fontos bejelentést tett az amerikai hadsereg Gázában
39 perce
-
„Magyarországon is megtörténhet” – biztonsági szakértőt kérdeztünk a Fico-merényletről
körülbelül 1 órája
-
Kiderült, kivel dolgozott Fico merénylője
2 órája
-
Összeugrott az EU és a Facebook anyacége, mi lesz ebből?
2 órája
-
Zelenszkij a front közelében tűnt fel – súlyos a helyzet
2 órája
-
Eldőlt egy fontos európai intézmény vezérének sorsa
3 órája
-
Formálódik az új migránsellenes kormány Hollandiában
4 órája
Mfor.hu Top24
-
Ezt tudjuk a Robert Fico elleni merénylet után
-
Egyáltalán nem szabad elájulni a kormány inflációs sikerpropagandájától!
-
Olcsó kínai autók lephetik el a magyar utakat
-
Már ezermilliárdos Mészáros Lőrinc - rekordot döntött a 100 Leggazdagabb magyar vagyongyarapodása
-
Csak a Fideszre lehet szavazni Orbán Viktor gyermekkorának egyik legfontosabb helyszínén
-
Kiderült Magyar Péterről, hogy hol dolgozott márciusig
-
Hatalmas vidéki pénzosztásba kezd Rogán Antal ügynöksége
Makro / Külgazdaság
Mit szól majd Orbán Viktor, ha meglátja ezt?
Csabai Károly | 2024. május 16. 05:53
Átmenetinek bizonyult az Európai Unióban viszonylag hosszabb időn át sereghajtó hazai infláció nemzetközi összevetésben való előrelépése. Míg márciusban még tizenöt európai országban volt magasabb az éves fogyasztóiár-index, mint nálunk, addig áprilisban már csak nyolcban az adataikat cikkünk megjelenéséig közzétett 38 állam közül – derül ki a legfrissebb Privátbankár Európai Inflációs Körképből.
Makro / Külgazdaság
Ez nem „bezzegrománia”
Privátbankár.hu | 2024. május 15. 14:43
Az ikerdeficit okozza a legnagyobb fejfájást keleti szomszédunkban.
Makro / Külgazdaság
Nagy Márton lefordulna a székről: ahol örülnek a 289 százalékos inflációnak
Privátbankár.hu | 2024. május 15. 10:53
A jegybanki alapkamatot 40 százalékra lehetett így visszavágni, az IMF is dicsér, hitelt is ad, miközben a kiskereskedelmi forgalom 20 százalékkal zuhant.
Makro / Külgazdaság
Lélektani határ felé közelednek a benzinárak - ne tankoljon péntekig, akinek kedves a pénztárcája
Privátbankár.hu | 2024. május 15. 09:59
Mutatjuk, mennyivel lesznek olcsóbbak az üzemanyagok.
Makro / Külgazdaság
Már megint irigykedni kell Romániára?
Privátbankár.hu | 2024. május 15. 09:48
Itt vannak az első negyedéves adatok a szomszédból.
Makro / Külgazdaság
Orbán Viktor barátai is egyre szorosabb orosz és kínai fogásban
Privátbankár.hu | 2024. május 15. 09:34
Az új szerb kormány május 2-án tette le az esküt. Összetétele azt mutatja, hogy Belgrád még inkább elkötelezte magát a Moszkvával és Pekinggel való szorosabb kapcsolat mellett. Káncz Csaba jegyzete.
Makro / Külgazdaság
Javítgatja a KSH az ipari termelés adatait, de az összkép ugyanolyan sötét
Privátbankár.hu | 2024. május 15. 08:51
Tovább finomítottak a márciusi számokon, a lényeg azonban nem igazán változott.
Makro / Külgazdaság
Ezzel sem fog kampányolni a kormány: szabadesésbe fordult az építőipar teljesítménye
Privátbankár.hu | 2024. május 15. 08:31
Még az előző rossz hónapot is alul tudta múlni a márciusi adat.
Makro / Külgazdaság
Elviheti a lottóötöst Orbán Viktor dél-amerikai barátja?
Litván Dániel | 2024. május 15. 05:43
Hatalmas kincs rejlik az argentin föld alatt, az új elnök külföldi tőkét bevonva pörgetné fel a termelést olyan szintre, hogy a világpiacon is komoly játékost csináljon országából. Vannak azért akadályok is a nagyszabású tervek útjában.
Makro / Külgazdaság
Szaúd-Arábia 100 milliárd dollárral lendíti meg légi stratégiáját
Bózsó Péter | 2024. május 14. 15:03
A királyság nagyszabású beszerzéseket jelent majd be a május végén Rijádban tartandó Future Aviation Forum légiközlekedési vásáron.
Heti top
- Szomorú hír fogadta a Budapestről hazaérkezett Hszi Csin-pinget 2024. május 13. 09:12
- Kitér a hitéből, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró 2024. május 13. 07:24
- "Szégyenteljes hallgatás" - újra botot dugott az Orbán-kormány az uniós küllők közé 2024. május 15. 11:53
- Mit szól majd Orbán Viktor, ha meglátja ezt? 2024. május 16. 05:53
Havi top
- Ezért kellett új ellenséget keresnie a kormánynak: sosem láttunk még ilyet a magyar boltokban 2024. május 9. 05:36
- Szomorú hír fogadta a Budapestről hazaérkezett Hszi Csin-pinget 2024. május 13. 09:12
- Putyin ma éjjel nem fog jól aludni, a szlovákok is beszállnak Ukrajna felfegyverzésébe 2024. április 20. 17:13
- Lassan kezdhetünk nagyon félni attól, ami Ukrajnában történik a drónokkal 2024. április 18. 05:41
A privátbankár ajánlja
- Utoléri -e Európa Oroszországot lőszergyártásban ASAP, azaz „sürgősen”? 2024. március 18. 19:03
- Sokat nem fognak érni az ukrán F-16-osok - trükkök nélkül még rálőni se tudnak majd az orosz gépekre 2024. április 11. 05:44
Friss
Pénzügyi szektor
Fontos bejelentést tett az amerikai hadsereg Gázában
Az éhező lakosság számára jelentős segítség lesz.
39 perce
Nemzetközi
Kiderült, kivel dolgozott Fico merénylője
Senkivel - erősítette meg a lelőtt szlovák kormányfő egyik minisztere.
2 órája
MBH Bank elemzés
-
A fogyasztás fellendülése lehet a gazdasági növekedés alapja2024. április 30. 15:22
-
MBH: az év második felében várható erőteljes munkaerőpiaci javulás2024. április 26. 12:55
-
Mit jelez Matolcsy Györgyék lépése?2024. április 23. 17:12
-
Hiányoznak az uniós pénzek az építőiparban és a megszorítások is ártanak2024. április 12. 14:07
-
Már látni, mikor jöhet új világ a kamatcsökkentésnél2024. március 26. 17:17
-
Már látni, hol lesz az alapkamat év végére?2024. február 27. 17:43
-
MBH Bank: a magas infláció miatt az inaktívak visszatértek a munkaerőpiacra2024. január 26. 15:45
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Mostantól e-könyvet is lehet kölcsönözni a Bródy Sándor Könyvtártól!
12:22
-
Mikor van szükség lángálló és antisztatikus munkavédelmi ruházatra? (X)
09:42
-
Polgármesteri vita nem lesz, de akkor egy vita a Hajdúhegyen?
09:32
-
Kritikus állapotban van a szlovák kormányfő, aki szerdán merénylet áldozata lett
08:41
-
Karácsony lemondta az ATV által szervezett főpolgármester-jelölti vitát
13:11
legolvasottabb
-
Ezért kellett új ellenséget keresnie a kormánynak: sosem láttunk még ilyet a magyar boltokban
2024. május 9. 05:36
-
Szomorú hír fogadta a Budapestről hazaérkezett Hszi Csin-pinget
2024. május 13. 09:12
-
Putyin ma éjjel nem fog jól aludni, a szlovákok is beszállnak Ukrajna felfegyverzésébe
2024. április 20. 17:13
-
Lassan kezdhetünk nagyon félni attól, ami Ukrajnában történik a drónokkal
2024. április 18. 05:41
-
Orbán Viktor erre biztosan kitérne a hitéből: 400 milliárd euró közös pénzt fordíthatna fegyverkezésre az Unió
2024. május 8. 05:39
top 24
-
Mit szól majd Orbán Viktor, ha meglátja ezt?
2024. május 16. 05:53
-
Eddig nem látott felvételen a Fico-merénylet
2024. május 15. 18:56
-
A nap képe: a drámai pillanat, amikor merényletet követtek el Robert Fico ellen
2024. május 15. 16:56
-
A merénylet árnyékában ennyit kell fizetni egy euróért
2024. május 15. 18:21
-
Sprintelni fog a pénzváltóhoz, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
2024. május 16. 07:17