2p
Csendes nap után az európai tőzsdeindexek szerény emelkedéssel zártak, az amerikai tőzsdéken is visszafogott optimizmus uralkodik. Az emelkedés oka az ismét emelkedő olajár lehet, az óvatosságé pedig főleg a csütörtöki EKB-döntés. Nálunk a BUX lendülete csökkent, de négy részvényből kettő így is emelkedni tudott, a forint ismét erősödött.
Olajvezeték

Reggel Ázsiában még rossz volt a hangulat, az európai tőzsdék viszont pluszban kezdték a napot és ott is maradtak. Egy időben egy százalék körüli is volt az emelkedés, a pozitív hangulatot elsősorban az olaj újbóli emelkedésével magyarázták. De szerepe lehetett ebben az euró gyengülésének is, nap közben 1,0950 körül volt az árfolyam a dollárral szemben.

Este az euró ismét erősödött és 1,10 fölé ment az árfolyam, de a jó hangulatból maradt valamennyi. A kereskedés végén 0,4-0,5 százalékos volt az európai tőzsdék többlete, és este háromnegyed hatkor az USA főbb tőzsdeindexei is nagyjából itt tartottak. Az USA-ban is főleg az olaj emelkedésével magyarázták a jó hangulatot.

Nálunk a jó ideje vágtató BUX index kissé lecsendesedett, most a négy nagy cégből csak kettő részvénye tudott felmenni. A Richter 1,2 százalékkal 5374 forintra, az OTP 0,4 százalékkal 6631 forintra ment fel. A Mol 0,4 százalékkal 15 500 forintra, a Magyar Telekom 0,9 százalékkal 440-re esett. Tovább vásárol a Csányi Sándorhoz köthető alap, a Sertorius Global Opportunities Fund, újabb OTP- és Mol-részvényeket vásárolt még hétfőn.

A forint erős volt, az euró 310 forint környékéről lejött 309,20-ra. Napok óta egy szűk sávban mozog az árfolyam.

Holnap lesz a nagy nap, az EKB kamatdöntő ülése, amelyhez a tőzsdék nagy reményeket fűznek. Ha azonban a várttól elmaradnak a könnyítések, lehet, hogy éppen részvényár-zuhanás lesz a vége.

Németországban a BMW-befektetőket elkedvetlenítette a várt plusz osztalék elmaradása, így a részvényár esett. Az E.On energiakonszern negyedéves számai nagyon rosszak lettek, itt is három százalékhoz közeli volt a mínusz. Az USA-ban a Chevron ment fel nagyon, de jól teljesítettek az informatikai nagyágyúk is.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 21450 21350 21630 -1,15% 21420 21450 8 875 919 530 HUF 2024-12-19 16:58:29
MOL 2680 2672 2716 -0,45% 2680 2686 780 374 306 HUF 2024-12-19 16:58:15
MTELEKOM 1266 1258 1278 -0,78% 1260 1266 595 472 448 HUF 2024-12-19 16:56:40
RICHTER 10540 10480 10590 +0,29% 10540 10560 1 214 211 220 HUF 2024-12-19 16:58:17
OPUS 501 499 506 -0,20% 501 504 165 115 758 HUF 2024-12-19 16:55:24
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Vérfürdő a tőzsdéken és a forintpiacon, ráadásul az OTP is zuhan
Csabai Károly | 2024. december 19. 12:22
Rossz passzban kezdték a csütörtököt a pénz- és tőkepiacok, szinte alig találni olyan eszközt, amely az általános rossz hangulattal képes dacolni. Az egyik a dollár, amelyet az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed 25 bázispontos kamatvágása utáni héja – szigorú – üzenetek az euróval szemben több mint kétéves csúcsra repítették, a forintot viszont lehúzták, másfél nap alatt öt egységet veszített. Rajta kívül csak a bitcoin tudott erősödni.
Részvény / Deviza / Áru Még nagyobbat harapott az Unicredit
Privátbankár.hu | 2024. december 19. 11:39
Az olasz bank összesen majdnem 30 százalékos részvénypakettet szeretne a Commerzbankban. 
Részvény / Deviza / Áru Váratlan fordulat: magához tért a készpénz
Buksza blog | 2024. december 19. 07:49
Meglepő fordulatot tapasztalnak az áruházláncok az Egyesült Királyságban. Az utóbbi időben egyre többen fizetnek készpénzzel, nem csupán a „nosztalgiázó” idősek, hanem a fiatalok is.
Részvény / Deviza / Áru Méregdrága euró, nagyon gyenge forint – így várják a karácsonyt
Privátbankár.hu | 2024. december 19. 06:41
Bőven a 410 forint felett ligában található az euró. 
Részvény / Deviza / Áru Csak a szemét forgatja, ha meglátja, ami a forinttal történt
Privátbankár.hu | 2024. december 18. 18:56
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru A nemzetközi hangulat tükröződött a budapesti parketten is
Privátbankár.hu | 2024. december 18. 18:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 414,11 pontos, 0,53 százalékos emelkedéssel, 79 243,31 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Nincs gáz, van gáz, mégis 410 felett áll az euró
Eidenpenz József | 2024. december 18. 12:47
Jó hangulatban várják a tőzsdék a szerda esti amerikai kamatdöntést, amely az év hátralevő részének legfontosabb eseménye. A BUX átlag feletti mértékben drágul, mindhárom vezető részvényünk szépen teljesít, a forint viszont gyengécske, ismét 410 felett áll az euró. Van elég gáz Európában, gigafúzió készül az autóiparban, 108 ezer dollár felett is járt a bitcoin.
Részvény / Deviza / Áru Tudomást sem vett a forint Matolcsy Györgyék döntéséről
Privátbankár.hu | 2024. december 17. 18:21
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Ritka rossz kedv uralkodott a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2024. december 17. 17:49
A vezető részvények mind vesztettek értékükből.
Részvény / Deviza / Áru Már megint gyengül a forint, csak óvatosan a részvényvételekkel!
Eidenpenz József | 2024. december 17. 12:28
Feszülten várják a piacok a szerdai Fed-kamatdöntést, az európai indexek enyhe optimizmussal, az amerikaiak és a BUX inkább pesszimistán. Megint drágul az euró az MNB-kamatdöntés előtt. Újabb szakember int a túlárazottnak látszó részvényektől. Áramlik a tőke a kriptókba.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG