1p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

IMF/EU-megállapodás híján közel sem biztos, hogy 2012-ben finanszírozni tudjuk magunkat a piacról, állítja Samu János, a Concorde elemzője. Egy esetleges megállapodás viszont nem jelentené a gazdasági önállóság végét, maradna mozgástere a kormányzatnak - bár a meg nem írt gazdasági tankönyvet ki kell majd dobni a kukába.

Fogy a bizalom

A gyengülő forint egyre közelebb jut történelmi mélypontjához, a szintén lejtmenetben lévő budapesti tőzsde mellett a CDS-árazásunk is arról tanúskodik, hogy fogy a befektetői bizalom Magyarország körül. 630 pont közelében jár a magyar 5 éves csődkockázati felár, ami majd' 20 bázisponttal emelkedett, így igencsak megközelítette a történelmi rekordszintet. A szomszédos országok felárai is emelkedtek, de a magyar növekedés elszakadt a  régiótól.

A keddre kialakult magyar CDS-árazás azt jelenti, hogy egységnyi, tízmillió euró ötéves magyar államkötvényre jelenleg 630 ezer euró körüli éves középárfolyamon kínálnak határidős törlesztésbiztosítási tranzakciókat a londoni piacon.

Már önmagában ijesztő előjel volt a hosszú távú magyar államkötvények referenciahozamának tegnapi emelkedése is, a válság 2009-es mélypontja óta nem volt példa arra, hogy kétszámjegyűek lettek volna a hozamok. A hozamok kedden is markánsan emelkedtek.

A kockázati felárak emelkedése is azt mutatja, hogy a befektetők aggódnak a magyar gazdaság állapota miatt, elsősorban az egyre bizonytalanabbnak tűnő IMF/EU-megállapodás miatt - mondta el kérdésünkre válaszolva Samu János, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője. A probléma tehát országspecifikus, a befektetők aggodalma nekünk és nem az eurónak szól.

A befektetők idegállapotának az sem tesz jót, hogy piaci pletykák szerint a kormánynak az MNB devizatartalékára fáj a foga, hogy az önkormányzatoktól átvállalt adósságállományt csökkentse (ezt nemrég cáfolta Matolcsy György minisztériuma).

Az MNB függetlensége nagyon fontos a befektetőknek

Samu János szerint ebben az ügyben a legfontosabb kérdés az, hogy mennyire tudják eltéríteni a normális működésétől az MNB-t, hogy a devizatartalékait mérsékelje egy olyan célért (adósságcsökkentés és/vagy gazdaságélénkítés), amely nem kompatibilis a pénzügyi stabilitás fenntartásáról szóló jegybanki mandátummal. Nem a felhasználandó összeg nagysága a kérdés tehát, hanem inkább az, hogy mennyire sérül a jegybank függetlensége - ha a piac úgy ítéli meg, hogy az MNB munkájára erős hatást tud gyakorolni a kormány, annak komoly következményei lehetnek, még akkor is, ha a devizatartaléknak csak egy jelentéktelenebb részét használnák fel - mondta Samu János.
A tavaly év végén elfogadott jegybanktörvény új alelnököt ültet az MNB vezetésébe, és új monetáris tanácstagokat is választanak.

A jegybanki függetlenség csorbulása nagyon káros lehet, Samu János szerint az ehhez fűződő aggodalmak megjelennek a hozamok emelkedésében, és az euró forintárfolyamának gyengülésében is - a befektetők döntéseit már most is befolyásolják ezek a félelmek.



Nehéz év lesz 2012 az IMF nélkül

A jegybanktörvényt az IMF és az EU is élesen kritizálta. A nemzetközi szereplőkkel való megállapodásról az elemző azt mondta, "valószínű, hogy ezt inkább meg kellene lépni, mint nem, ez a racionális, kevés érv szól a megállapodás elkerülése mellett". Az IMF tárgyalóküldöttségének feje, Christoph Rosenberg szerint Magyarország képes lesz a piacról finanszírozni magát 2012-ben, Samu János szerint ez korántsem ilyen egyértelmű. "A teljes 2012-es év finanszírozhatóságához nagyon jó nemzetközi hangulat szükséges, ha nem egyezünk meg az IMF-fel" - mondta Samu János.

Az elemző szerint az IMF/EU-megállapodás azért lenne fontos, mert erős jelzés a piacoknak, hogy ismert, nemzetközi intézmények által jóváhagyott gazdaságpolitikát fog folytatni a magyar kormány. Az ortodox kontroll pedig meghozhatja a nyugalmat a befektetőknek. Samu szerint nehéz elképzelni, hogy az IMF és az EU készenléti hitele helyett mi lehetne olyan erős szignál a piacoknak, mely lehűtené a kedélyeket. Ráadásul nem lehet elhúzni a tárgyalásokat sem, még akkor sem ha finanszírozható lenne egy ideig az ország, mert annak a hozamok és a forint inná meg a levét.

Nincs ki ellen harcolni?

A kormányzat eddigi kommunikációjából az derül ki, hogy a leginkább saját mozgásterének szűkülésétől tart. Az ugyanis biztos, hogy Magyarország most már csak készenléti hitelkeretet kérhet a Valutaalaptól, annak csak a feltételei a kérdésesek. Ha a magyar delegáció más jellegű programra is tartana igényt, már késő. A készenléti hitelkeretért cserébe azonban az IMF és az EU is eredményeket fog elvárni, ortodox gazdaságpolitikát, kiszámíthatóságot - és ellenőrizni is fogja, hogy Magyarország miként tartja be a megállapodást. Így volt ez 2008 után is, ráadásul bár kiebrudaltuk már egyszer a Valutaalapot, továbbra is IMF-tagok maradtunk, vagyis a negyedéves vizsgálatoknak továbbra is alá kell vetnünk magunkat.

A kormány mozgástere

A kormány félelme azonban hiábavaló. A gazdasági mozgástere nyilván csökkenni fog, de ezt IMF-megállapodás híján az államadósság egyre drágább finanszírozása, a forint árfolyamának gyengülése is előidézte volna. Még akkor is, ha egyre több politikus gondolja úgy, hogy az árfolyamhatást nem kell figyelembe venni.

Samu János szerint olyan értelemben mindenképpen szűkülni fognak a kormány lehetőségei, hogy az IMF "fejében valószínűleg van egy ortodox mix, amivel beindítható a gazdasági növekedés, javítja a befektetői hangulatot".

Az IMF nem kér az unortodoxiából? Fotó: Botár Gergely/kormany.hu



A különutasságnak tehát vége szakadhat egy megállapodás után. Csakhogy az IMF és az EU is törekedett rá az eddigi hitelprogramoknál, hogy a megsegített országok minél önállóbban döntsenek arról, hogyan állnak talpra - mondja Samu János. Az IMF tehát vélhetően arra kéri majd a kormányt, hogy a Valutaalap által ajánlott konvencionális eszköztárból válassza ki azokat a lehetséges lépéseket, melyekkel csökkenti az államadósságot, felpörgeti a gazdaságot és csökkenti a munkanélküliségi rátát. A nemzetközi szervezetek azért is így járnak el, mert a vélhetően megszorításokat is tartalmazó csomag mögé nem árt a társadalmi támogatottság, amit a helyi politikai elit jobban el tud adni, ha azt magáénak érzi. A szabadságharcot hirdető magyar kormánynak ez most különösen nehéz lehet, ha megállapodik a hitelkeretről.

Samu János szerint viszonylag nagy szabadságot kap a kormány annak eldöntésére, milyen gazdaságpolitikát folytat a jövőben, még akkor is, ha arra rá kell bólintania az IMF-nek és Brüsszelnek.

Magyarország helyzetét ronthatja, hogy a nemzetközi intézmények kifejezett kérése ellenére a parlament még az év vége előtt megszavazott két, sokat kritizált törvényjavaslatot: a stabilitási törvényt és a jegybanktörvényt. Erről is lesz mit magyarázkodnia Fellegi Tamás tárca nélküli miniszternek, aki jövő héten ül le tárgyalni Christine Lagarde-dal Washingtonban.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megint a Kádár-korszak jutott eszünkbe az Orbán-kormányról – A hét videója
Dobos Zoltán - Gáspár András - Izsó Márton | 2024. május 10. 18:44
Ez volt az inflációs hullám alja? Vagy lehet még alacsonyabb? Az élelmiszerláncok és benzinkutak után kit akar majd megrendszabályozni Orbán Viktor kormánya? Ki tehet az elmúlt három év gigantikus mértékű pénzromlásáról? A hét videója sorozatban a legfrissebb KSH-adatokat elemzi Dobos Zoltán újságíró és Gáspár András lapigazgató.
Makro / Külgazdaság Bitang drága ez a hitel, mégis viszik, mint a cukrot
Privátbankár.hu | 2024. május 10. 12:51
Dörzsölhetik a markukat a bankok: bár csak minimális mértékben csökkentették az elmúlt év során a személyi hitelek kamatait, tavaszra történelmi rekordra futott az ügyfelek által igényelt kölcsönösszeg. 
Makro / Külgazdaság Kilőtt a brit gazdaság: 0,6 százalékos növekedésnek örülhetnek
Privátbankár.hu | 2024. május 10. 10:38
A friss GDP adat alapján Nagy-Britanniában véget ért a tavalyi év második felében kialakult technikai recesszió. A növekedés ráadásul a vártnál jóval gyorsabb volt az idei első negyedévben.
Makro / Külgazdaság Az infláció visszatért a növekedés útjára: 3,7 százalék áprilisban
Privátbankár.hu | 2024. május 10. 08:30
Az infláció mértéke megegyezett az elemzők várakozásaival, de a csökkenő tendenciának vége. Értéke meghaladta a 3,6 százalékos márciusi értéket.
Makro / Külgazdaság Kína stratégiai partnerséget kötött Magyarországgal
Privátbankár.hu | 2024. május 9. 20:42
Stratégiai partnerségről szóló közös nyilatkozatot írt alá Hszi Csin-ping kínai elnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök, mely befektetői megállapodást, mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek exportjáról szóló megállapodást és nukleáris együttműködésről szóló megállapodást is tartalmaz. A két vezető ezt közös sajtótájékoztatóján jelentette be.
Makro / Külgazdaság Nem okozott meglepetést a brit jegybank
Privátbankár.hu | 2024. május 9. 13:58
Londonban döntöttek az alapkamatról.
Makro / Külgazdaság Délután nagy bejelentésre készül Orbán Viktor és Hszi Csin-ping
Privátbankár.hu | 2024. május 9. 11:12
Csütörtök délután minden kiderül.
Makro / Külgazdaság Kételyeket ébreszt a kínaiak magyarországi terjeszkedése
Privátbankár.hu | 2024. május 8. 14:46
A magyar politika rendre nagyon pozitív színben tünteti fel a kínaiak magyarországi térnyerését, legyen szó beruházásokról vagy a külkereskedelmi forgalom növekedéséről. Pedig ez korántsem ilyen egyértelmű.
Makro / Külgazdaság Itt a döntés: kamatcsökkentés az Egyesült Államokban
Privátbankár.hu | 2024. május 8. 14:25
Az Egyesült Államokban csökkent a 30 éves jelzáloghitelek kamata a május 3-án záródott héten - ismertette az amerikai jelzáloghitelező bankok szövetsége (Mortgage Bankers Association of America - MBA) szerdán.
Makro / Külgazdaság Ahogy közeledik a választás, úgy lesz egyre olcsóbb a benzin
Privátbankár.hu | 2024. május 8. 10:00
A benzin nagykereskedelmi ára bruttó 8 forinttal kerül majd kevesebbe, míg a gázolajért bruttó 5 forinttal fizetnek alacsonyabb árat a benzinkutak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG