3p
Németország digitális infrastruktúra kiépítésére készül, amellyel a "legmodernebb ipari telephellyé" válhat.

A digitalizáció egyre nagyobb lendületet vesz Németországban - jelentette ki a hannoveri CeBIT számítástechnikai vásáron hétfőn Thorsten Dirks, a Bitkom elnöke. A szakmai szervezet által megkérdezett vállalatoknak majdnem kétharmada állította, hogy a digitális átalakulás miatt üzleti modelljét is módosította.

A német elektronikai ágazat szakmai képviseleti szervezete, a Bitkom kimutatásai szerint tíz német vállalatból négy a digitalizációnak köszönhetően új termékkel vagy szolgáltatással jelent meg a piacon, 57 százalékuk meglévő kínálatát alakította át, minden nyolcadik pedig emiatt volt kénytelen valamely termékétől megválni. "A német vállalatoknak a 79 százaléka még az idén magas digitalizációs szintet kíván bevezetni" - mondta Timotheus Höttges, a Deutsche Telekom vezérigazgatója a kiállításon.

A gazdaság "digitalizációja" alatt a számítógépek és más használati eszközök hálózatra kapcsolását, az így elérhetővé váló adatok elemzését, valamint az elemzés alapján születő üzleti modelleket kell érteni. A német iparszövetség, a BDI (Bundesverband der Deutschen Industrie) a digitalizáció támogatása érdekében a szélessávú digitális adatátviteli hálózatok létesítésének ösztönzésére kérte fel a német kormányt. Ulrich Grillo, a BDI elnöke szerint mihamarabb lépni kell ahhoz, hogy az ország ne maradjon le mások mögött. "Messze vagyunk attól, hogy nagyteljesítményű digitális infrastruktúrával büszkélkedhessünk" - mondta.

Beütött a szakemberhiány

A Bitkom elnökének meggyőződése szerint viszont Németország az adatbiztonság, a felhőszolgáltatások és az ötödik generációs mobil hálózati szolgáltatások kiépítése terén előnyös informatikai telephelynek számít.

A német mérnökök szövetsége, a VDI (Verein Deutscher Ingenieure) szerint ugyanakkor a szakemberhiány miatt a német vállalatok nagy része már más cégekhez szervezi ki informatikai tevékenységét. Ez Dieter Westerkamp, a VDI technológiai és tudományos igazgatója szerint "nem túl szerencsés" folyamat, mivel éppen a digitális átalakuláshoz szükséges szaktudás kerül át másokhoz. A VDI ezer szakember megkérdezésével végzett reprezentatív felmérésében ezért 39,7 százalékra csökkent a Németországot jó telephelynek tartó válaszadók aránya a 2012-es 60 százalékról.

A Vodafone németországi igazgatója, Hannes Ametsreiter rámutatott, hogy Németországban mintegy feleakkora sávszélesség áll rendelkezésre az internet használatához, mint Dél-Koreában. "A digitális jövőt nem lehet a rézvezetékekre alapozni, hanem csak optikai hálózatra" - figyelmeztetett.

Kész a stratégia

Sigmar Gabriel német szövetségi gazdasági miniszter a dpa hírügynökség beszámolója szerint hétfőn este a CeBIT kiállítás és vásár megnyitóján mutatja be részletesen a digitális infrastruktúra kiépítését szolgáló "Digitale Strategie 2025" tíz pontos tervet, melynek célja "a legmodernebb ipari telephellyé tenni Németországot". A terv a digitalizáció problémáival és fogyasztóvédelemmel foglalkozó kompetenciacentrum és a kisvállalkozások elindítását támogató befektetési alap létesítését is magában foglalja. Az üvegszálas adatátviteli gerinchálózat kiépítését pedig a következő frekvenciatender bevételéből finanszíroznák.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Eximbank-ügy: újabb cég üzent Kapitány Istvánnak
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 17:31
Visszautasította a működésével kapcsolatos politikai összefonódásra vonatkozó feltételezéseket és vitatta a vagyonvesztésre vonatkozó kijelentéseket az Exim exportösztönző magántőkealap kezelője, a GB & Partners Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt.
Makro / Külgazdaság Hamarosan kiderül, mennyit kerestünk augusztusban
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 16:16
A jövő héten az augusztusi építőipari, ipari és kereseti adatokat teszi közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Egyre több hazai kkv számol a terhek növekedésével
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 09:52
Egyre több vállalkozás számít a közterhek növekedésére a következő egy évben Magyarországon – derül ki a K&H Bank kis- és közepes vállalkozások bizalmi indexét vizsgáló, legfrissebb felméréséből.
Makro / Külgazdaság Megjött az IMF-jelentés: alaposan kielemezték a magyar gazdaságot, és a kormánynak is üzentek
Imre Lőrinc | 2026. október 11. 06:04
Elkészítette a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a magyar gazdaságra vonatkozó részletes értékelését, amiben több reformintézkedést is javasol a kormánynak. Szerintük ezek a lépések a növekedés beindítása, a költségvetési egyensúly megtalálása és az euróövezethez való csatlakozás szempontjából is fontosak lennének. Az IMF legfontosabb megállapításait a kormány már eddig bejelentett intézkedéseivel és ígéreteivel is összevetettük.
Makro / Külgazdaság A szállásadók abban reménykednek, megfontolja kérésüket a kormány
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 15:44
Szeretnék, ha egy évvel meghosszabbodna a budapesti szálláshelynyitási moratórium és ha eltörölnék a kiadható napok számának önkormányzati meghatározását.
Makro / Külgazdaság Varga Mihály szerint az euró nem csodaszer
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 15:14
Az euró bevezetése Magyarország javára válhat, azonban a csatlakozás időpontjánál fontosabb, hogy a magyar gazdaság megfelelően felkészüljön a közös valuta átvételére – jelentette ki Varga Mihály a Fidesz-hez szorosan kötődő Magyar Polgári Együttműködés Egyesület Polgári Gondola rendezvényén. A jegybankelnök hangsúlyozta: az euró nem csodaszer, így önmagában nem jelent megoldást a gazdasági kihívásokra, ezért a cél nem a gyors, hanem a sikeres euróövezeti csatlakozás.
Makro / Külgazdaság Arcunkra fagyhat a mosoly jövő héten a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 13:22
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő előrejelzése szerint a közel-keleti hírek és a gazdasági folyamatok miatt a jövő héten drágább fogunk tankolni.
Makro / Külgazdaság Zelenszkij kiakadt: meglepő egyezségre jutott Donald Trump és Vlagyimir Putyin
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 09:52
Oroszország exportálhat dízelt Amerikába és a világpiacra.
Makro / Külgazdaság A rácsok mögött lévő 7. leggazdagabb magyar cége üzent Kapitány Istvánnak
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 08:38
Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter tegnapi bejelentésére reagálva az Indotek Group Marketing és Kommunikációs Igazgatósága a csatolt tájékoztatást teszi közzé. 
Makro / Külgazdaság Magyar Péter érdekes részleteket árult el a kihallgatásáról
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 13:44
Nem tett panaszt a gyanúsítás ellen.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG