A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,45 pontos emelkedéssel, 108 215,08 ponton nyitott pénteken. Igen ám, de néhány perc után megfordult a trend, 9:18 perckor már 0,3 százalékos mínuszt láthattunk, a mutató 107 804 pontra korrigált.
A vezető részvények közül csak a Richter emelkedett, 0,4 százalékkal, 9875 forintig. Az OTP fél százalékot csökkent, 32 280 forintra. A Mol 0,8 százalékot esett, 3040 forinton jegyezték, míg a Magyar Telekom 0,3 százalékot gyengült 1756 forintra.
Nyugat-Európában is rossz a hangulat. A londoni FTSE és a milánói börze 1, a madridi tőzsde 1,2 százalékot esett. A párizsi CAC 0,6, míg a német DAX index 0,4 százalékos mínuszt mutatott. Legközelebb ebédidőben jelentkezünk, meglátjuk, akkor hol állnak majd a mutatók.

Kis túlzással lassan a dezinflációval küzd Franciaország.


