3p
Személyesen a Buda-Cash vezérigazgató-helyettese vásárolt négy nap alatt több mint 62 milliárd forintért értékpapírt Karácsony Miklósnak a brókerház négy regionális bankjának a pénzéből, aki azonban nem létező személy – írja a Népszabadság. A cikk még az ügyfél számát is tudni véli, és szerinte a cég problémái 1997-ben, az ázsiai válsággal kezdődtek.

„A Buda-Cash 7920-as számú ügyfele biztos örülne a 62 milliárdos ajándéknak, ha nem fiktív személy volna” – írja a Népszabadság. A részletek alapján az ügyet úgy látszik tényleg közelről ismerő belső informátor („Mély Torok”) által adott információk szerint „1997 óta tart a Buda-Cash vesszőfutása. Azóta tömik a lyukat lyukkal”.

„Akkor kétmilliárdot buktak az ázsiai részvénypiacon, ahhoz jöttek később a ’98-as orosz válság idején, majd a ’99-es balul elsült ázsiai spekulációs ügyleteken elkönyvelt milliárdos veszteségek. A Buda-Cash 2000-re ötmilliárdos mínuszban volt, de ezt senki sem látta” – folytatja a lap. A hiány 2004-ben már húszmilliárd volt.

Ez év 2015. január elsejére a mínusz már meghaladta a 85 milliárd forintot, ekkor jött a kegyelemdöfés, a svájci frank árfolyamküszöbének eltörlése. A cikk szerint az „MNB illetéseinek állításával szemben a felügyeleti ellenőrzés nem sok konkrétumot állapított meg. Ha nem így lett volna, a rendőrség azonnal megkezdhette volna a gyanúsítotti kihallgatásokat. Ehelyett azonban a nyomozóknak kellett olyan dolgokat is tisztázni, mint hogy egy bizonyos értékpapírból a Keler Zrt. nyilvántartása szerint ténylegesen hány darabot birtokolt az év elején a Buda-Cash Brókerház, vagy hogy ki is az a Karácsony Miklós?”

A Karácsony Miklós néven regisztrált számla üzletkötője január 30. és február másodika között 3,3 millió D151223 jelzésű diszkontkincstárjegyet vásárolt mintegy 62 milliárd forint értékben. (Itt valami hiba lehet a számokban, mert ez 19 ezer forintos árfolyamot jelentene egy olyan papírra, amely lejáratkor fizet tízezret.) A rendőrségi eljárás jelen állása szerint a Buda-Cash-ügyben 95 milliárd forintnak veszett nyoma, 62-nek a bankokból, 33-nak a brókerházból – írják.

Felhívják a figyelmet arra is, hogy a svájci frank-üzletek egész elszámolása problémás, a nyilvántartásokat meghamisíthatták, és nem biztos, hogy minden üzlet valós, azaz tényleg az ügyfél kérésére köttetett. Máskor pedig nem teljesült az ügyfél által adott stop loss (veszteségcsökkentő) pozíciózárási megbízás.

A brókercég törvénysértő eljárásai miatt így nem biztos, hogy minden esetben az ügyfelet terheli a felelősség, márpedig az MNB követeli a veszteségek rendezését a svájci frankra spekuláló ügyfelektől.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Nagyon sok hitelt kellett felvenniük a magyar családoknak, a bankok is megmozdultak
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:38
Történelmi magasságokban járt januárban a személyi kölcsönökben felvett összeg, lassan azért ezen a piacon is csökkennek a kamatok, de nem minden pénzintézetnél.
Személyes pénzügyek A vagyonunk biztos a családtagjainkhoz kerül, ha történik velünk valami? A Klasszis Klubban kiderül
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 08:11
Bizalmi vagyonkezelés vagy vagyonkezelő alapítvány, netán private banking? Szerencsére ma már szélesebb palettáról választhatnak azok, akik azt szeretnék, hogy haláluk esetén se vesszen el a vagyonuk, ahhoz mindenekelőtt a családtagjaik maradéktalanul hozzájussanak. Lapcsoportunk ma 17 órakor kezdődő Klasszis Klub Live! rendezvényének második panelbeszélgetésén e témát járjuk körbe meghívott szakértőinkkel. Regisztráljon és jöjjön! 
Személyes pénzügyek Adókedvezményt kellene adni azoknak a cégeknek, amelyek támogatják munkavállalóik hosszútávú megtakarításait
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 13:54
A modern társadalmakban a magyar gyakorlattal ellentétben a nyugdíjrendszer legalább három lábon áll. A felelősséget ennek az ellátásnak a működtetéséért az állam, a munkaadó és a munkavállaló együtt vállalja. Ide kellene eljutni. Jelenleg itthon a munkáltatói nyugdíjpillér teljesen hiányzik. A Nyugdíjszerviz legutóbbi adásában Dr. Farkas András a Nyugdíjguru News szerkesztője, alapítója, Karácsony Mihály, a nyugdíjas parlament elnöke és Dr. Horváth Zsófia az MBH Gondoskodás Nyugdíjpénztár üzletfejlesztési vezetője elemezte a magyar nyugdíjrendszer sajátosságait.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! - 2024 tavasz, 2. forduló 1. nap
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Veszprém, Tolna, Vas, Fejér és Pest vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek Akár 7 milliót is bukhatunk egy rosszul kiválasztott hitelen
Privátbankár.hu | 2024. március 12. 10:09
Mutatjuk, mennyit kell most fizetni havonta egy lakáshitelért, hatalmas különbségek vannak. És nem mindenkinek ugyanaz a bank adhatja a legjobb ajánlatot.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2024 tavasz - 1. forduló
Privátbankár.hu | 2024. március 12. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2024 tavaszi diákverseny 1. fordulója a gimnáziumok diákjainak!
Személyes pénzügyek Mennyit ér egy Kossuth-fotó?
Kenessei András | 2024. március 9. 18:26
Ezt a kérdést igazán nem könnyű megválaszolni, hiszen nagyon sok, előzetes feltétele van. Csak néhány, kisegítő kérdést tegyünk fel hozzá! Milyen fotó? Mikor készült? Ki fotózta? Milyen állapotban van (mármint a kép)? Hol és hogyan lehet hozzáférni? És így tovább. Úgyhogy mindenekelőtt adjuk meg a választ könnyítő információt: ez a fotó árverési anyag, az antikvarium.hu 21. online árverésén volt hozzáférhető 222 további tétel társaságában. E tételek kivétel nélkül dedikált könyvek, kéziratok és fényképek voltak, és kivétel nélkül elkeltek.
Személyes pénzügyek Rövid távon megelőzték a bankbetétek az állampapírokat
Privátbankár.hu | 2024. március 8. 10:14
Az állampapírok korábban legyőzhetetelen befektetési formának tűntek. Azonban a csökkenő infláció alaposan átrendezte a viszonyokat.
Személyes pénzügyek Jobban keresik a magasabb összegű lakástakarékokat
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 17:16
Az ügyfelek több mint 61 százaléka a lehető legmagasabb összegben, vagyis havi 50 ezer forintos konstrukcióval indít lakástakarékot az Online Navigátor Kft. adatai szerint, akik az általuk közvetített Erste lakástakarék szerződések megoszlását mutatja be.
Személyes pénzügyek Sérül az Alaptörvényben biztosított szociális biztonsághoz való jog
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 11:02
A csökkenő népességszám és a társadalom idősödése miatt egyre nagyobb terhet jelent az aktív korú lakosságnak az időskori ellátórendszer fenntartása. Míg 1980-ban 20,9 százalék, addig 2022-ben már 31,7 százalék volt az időskorú népesség aktív korú népességhez viszonyított aránya. Folytatódik laptársunk, szintén a Klasszis Média Lapcsoporthoz tartozó Piac&Profit, valamint az Oltalom Rádió közös műsora, a Nyugdíjszerviz Dr. Farkas Andrással és Karácsony Mihállyal. Magyarország első szolgáltató podcastja, ahol minden érintett választ kaphat kérdéseire. Egy műsor, amelynek témái előbb-utóbb minden családban előkerülnek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG